Ugrás a tartalomhoz

Erzsébetkápolna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen AlleborgoBot (vitalap | szerkesztései) 2007. augusztus 12., 10:32-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Robot: következő hozzáadása: pt:Kaplná)

Erzsébetkápolna (1899-ig Kápolna, szlovákul Kaplná, németül Kapeln) község Szlovákiában a Pozsonyi kerületben a Szenci járásban. 2001-ben 703 lakosából 693 szlovák volt.

Fekvése

Nagyszombattól 14 km-re délnyugatra fekszik.

Története

A község területén már 5000 évvel ezelőtt, majd a római korban és nagymorva időkben is éltek emberek. A 11. század első felében épült kéttornyú román stílusú temploma. A települést 1244-ben IV. Béla király oklevele említi először, ekkor épült mai temploma is a korábbi templom helyén. Neve a latin eredetű kápolna szóból származik, Vöröskő várának tartozéka volt. 1289-ben Capolna, 1297-ben Capella néven, 1460-ban Kapeln néven említik. A falu a török rajtaütések következtében teljesen elnéptelenedett, helyükre a 16. században horvát menekültek érkeztek akik később elszlovákosodtak. 1910-ben 410, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Szenci járásához tartozott. 1974 és 1990 között Báhonyhoz tartozott.

Nevezetességei

Külső hivatkozások