Ugrás a tartalomhoz

Dolhai Attila

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dolhai Attila
2024-ben, a János vitéz előadáson
2024-ben, a János vitéz előadáson
Életrajzi adatok
Születési névDolhai Attila
Született1977. január 7. (47 éves)
Kisvárda
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem (2001–2005)
Pályafutás
Műfajoksláger/romantikus
musical
operett
rock
Aktív évek1999
Hangszerének
HangTenor
Díjak
Tevékenységénekes
KiadókSzerzői
SonyBMG

Dolhai Attila weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Dolhai Attila témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Dolhai Attila (Kisvárda, 1977. január 7. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, musicalénekes, operetténekes, érdemes művész.

Életpályája

[szerkesztés]

A zene iránti rajongása már fiatalkorában megmutatkozott, ezért szülei beíratták Gödöllőre, az Állami Zeneiskolába. Általános Iskolába Ajakon, majd Kerepestarcsán járt. Postaforgalmi Szakközépiskolát végzett Budapesten, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányait ének-hittan szakon. Ő volt a frontembere a Zsámbéki zúzók névre hallgató rockbandának, melyet barátaival a főiskola évei alatt alapítottak. 1999-ben tűnt föl először a Kifutó tehetségkutató versenyben a Karthago együttes Apáink útján c. dalával, amivel különdíjas lett.

2000-ben játszott az Elisabeth című musicalben a Miskolci Nemzeti Színházban, így ismerte meg Kerényi Miklós Gábort (a darab rendezőjét), az ő javaslatára 2001-ben felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Másodéves korában megkapta a Mozart! c. musical címszerepét a Budapesti Operettszínházban, ahol azóta is játszik. 2005-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában. Nős, három lánya van, Luca, Emma és Anna. Felesége: Dolhainé Kecskés Viktória.

A 2011-es X-Faktorban Muri Enikő duettpartnere volt, a Zene az kell című dalt adták elő.

2012-ben, a Megasztár hatodik szériájában Radics Gigi duettpartnere volt, a Nézz rám Istenem című dalt adták elő.

Megkapta első prózai filmes szerepét a Pozsgai Zsolt által rendezett A királytalálkozó című filmben, Károly Róbert királyt alakítja, a forgatás 2024. május 5-én kezdődött.[1]


2014. szeptember 20-án Kistarcsa díszpolgára címben részesítette Kistarcsa Város Önkormányzata.[2]

Diszkográfia

[szerkesztés]

Szólólemezek

[szerkesztés]

Közreműködik

[szerkesztés]
Év Album Dal
2004
Rómeó és Júlia – Operettszínház
Miért fájt?, Lehetsz király, Vár reánk a mindenség, Erkély duett, Minden szerelem vak, Szívből szeretni, Párbaj – Mercutio halála, Pacsirta, Párisz halála, Egy nap
2005
MIndhalálig Musical
Szívből szeretni, Miért van, Getshemane, Értem születtél, Holnap hídja, Lehetsz király
2006
Nagy duett lemez
Szívből szeretni
2009
West Side Story
Maria, Miénk az éj, Két kéz, két szív
2010
Musical legendák
Szívből szeretni, Így vagyok csak én, Gyere álmodj

Színházi szerepei

[szerkesztés]
Darab Szerep Színház Bemutató Forrás
Rebecca
Maxim De Winter
Szegedi Szabadtéri Játékok
2024. július 26.
[1]
Carmen
García, a késdobáló
Budapesti Operettszínház
2024. április 19.
[2]
Az Orfeum mágusa
Somossy Károly
Budapesti Operettszínház
2023. november 17.
Monte Cristo grófja
Edmond Dantes
Budapesti Operettszínház
2023. május 20.
Mária főhadnagy
Draskóczy Ádám
Budapesti Operettszínház
2023. március 10.
Az ég tartja a Földet
Walter lovag
Erkel Színház
2022. április 8.
Jekyll és Hyde
Jekyll és Hyde
Budapesti Operettszínház
2022. április 1.
Kilenc/Nine
Guido Contini
Budapesti Operettszínház
2021.szeptember 24.
[3]
Marica grófnő
Tasziló gróf
Budapesti Operettszínház
2020.október 23.
János vitéz
János vitéz
Budapesti Operettszínház
2019.november 22.
[4]
Once/Egyszer
Srác
Madách Színház
2019.szeptember 21.
[5]
Liliom/Carousel
Billy Bigelow
Budapesti Operettszínház
2019.április 26.
Maya
Charlie
Budapesti Operettszínház
2018.november 30
István a király
Koppány
Budapesti Operettszínház
2018.szeptember 21.
István a király
Koppány
Bajai Szabadtéri Színpad
2018.augusztus 24
Kékszakáll
Saphir herceg
Budapesti Operettszínház
2018.február 23.
Luxemburg grófja
René
Budapesti Operettszínház
2017.november 4.
A víg özvegy
Gr. Danilovics Daniló
Budapesti Operettszínház
2017.április 1.
Marica grófnő
Tasziló gróf
Budapesti Operettszínház
2016.november 25.
Viktória
Koltay István, huszárkapitány
Miskolci Nemzeti Színház
2016.szeptember 23.
Chicagói hercegnő
Borisz nagyherceg
Budapesti Operettszínház
2016.április 22.
Sybill
Petrov
Budapesti Operettszínház
2015.december 4.
Egy anya története
Halál
Zeneakadémia
2015.november 5.
Egy anya története
Halál
Miskolci Operafesztivál
2015.június 12.
Én és a kisöcsém
Willi Andersen
Budapesti Operettszínház
2015.március 13.
Csárdáskirálynő
Edwin herceg
Budapesti Operettszínház
2014. november
A bajadér
Radjami, indiai herceg
Budapesti Operettszínház
2014. szeptember 19.
Elfújta a szél
Ashley Wilkes
Szegedi Szabadtéri Játékok
2014. július 18.
Csárdáskirálynő
Edwin herceg
Szegedi Szabadtéri Játékok
2014. július 12.
Amerikai komédia
Frank Anderson
Budapesti Operettszínház
2014. március 21.
Csókos asszony
Dorozsmai Pista
Budapesti Operettszínház
2013. október 11.
Ghost
Sam Wheat
Budapesti Operettszínház
2013. május 31.
[6]
Viktória
Koltay István, huszárkapitány
Budapesti Operettszínház
2013. január 25.
[7]
Elisabeth
Halál
Budapesti Operettszínház
2012. december 7.
Parasztbecsület
Turiddu, parasztlegény
Szegedi Szabadtéri Játékok
2012. július 27.
[8]
Cigányszerelem
Józsi
Budapesti Operettszínház
2011. október 20.
Miss Saigon
Chris
Budapesti Operettszínház
2011. szeptember 15
Miss Saigon
Chris
MKB Aréna Sopron
2011. augusztus 19
Jézus Krisztus Szupersztár
Jézus
Szigligeti Színház
2011. április 15.
[9]
Koldusopera
Bicska Maxi
Budapesti Operettszínház
2010. december 3.
[10]
Hair
George Berger
Szegedi Szabadtéri Játékok
2010. augusztus 13.
[11]
Elisabeth
Rudolf
Szegedi Szabadtéri Játékok
2009. augusztus 15.
West Side Story
Tony
Veszprém Aréna
2009. június 22.
A bajadér
Radjami, indiai herceg
Budapesti Operettszínház
2009. március 20.
[12]
Szentivánéji álom
Lysander
Budapesti Operettszínház
2008. október 16.
[13]
Szentivánéji álom
Lysander
Szegedi Szabadtéri Játékok
2008.július 25.
West Side Story
Tony
Művészetek Palotája
2008. március 17.
Oltári srácok (Altar Boyz)
Matthew
Budapesti Operettszínház
2007. március 29.
[14]
Csókos asszony
Dorozsmai Pista
Thália Színház
2006. október 19.
Mária evangéliuma
Jézus
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
2006. augusztus 17.
Rudolf – Az utolsó csók
Rudolf trónörökös
Szegedi Szabadtéri Játékok
2006. július 28.
[15]
Rudolf – Az utolsó csók
Rudolf trónörökös
Budapesti Operettszínház
2006. május 26.
[16]
West Side Story
Tony
Budapesti Operettszínház
2005. április 27.
Lili bárónő
Illésházy László gróf
Budapesti Operettszínház
2005. április 9.
[17]
Hegedűs a háztetőn
Csendbiztos
Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
2004. szeptember 20.
[18]
Valahol Európában
Hosszú
Petőfi Musical Stúdió
2004. augusztus 19.
[19]
Rómeó és Júlia
Rómeó
Budapesti Operettszínház
2004. január 23.
[20]
Kokainfutár
Narrátor, a szerző
Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
2003. december 8.
Miss Saigon
Chris
Művészet Malom
2003. július 18.
[21]
Mozart!
Wolfgang Mozart
Budapesti Operettszínház
2003. március 22.
[22]
Elisabeth
Rudolf
Budapesti Operettszínház
2001. január 25.
West Side Story
Tony
Szegedi Nemzeti Színház
2000. október 1.
West Side Story
Tony
Szegedi Szabadtéri Játékok
2000. augusztus 3.
Jézus Krisztus Szupersztár
Annás
Musical Színház
2000. július 7.
[23]
Elisabeth
Rudolf
Miskolci Nemzeti Színház
2000. április 7.
[24]
Jézus Krisztus Szupersztár
Annás
Békés Megyei Jókai Színház
2000. január 24.
[25]
Jézus Krisztus Szupersztár
Annás
Nyíregyháza Zenés Szabadtéri Színház
1999. július 30.
[26]

Filmjei

[szerkesztés]

Díjai

[szerkesztés]

Portré

[szerkesztés]
  • Kontúr – Dolhai Attila (2022)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Facebook. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2024. május 16.)
  2. Kistarcsa Díszpolgára címben részesültek | Kistarcsa (magyar nyelven). kistarcsa.asp.lgov.hu. [2018. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 18.)
  3. a b Budapesti Operettszínház (angol nyelven). operett.hu. (Hozzáférés: 2022. január 25.)
  4. Budapesti Operettszínház. www.operett.hu. [2019. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 26.)
  5. Madách Színház színdarab információ. www.madachszinhaz.hu. [2019. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 13.)
  6. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 27.)
  7. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  8. Archivált másolat. [2012. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  9. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  10. Archivált másolat. [2013. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  11. Archivált másolat. [2013. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  12. Archivált másolat. [2013. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  13. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  14. Archivált másolat. [2013. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  15. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  16. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  17. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  18. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  19. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  20. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  21. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  22. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  23. Archivált másolat. [2017. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  24. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  25. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  26. Archivált másolat. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 12.)
  27. https://index.hu/kultur/2013/03/14/szocs_geza_kael_csaba_es_szaniszlo_ferenc_is_allami_kituntetest_kapott/
  28. Budapesti Operettszínház. www.operett.hu. [2019. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 13.)
  29. Archivált másolat. [2022. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
  30. https://operettinfo.hu/kiosztottak_a_honthydijakat_1572/

Források

[szerkesztés]