Ugrás a tartalomhoz

Archaeologiai Értesítő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Taz (vitalap | szerkesztései) 2013. november 26., 13:34-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (katjav)
II. kötet borítója 1870-ből

Az Archaeologiai Értesítő a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tudományos folyóirata. Budapesten az Akadémiai Kiadó gondozásában jelenik meg félévente. 1868 óta a magyar régészet elsőszámú és legrégebbi máig létező folyóirata.

Új folyam I. kötetének borítója 1881-ből

Eredetileg az MTA Archeologiai Bizottságának és az Országos Régészeti és Embertani Társulatnak volt a közlönye, mely évente négyszer jelent meg. Megalapítója Rómer Flóris volt, akinek indítványára 1868-ban az Archaeologiai Közlemények mellett bár kisebb terjedelmű, de sűrűbben megjelenő folyóiratot indított az Archeologiai Bizottság. 1881-ben már Régészeti és Embertani Társulat néven futó társaság közlönye, ekkor indult új folyama, mely nemcsak terjedelemben, de méretben is nagyobb volt az előző 14 számnál. A második világháború előtt indult III. folyama.

Főszerkesztői

Irodalom

  • Fülep Ferenc 1968: A százéves Archaeologiai Értesítő, Arch. Ért. 95/1, 3-5.
  • Oroszlán Zoltán 1969: Száz éves az Archaeologiai Értesítő, Dissertationes Archaeologicae (Régészeti Dolgozatok) 10, 7-13.

Külső hivatkozások