Bornemissza Károly
Bornemissza Károly | |
Született | 1840. november 26. Abafája |
Elhunyt | 1911. február 26. (70 évesen) Kolozsvár |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | politikus |
Tisztsége |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kászonyi id. báró Bornemissza Károly (Abafája, 1840. november 26. – Kolozsvár, 1911. február 26.) főispán, országgyűlési képviselő.
Életpályája
[szerkesztés]Tanulmányait Abafáján kezdte, és Kolozsváron az evangélikus református kollégiumban folytatta, ahol 1859-ben érettségizett. A berlini egyetemen a filozófia tanfolyamot hallgatta. Nagydebrekre költözött s gazdaságot vezette. Az 1860-as években a balközép párt híve volt. 1869–1870 között beutazta Olaszországot, Franciaországot és Németországot, valamint Svájcot. 1875-ben a szabadelvü párt híve lett. 1876-tól több éven át a vármegyei közigazgatási bizottság tagja volt. 1885-ben a főrendház újjászervezésekor az 50 választott – élethosszig tartó – tag közé választották. 1887–1911 között a magyar-láposi választókerület országgyülési képviselője volt. 1890. február 24-én nevezték ki Szolnok-Doboka vármegye főispánjává; hivatalos esküjét 1890. március 12-én tette le. 1891-től kamarás volt. 1901. augusztus 2-án az Erdélyrészi szini kerület elnöke lett. 1902. április 6-án őfelsége felmentette.
Munkássága
[szerkesztés]Valamennyi erkölcsi- és közművelődési egyesületnek, többek közt a Szinház-társulat, Kaszinó, Polgári olvasókör, Szegény tanulókat segélyző-, Vereskereszt-, Zenekedvelők egyesületének stb. megteremtője, elnöke, díszelnöke volt. Az állami főgimnázium létesitője, a Szent Ferenc-rendü nagyszabású bérház, a Bánffy- és Kossuth Lajos-utcákat összekötő új utca, a magyar királyi honvédlaktanya, és a vármegyeház újjáalakitásában, megteremtésében volt fontos szerepe. A „Gyermek királynő” 2 felvonásban, francia szöveg után forditotta, cz. operett szerzője és megzenésitője. E darabot 1890 decemberében a kolozsvári szinpadon adták elő először.
Magánélete
[szerkesztés]1862-ben gróf Mikes Etelkát vette feleségül.
Díjai
[szerkesztés]- a Lipót-rend lovagkeresztje (1902)
Források
[szerkesztés]- Szolnok-Doboka vármegye monográfiája
- Országgyűlési almanach 1887-1892
- Országgyűlési almanach 1892-1896
- Országgyűlési almanach 1896-1901
- Országgyűlési almanach 1901-1905
- Országgyűlési almanach 1905-1906
- Országgyűlési almanach 1906-1910
- Országgyűlési almanach 1910-1918
További információk
[szerkesztés]- Enyedi Sándor: Színészek, színházak, városok. Budapest, 2005.
- 1840-ben született személyek
- 1911-ben elhunyt személyek
- Magyarországi politikusok
- Szolnok-Doboka vármegye főispánjai
- Országgyűlési képviselők (1887–1892)
- Országgyűlési képviselők (1892–1896)
- Országgyűlési képviselők (1896–1901)
- Országgyűlési képviselők (1901–1905)
- Országgyűlési képviselők (1905–1906)
- Országgyűlési képviselők (1906–1910)
- Országgyűlési képviselők (1910–1918)