Ugrás a tartalomhoz

Diyarbakır (település)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Amida szócikkből átirányítva)
 A településen világörökségi helyszín található 
Diyarbakır
Mottó: A Közel-Kelet kulturális és művészeti fővárosa
(Ortadoğunun Kültür ve Sanat Başkenti)
Közigazgatás
Ország Törökország
RégióDélkelet-anatóliai
TartományDiyarbakır
Rangtartományi központ
PolgármesterOsman Baydemir
Irányítószám21
Körzethívószám00 90 412
Népesség
Teljes népesség1 732 396 fő (2018)
Földrajzi adatok
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 37° 54′ 39″, k. h. 40° 14′ 12″37.910833°N 40.236667°EKoordináták: é. sz. 37° 54′ 39″, k. h. 40° 14′ 12″37.910833°N 40.236667°E
Diyarbakır weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Diyarbakır témájú médiaállományokat.

Diyarbakır (oszmán-törökül: دیاربکر, Diyâr-ı Bekr, kurdul:ئامه‌د, Amed) Törökország Délkelet-anatóliai régiójában, a Tigris folyó partján található város, Diyarbakır tartomány székhelye, nagyvárosi önkormányzattal (Büyükşehir Belediyesi) rendelkezik. A település a Délkelet-anatóliai régió második legnagyobb városa Gaziantep után, és Törökország tíz legnépesebb települése között is szerepel, csaknem 600 000 fős lakossága túlnyomó részben kurd származású.[1]

Elnevezése

[szerkesztés]

A klasszikus antikvitásban Amida néven ismerték. I. Constantinus császár újjáépíttette a 4. század elején, ekkortól fogva a Constantia nevet viselte. A 7. századi arab muszlim hódítást követően az eredeti nevet használták Ámid formában. Az Oszmán Birodalomban a Kárá Ámid (Fekete-Ámid) nevet viselte, de a körülötte elterülő vidék, az iszlám előtt itt megtelepedő Bakr törzs szállásterületéről elnevezett Dijár Bakr nevét is használták rá. A mai törökben ez a név él tovább Diyarbakır formában.

Történelme

[szerkesztés]

Ős- és ókor

[szerkesztés]

A Çayönü-dombnál végzett régészeti ásatások tanúsága szerint a terület történelme Kr. e. 9000-ig is visszanyúlik. Kr. e. 2000 körül hurri föld volt (Subartu), később pedig a Hettita Birodalom része lett. Ezt követően asszír, majd egy rövid időre urartu uralom alá került. Kr. e. a hetedik század körül már szkíták lakták, Kr. e. 625-ben médek, Kr. e. 550-ben perzsák hódították meg. Nagy Sándor perzsák fölött aratott győzelmével a város és a környező terület is hellén befolyás alá került. Kr. u. a 3. században a szászánidák és a rómaiak között többször is gazdát cserélt, végül a Római Birodalomhoz csatolták.

Középkor

[szerkesztés]

Később a bizánciaktól az arabok hódították el, 1085-ben pedig a szeldzsuk kézbe került. A muszlim időszakban a bizánci határvidék egyik legnagyobb és legerősebb települése volt. A központi területekkel Moszulon keresztül kötötte össze főútvonal, és belőle ágaztak ki a bizánci és örmény határvidék fontosabb váraihoz vezető hadiutak. Kettős falrendszer vette körül. Mind a külső, mind a belső falakon erős bástyák voltak, és 4-4 vaskapu tagolta őket. A város sajátossága volt, hogy mind a védművek, mind a nagymecset habarcs nélkül, hatalmas fekete kövekből épült. (Ezért is nevezték Fekete-Ámidnak a török időkben.) A város azonban nem csak katonai értelemben volt jelentős: a területén eredő patak vizével virágzó kerteket öntöztek, a korabeli földrajztudósok pedig gazdag piacairól is megemlékeznek. A 14. században az Ilhánidák adófizetője lett. 1399-ben Timur Lenk seregei vették be. 1515. szeptember 15-én lett az Oszmán Birodalom része.

A Selyemúton fekvő város mindig is híres volt kultúrájáról, művészeti értékeiről és kereskedelmi jelentőségéről.[2]

Látnivalók

[szerkesztés]

A város legfontosabb látnivalói a vár, az Ulu-mecset, a Malabadi-híd, a karavánszerájok, illetve a jellegzetes diyarbakıri házak.

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. Distribution of Kurdish People (angol nyelven). globalsecurity.org. (Hozzáférés: 2009. május 12.)
  2. Genel Bilgiler (török nyelven). Diyarbakır Tartomány Kulturális és Turisztikai Igazgatósága. (Hozzáférés: 2009. május 12.)

Források

[szerkesztés]
  • Guy Le Strange: The Lands of the Eastern Caliphate: Mesopotamia, Persia, and Central Asia from the Moslem conquest to the time of Timur. New York: Barnes & Noble. 1905.