Longobárdok
.jpg?lang=hu)
A longobárdok vagy langobárdok a germán népek közé tartozó népcsoport. Nevüket hosszú szakállukról kapták. Eredetük, rokonságuk bizonytalan, az északi és déli germánok között is említik őket, az utóbbi esetben a szvébek rokonaiként.
A longobárdok első ismert szállásterülete a Jütlandi-félszigeten volt. Innen költöztek át később az Elba folyó forrásvidékére, itt kerültek először harci érintkezésbe a rómaiakkal, i.sz. 5 körül, akik ekkor még Winnilesnek nevezték őket. A 4. században a Duna mellé költöztek, itt azonban a herulok leigázták őket. 512-ben Tato király vezetésével legyőzték a herulokat, 546-ban pedig legyőzték a gepidákat, független királyságot hozva létre a Dunántúlon. 551-ben Bizánccal szövetségben döntő vereséget mértek Turisind gepida király csapataira.
557-ben Alboin lett a longobárdok főnöke, aki Bajánnal, az avarok fejedelmével szövetkezett a gepidák és Bizánc ellen. A Gepida Királyságot sikerült megsemmisíteni, a longobárdok új szomszédjai az avarok lettek, akik azonban veszélyes szomszédnak tűntek, így 568-ban itáliai hadjáratra vonultak, és ott paviai központtal királyságot alapítottak (572).
Megtelepedésük helyszíne a Pó medencéje, Észak-Toscana és Umbria volt. Cleph király halála után, 574-ben államuk több hercegségre darabolódott fel, s tíz évig nem ült uralkodó a longobárd trónon. Végül 584-ben ismét királyság lett, s Authari király alatt jó kapcsolatai alakultak ki északi szomszédaival. Utóda Agilulf legyőzte az uralma ellen lázongó hercegeket, majd I. Gergely pápa közbenjárására felvette a katolikus vallást az addigi arianus helyett. 643-ban Rothari király kodifikálta a longobárd népjogot (Edictus Rothari).
Hatalmuk tetőpontja a 7. század második felében, I. Grimoald idején teljesedett ki. A longobárd Birodalom bukását a római pápával való szembekerülés okozta. Liutprand király fejébe vette egész Itália meghódításának tervét, amiért összekülönbözött a pápával. Habár Liutprand nem tudta tervét megvalósítani, utóda Aistulf 751-ben elfoglalta Ravennát, véget vetve ezzel az itáliai bizánci uralomnak, majd ostrom alá vette Rómát is. A várost csak Kis Pippin frank király beavatkozása mentette meg. Emiatt a longobárdok és frankok viszonya megromlott, aminek eredménye az lett, hogy 773 – 774-ben Nagy Károly frank király meghódította a longobárd Királyságot, amely így beolvadt a Frank Birodalomba, a longobárd nép pedig összeolvadt a helyi lakossággal, az olasz nép egyik ősévé válva. Nevüket Lombardia őrizte meg.
A longobárd nép történetét a longobárd Paulus Diaconus írta meg, Nagy Károly udvarában.
Források
- Bánosi György – Veresegyházi Béla: Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest: Anno. 1999. 89. o. ISBN 963-9199-29-X
- Paulus Diaconus: A longobárdok története (online, Historia gentis Langobardorum)
- Tolnai Világtörténelme, Budapest, 1909.
Külső hivatkozások
Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.
