Bogisich Mihály
| Bogisich Mihály | |
 | |
| Született | 1839. január 10. Pest |
| Elhunyt | 1919. augusztus 7. (80 évesen) Esztergom |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | zenetörténész, római katolikus főpap |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Bogisich Mihály témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Bogisich Mihály (Pest, 1839. január 10. – Esztergom, 1919. augusztus 7.) magyar zenetörténész, római katolikus főpap, pristinai püspök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1880) és a Szent István Akadémia tagja.
Életútja
[szerkesztés]Polgári családban született. Középiskoláit a fővárosi piarista gimnáziumban végezte. 1859-ben esztergomi érseki papnövendék lett, és a teológiai tanszakra a bécsi Pázmány Intézetbe küldték. 1863. július 27-n pappá szentelték és Szomorra küldték káplánnak. Egy évvel később Kürtre, 1868. novemberben Budára a Tabánba, 1869. májusban a Vízivárosba helyezték. 1870 végétől Pest belvárosi plébániájában volt hitszónok, káplán és hittantanár. 1882-ben a budai Mátyás-templom plébánosává választották, a következő évben herpályi címzetes préposttá nevezték ki. 1890-ben budapesti esperes, 1892-ben budapesti érseki helynök, 1896-ban címzetes (választott) pristinai püspök, 1891-ben az esztergomi főkáptalan kanonokja, 1901-ben prelátus, 1906-ban barsi, 1916-ban székesegyházi főesperes lett.
1871-78 között a budai Ének- és Zeneakadémia, 1876 és 1882 között a Nemzeti Zenede titkáraként működött. 1881-től a budapesti egyetemen az általános és egyházi zenetörténet magántanára. 1897-ben megalapította az Országos Magyar Cecília Egyesületet (OMCE), melynek haláláig elnöke volt. 1915-ben a Szent István Akadémia (SZIA) tagja lett.
A Magyar Tudományos Akadémia 1880. május 20-án levelező tagjának választotta. Államköltségen beutazta Németország nagy részét és Svájcot az egyházi zene tanulmányozása céljából. Részt vett az augsburgi, a kölni, az aacheni és a mainzi Cecília-nagygyűléseken.
Értekezései megjelentek a Szabad Egyház, a Magyar Korona, a Magyar Állam, az Egyházművészeti Lapok (1880–1887), a Religio (1882–1885), a Magyar Salon, a Pesti Hírlap és az István bácsi Naptára című lapokban, illetve folyóiratokban. 1890–1891-ben több polemikus cikket írt az „elkeresztelési” ügyben.
Munkái
[szerkesztés]- Melyik a valódi egyházi zene? Értekezés (Budapest, 1878)
- A gyermek szent fohászai (Budapest, 1879; ima- és énekeskönyv)
- A keresztény egyház ősi zenéje. Az apostolok korától a németalföldi zeneiskola megalapításáig. 1450. Műtörténelmi és gyakorlati kézikönyv (Eger, 1879. A Haynald-féle díjjal és a Horváth-féle jutalommal koszorúzott munka.)
- Egyház-zenészeti jegyzeteim. Töredékek uti naplómból 1880. jul. 8-aug. 12. (Budapest, 1880)
- Magyar egyházi népénekek a XVIII. századból (Budapest, 1881. Akadémiai székfoglaló, zongora és énekkel kísérve.)
- Cantionale et passionale Hungaricum Societatis Jesu, residentia Turocensis. XVIII. századbeli katolikus énekgyűjtemény (Budapest, 1882)
- Szegedi Ferencz Lénárt egri püspök énekes könyve 1674. év (Budapest, 1886)
- Dicshymus főm. és főt. Simor János bibornok aranymiséje emlékére (Budapest, 1886)
- Őseink buzgósága imák és énekekben. (Budapest, 1888)
- A társadalom. Dráma; Országos Irodalmi Rt., Bp., 1901
Kéziratban: Huszár Gál énekeskönyve 1574-ből.
Források
[szerkesztés]- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.
- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.
- Pintér Jenő: A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés Budapest, 1930–1941; 7. kötet. A közérdekű irodalom / Az irodalomtörténet és kritika c. alfejezet. (CD-ROM: Arcanum Kiadó)
- Magyar Tudományos Akadémia adattár
