Ugrás a tartalomhoz

Boldizsár Iván

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Boldizsár Iván
Az 1974-es Körkép antológiában megjelent portréja
Az 1974-es Körkép antológiában megjelent portréja
SzületettBethlen Iván
1912. október 30.[1][2]
Budapest[3]
Elhunyt1988. december 22. (76 évesen)[1][2]
Budapest[3]
Állampolgárságamagyar
GyermekeiBoldizsár Miklós
SzüleiBethlen Oszkár
Foglalkozása
Tisztsége
  • államtitkár (1947–1947, Külügyminisztérium)
  • elnök (1984–1988, Nemzetközi PEN Club)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1986. március 20. – 1988. december 22.)
Kitüntetései
SírhelyeFarkasréti temető (22/1-1-62)

A Wikimédia Commons tartalmaz Boldizsár Iván témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Boldizsár Iván, született Bethlen Iván, 1934-től Boldizsár Iván (Budapest, Erzsébetváros, 1912. november 30.[5] – Budapest, 1988. december 22.) Kossuth- és József Attila-díjas, valamint Állami Díjas magyar író, újságíró, politikus. Fia Boldizsár Gábor tanár, köztisztviselő és Boldizsár Miklós drámaíró, lánya Boldizsár Anna, menye Koncz Zsuzsa Kossuth-díjas énekesnő.

Forrásértékű történelmi és kulturális újságokat, folyóiratokat szerkesztett. A Dániáról szóló 1940-ben megjelent faluszociológiai könyve híressé vált.

Élete, munkássága

[szerkesztés]

Fiatalkora, munkássága a második világháború előtt

[szerkesztés]

Bethlen Oszkár (1876–1943) újságíró, lapszerkesztő és László Aranka (1881–1959) gyermekeként született.[6] Szülei 1919-ben elváltak, s apja ugyanebben az évben ismét megnősült.[7] Fiatalon részt vett a Nyugat harmadik nemzedéke lapalapítási kísérleteiben. Bethlen Iván néven versei jelentek meg, ám egyre intenzívebben érdeklődött a társadalmi kérdések iránt, így hamar eltávolodott nemzedéktársai esztétikai elveitől.

Felsőfokú tanulmányokat a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti és orvostudományi fakultásain folytatott. Munkásságát falukutatással kezdte, majd újságírónak szegődött. 1932-től a Névtelen Jegyző, majd az Új Nemzedék, s a Nemzeti Újság munkatársaként működött. 1934-ben családnevét Boldizsárra változtatta, egyes források szerint Bethlen István miniszterelnökkel szembeni ellenérzése jeleként, más források szerint[8] Bethlen István kérelmére. 1936–1938-ban szerkesztette a Szolgálat és Írás Munkatársaság könyvei sorozatot, melynek keretében Kovács Imre (1913–1980) politikai, Szabó Zoltán (1912–1984) szociográfiai, néprajzi jellegű kötetei jelentek meg. 1938-tól szerkesztő volt a Pester Lloydnál.

Második világháború, Don-kanyar, szökés, átállás

[szerkesztés]

1940-ben (a második bécsi döntés idején) gyors póttartalékosi kiképzés után tizedesként alakulatában előbb az erdélyi bevonulásban vett részt. 1942-ben a Magyar 2. hadsereggel vonult a Don-kanyarhoz. Harcoló alakulatban nem vett részt, a doni frontvonalban harcoló magyar csapatok mögött 8 km-re, az ellátó osztály (élelmiszer, ruházati) raktárát felügyelte őrmester („hadapród”) beosztásban. Ennek köszönhetően alakulatából a harcolók súlyos emberáldozataihoz képest sokkal többen (10 emberből 8) túlélték a doni harcokat és visszavonulást, melynek nagy részét ellátós tisztként gépkocsival tette meg. A visszavonulás során – saját visszaemlékezése szerint − egy égő katonai kórházból társaival 27 magyar sebesültet mentett ki. A visszavonulás vége felé flekktífuszban megbetegedett, előbb helyben, katonai kórházban kezelték, majd tiszti vonattal szállították egy magyarországi kórházba (Esztergom) lábadozni. Alakulatához történő visszabocsátását meg nem várva megszökött a kórházból a további katonai szolgálat elől, Budapesten félillegalitásban, bujkálva várta be a szovjet csapatok megérkezését,[9] bízva baloldali kapcsolataiban. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága nevű szervezetben is részt vett, amelynek egyik gyűlésén 1944. november 22-én tartóztatta le a Nemzeti Számonkérés Szervezete Katonai alosztálya többek között Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Kiss János altábornaggyal és Tartsay Vilmossal együtt.

1945 utáni közéleti tevékenysége

[szerkesztés]

Magyarországon 1945-től az ország tényleges politikai irányítását azonnal a szovjet megszálló erők vették a kezükbe, a velük kollaboráló magyar kommunistákat fokozatosan helyzetbe hozták a hatalomban, a kezdetben koalíciós partnerként működni engedett Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt gyors visszaszorítása mellett. Boldizsár Iván, a háború előtti baloldali, paraszt- és szegénypárti közírói munkásságának és kapcsolatainak köszönhetően gyorsan utat talált a szovjetek által kontrollált új „baloldali” hatalmi elitbe.

Az 1945–48-as „koalíciós években” a Nemzeti Parasztpárt képviselőjeként kezdte, ám a gyakorlatban jól együttműködőnek bizonyult az oroszok védelmét maguk mögött tudó kommunistákkal. Olyannyira, hogy az 1946-os, a világháborút lezáró párizsi béketárgyalásokon „baloldali újságíróként” a magyar kormányküldöttség propagandaszolgálatának vezetője volt, mint a Nemzeti Parasztpárt képviselője. Egyes források szerint valójában a kommunisták beépített bizalmasa volt, aki a szovjetek informátoraként naponta jelentett a párizsi szovjet nagykövetségen a magyar küldöttség belső információiról.[10] A küldöttségnek tagjai voltak ugyan parasztpárti és kisgazdapárti képviselők is (vezetője az akkori miniszterelnök, Nagy Ferenc), a gyakorlati vezetés azonban már ekkor a szovjet tárgyalófél kádereinek számító kommunisták és bizalmasaik (pl. Gerő Ernő) kezében volt, akik külön háttéregyeztetéseket folytattak a szovjet döntéshozókkal.

A kitelepítések idején, 1951-ben a kitelepített Kornis Gyula filozófus budai villájába költözhetett, ami a kommunista hatalommal való bizalmi együttműködését jelzi.[11] 1947-től külügyi államtitkárként tevékenykedett, és innentől az 50-es évek rákosista diktatúráját vezető elit tagja. Az 50-es években részt vett a személyi kultusz propagandájában a Magyar Nemzet szerkesztőjeként és újságíróként Rákosit és a személyi kultuszt támogató cikkeket írt.

A Sztálin halála után, 1953-tól felerősödő reformista hullám a magyar vezetésben is összezilálta az erőviszonyokat, Nagy Imre átmeneti megerősödésével és Rákosi pozíciójának meggyengülésével. Ortutay Gyula naplójában 1953 kényes személyi csatáiról emlékezve azt írja: „Boldizsár Iván képviselő, államtitkár, többszörös főszerkesztő igyekszik vissza Rákosi kebelére, mert fél, hogy túlexponálta magát a Nagy Imre-vonal mellett.”[12]

1945 utáni újságírói, írói munkássága

[szerkesztés]

A háború végén a Szabad Szót (1945–1946) és az Új Magyarországot[13] (1945–1948) szerkesztette. 1945 után az Új Magyarország röpiratai sorozatban – itt jelent meg a többi között Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című műve is – két könyve jelent meg, a Megbűnhődte már e nép… (1946) című összefoglalás a magyar béketörekvésekről és a Duna völgyében élő kisnépek egymásrautaltságáról, A másik Magyarország (1946) címmel pedig a magyar ellenállási mozgalom történetét foglalta össze, s azt vizsgálta, hogy a gazdaság, a kultúra és a politika területén hogyan próbálták meg a nemzet legjobbjai elszakítani a németekhez fűződő szálakat, s mint alakult ki a fegyveres ellenállás. 1948-ban Fortocska címmel oroszországi utazásainak benyomásaiból állított össze könyvet, s lenyűgözve adott számot tapasztalatairól. A könyv három kiadásban is megjelent.

1951–55 között a Magyar Nemzetet szerkesztette.

A The New Hungarian Quarterlyt (1960–), és a Színház (1968–) című lapokat szerkesztette, de szerkesztette közben a Béke és Szabadságot és a Hétfői Hírlapot is. Üzemi lapokba is szívesen írt cikkeket, pl. a Kossuth Nyomda Üzemi Híradójába.[14] Fordított angolból, németből, franciából, műfordítással, könyvek szerkesztésével is foglalkozott. Regényeket, útikönyveket, cikkeinek tematikus gyűjteményeit adta közre. Több műfajban kipróbálta magát, filmforgatókönyveket is írt.

A személyi kultusz időszaka alatt újságíróként is dolgozott. A korszak szemléletmódját, türelmetlenségét, szűklátókörűségét tükröző, 1951-ben és 1952-ben írt cikkeinek válogatását A toll fegyverével (1952) címmel jelentette meg. Írásainak hangvételén átütnek a korszak közhelyei, sematikus valóságszemlélete, bár olykor éreztette a sorok között, hogy nem minden vonatkozásban értett egyet a türelmetlen kultúrpolitika megalapozatlan művészi ítéleteivel (A viták éltető ereje). Ez a gyűjtemény Boldizsár Iván pályájának mélypontja volt. Az 1956-os forradalom után következő korszakának vezető témája a lelkiismeret-vizsgálat gesztusa lett.

Munkásságának pozitív bírálói szerint „A két világháború közt mert baloldali lenni, a II. világháború utáni évtizedekben mert polgár lenni, ebben foglalható össze az ő különös attitűdje. Kellett ahhoz bátorság, hogy szerkessze Kovács Imre Néma Forradalom és A kivándorlás, vagy Szabó Zoltán Tardi helyzet és Cifra nyomorúság c. köteteit vagy Kálmán Kata szociofotóit.”[15]

1945 után tudta érzékeltetni azt a polgári miliőt, amely őt az 1930-as években a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt.-ben, majd még a Szikra Nyomdában (1945–1948) is körülvette, ahol a lapszerkesztők és a nyomdászok együtt dolgoztak, a lapok első olvasói és kritikusai a nyomdászok voltak.[16]

A The New Hungarian Quarterly sokat jelentett az itthoni magyar olvasóknak, ebből sajátították el az élő angol nyelvet, majd 1967-től rendelkezésükre állt még az MTI által közreadott angol és német nyelvű napilap, a Daily News – Neueste Nachrichten. A második világháború utáni évtizedekben nem lehetett hozzájutni Magyarországon eredeti angol és egyéb nyugati nyelvű újságokhoz.

Kötetei (válogatás)

[szerkesztés]
  • Móricz Zsigmond–Boldizsár Iván: Tiborc. Kálmán Kata fényképei, Cserépfalvi, Budapest, 1938, (Szolgálat és Írás Munkatársaságának könyvei)
  • A gazdag parasztok országa (Dániáról szól), Franklin, Budapest, 1940
  • Nagy idők kis lexikonja, Franklin, Budapest, 1941, (Magyar könyvek)
  • Megbűnhődte már e nép… Röpirat a magyar békéről és közös hazánkról, a Dunavölgyéről, Új Magyarország, Budapest, 1946, (Az Új Magyarország röpiratai)
  • A másik Magyarország. A magyar ellenállási mozgalom története, Antiqua Ny., Budapest, 1946, (Az Új Magyarország röpiratai, angolul, franciául is)
  • Fortocska (naplójegyzetek), Cserépfalvi, Budapest,1948
  • Téli párbaj (kisregény), Athenaeum, Budapest,1949
  • Magyarországi napló, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1951
  • Összeesküvés a magyar nép ellen (Szervezkedés a kommunista rendszer ellen Magyarországon, politikai perek, 1945-1951), Szikra, Budapest, 1952, (angolul, franciául, németül, oroszul is)
  • A toll fegyverével (cikkek), Művelt Nép, Budapest, 1952
  • A béke hangja. A nemzetközi békeharc válogatott írásai, (összeáll., bev. Boldizsár Iván), Művelt Nép, Budapest, 1952
  • Oradour vádol (politikai publicisztika), Országos Béketanács, Budapest, 1953
  • Békeharcos írások a sajtóban, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest, 1954, (Újságírók szakmai előadásai és vitái)
  • A reménység üzenete, Művelt Nép, Budapest, 1954
  • Reggeltől reggelig (regény, ill. Bozóky Mária), Szépirodalmi, Budapest, 1955
  • Tiborc új arca. Kálmán Kata fényképei, (bev. Móricz Zsigmond, Móricz Virág, magyarázatok Boldizsár Iván), Művelt Nép, Budapest, 1955
  • Magyarország. Útikönyv, (szerk. Boldizsár Iván) Közlöny–Közdok, Budapest, 1955 (angolul, franciául, németül, oroszul, szlovákul is)
  • Balatoni kaland (elbeszélések), Szépirodalmi, Budapest, 1956
  • Éjfélkor (filmforgatókönyv), (társszerzők: Révész György, Bánk László), Hunnia Filmstúdió, Budapest, 1957
  • Halálos felhők, Egyetemi Ny., Budapest, 1957 (Mi van a nagyvilágban? Az Országos Béketanács külpolitikai füzetei)
  • Születésnap (regény), Szépirodalmi, Budapest, 1959
  • Az éjszaka végén (regény), Szépirodalmi, Budapest, 1962
  • Rokonok és idegenek. Franciaországi napló, Gondolat, Budapest, 1963
  • Hongrie, Corvina, Budapest, 1964
  • Zsiráffal Angliában (útinapló), Magvető, Budapest, 1965
  • Királyalma, Szépirodalmi, Budapest, 1967
  • Az angyal lába, Szépirodalmi, Budapest, 1969
  • A filozófus oroszlán (esszék), Szépirodalmi, Budapest, 1971
  • New York percről percre (útinapló), Magvető, Budapest, 1971
  • Halálaim, Szépirodalmi, Budapest, 1974
  • A szárnyas ló, Szépirodalmi, Budapest, 1975
Boldizsár Iván sírja Budapesten. Farkasréti temető: 22/1-1-62.
  • A félelem iskolája (elbeszélések), Szépirodalmi, Budapest, 1977
  • Szépecske haza, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1978
  • A sétáló szobor, Szépirodalmi, Budapest, 1978
  • Örökké élni (elbeszélések) Magvető–Szépirodalmi, Budapest, 1979
  • Tündér Viola és a bábuk, (ill. Würtz Ádám), Móra, Budapest, 1981
  • Don-Buda-Párizs. Visszaemlékezések, Magvető, Budapest, 1982, (Tények és tanúk, ISSN 0324-797X)
  • A korona napja (cikkek, vázlatok), Szépirodalmi, Budapest, 1983
  • Szülőföldünk, Európa, Szépirodalmi, Budapest, 1985
  • Keser-édes (elbeszélések, visszaemlékezések), Magvető, Budapest, 1987
  • Miféle önéletrajz?, Helikon, Budapest, 1987
  • Az ellentétek párbeszéde. Bécsi vita az európai kulturális örökségről, (vitavezető Boldizsár Iván, François Bondy, magyar kiad. szerk. Boldizsár Iván), MTI, Budapest, 1987
  • A lebegők, Magvető, Budapest, 1989

Filmforgatókönyvei

[szerkesztés]

Társasági tagság

[szerkesztés]
  • A Magyar PEN Club elnöke (1970–)
  • Az Országos Béketanács elnökhelyettese (1972–)
  • A Nemzetközi PEN Club elnöke (1984–)

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • A Magyar Szabadságrend ezüst fokozata (1947)
  • Kossuth-érdemrend (1948)
  • Munka Érdemrend (1955)
  • Rózsa Ferenc-díj (1967)
  • A Munka Érdemrend arany fokozata (1969, 1972, 1979)
  • József Attila-díj (1970)
  • Állami Díj II. fokozat (1975) – irodalmi-publicisztikai tevékenységéért, a magyar kultúra belföldi és külföldi terjesztéséért
  • A Móra Könyvkiadó Nívódíja (1981)
  • A Magyar Népköztársaság Zászlórendje (1982)
  • Az Év Könyve Jutalom (1992)

Emlékezete

[szerkesztés]
  • Alakja felbukkan Kondor Vilmos: Budapest romokban című bűnügyi regényében, mint az oknyomozó újságíróként dolgozó főhős főszerkesztője.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
  3. a b PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 25.)
  4. a b c d Magyar Nemzeti Névtér, 2019. (Hozzáférés: 2020. november 8.)
  5. Születési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári születési akv. 4886/1912. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. július 26.)
  6. Kása Csaba: Aki még a saját születésnapjáról is hazudott – Adalékok Boldizsár Iván pályafutásához. mki.gov.hu/, 2020. november 30. [2021. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 26.)
  7. G. III. 253195/3 sz. budapesti központi járásbírósági ítélet.. (Hozzáférés: 2021. július 26.)
  8. Hegedüs Géza. A tegnap alkonya. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, p. 11-12. o. (1987) 
  9. Boldizsár Iván visszaemlékezése, Sára Sándor: Krónika, dokumentumfilm, 7. rész
  10. Haas György: „Igazságot Magyarországnak” sorozat / A békekonferencia árnyékában Archiválva 2013. július 6-i dátummal az Archive.is-en
  11. Ungvári Tamás: Elvtárs és spicli jár a csöndben, önéletrajzi esszé
  12. Ortutay Gyula: Napló 1. [1938–1954] Kiadta az Alexandra
  13. Új Magyarország : A világpolitika és a magyar szellemi élet hetilapja.
  14. Boldizsár Iván: Harmincnyolc év, (In: Kossuth Nyomda Üzemi Híradó, 1970. augusztus 4., 15. o.)
  15. Tiborc. Kálmán Kata fényképei, Móricz Zsigmond és Boldizsár Iván írása, Cserépfalvi, Budapest, 1937, (Szolgálat és Írás Munkatársaság könyvei, 3.)
  16. Kossuth Nyomda Üzemi Híradója i.m.
  17. Filmtörténet online. [2009. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 6.)

Források

[szerkesztés]
  • N. Pataki Mária: A Kossuth Nyomda története. Lektorálta Timkó György. Budapest, Kossuth, 1984. Boldizsár Iván lásd 178-180. p.
  • Új magyar irodalmi lexikon I. (A–Gy). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 255. o. ISBN 963-05-6805-5  
  • A magyar irodalom története 1945-1975 III./1-2 Szerk: Béládi Miklós, Bodnár György, Sőtér István, Szabolcsi Miklós, Akadémiai kiadó, Budapest, 1990 [1]

További információk

[szerkesztés]