Ugrás a tartalomhoz

Emberi fejlettségi index

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az emberi fejlettségi index (Human Development Index, rövidítése: HDI) egy mutatószám, amely a világ országainak összehasonlítását teszi lehetővé a születéskor várható élettartam, az írástudás, az oktatás és az életszínvonal alapján. A HDI-t az ENSZ már több mint két és fél évtizede publikálja, melynek alapkoncepciója a kezdetek óta változatlan, de a konkrét számítási módban többször történt változás. Az ENSZ tagállamait minden évben rangsorolják a HDI szerint. A lista élén álló országok gyakran reklámozzák, hogy így vonzzák a tehetséges bevándorlókat, vagy mérsékeljék a kivándorlási kedvet.

Általánosan elfogadott eszköze a (különösen a gyermekek) jólétének mérésének. Használatával megkülönböztethetők a fejlett, fejlődő és fejletlen országok, és mérhető a gazdaságpolitikák hatása az életszínvonalra. A mutatót 1990-ben dolgozta ki Mahbub ul Haq pakisztáni közgazdász, és 1993 óta használja Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) az Emberi Fejlődési Jelentésben (HDR).

A HDI 3 összetevőn alapul, melyek a következők:

  • hosszú és egészséges élet, amelyet a születéskor várható élettartam értékén keresztül ragad meg;
  • oktatásban megszerzett tudás, amelyet a 15 éven felüliek írni-olvasni tudása (kétharmados súllyal), valamint a kombinált iskolázottsági arány (alap-, közép- és felsőfokú iskolázottság összevont mutatója) (egyharmados súllyal) segítségével mér. Ez utóbbi a megfelelő korosztály teljes létszámához viszonyítja az oktatásban részesülők számát a 3 szinten;
  • tisztességes életszínvonal, amelyet a vásárlóerő-paritáson (PPP) dollárban számított bruttó hazai termékkel (GDP) mér egy főre jutó GDP-ben kifejezve.
Világtérkép emberi fejlettségi index osztályozással (2019-es adatok, 2020-ban közzétéve).[1]
  0,800–1,000 (nagyon magas)
  0,700–0,799 (magas)
  0,550–0,699 (közepes)
  0,350–0,549 (alacsony)
  Nincs adat

Egy alternatív mutató, amely az egyes országokban levő szegénység mértékére koncentrál: az emberi szegénység indexe (HPI).

Előfutárai

[szerkesztés]
  • 1. 1966 – Az ENSZ Szociális Fejlesztési Kutatóintézetének kutatói által kidolgozott életszínvonal-index-e. 1966-ban egy húsz országra kiterjedő vizsgálatot közölt az intézet. Mutatószámok: táplálkozás, oktatás, lakásellátottság, pihenés, egészség-helyreállítás, biztonság színvonala és egy monetáris jellegű index.
  • 2. 1970 – Az ENSZ előbb említett intézete kidolgozta az ún. fejlettségi index-et kilenc gazdasági és ugyanennyi társadalmi mutatószámból képezve.
  • 3. 1975 – Az UNESCO két társadalmi és öt gazdasági jellegű mutatóból fejlettségi indexet publikált.
  • 4. 1979 – Morris David Morris, a Tengerentúli Fejlesztési Tanács szakembere alkotta meg a HDI-vel leginkább rokonságot mutató mérőszámot. Ez a fizikai életminőség index.
  • 5. 1990 – Az ENSZ Fejlesztési Programja keretében Mahbub ul Haq és Amartya Sen kidolgozzák a humán fejlettség ma is népszerű mutatóját.

Módszertan

[szerkesztés]

A nemzetközi statisztikákban alkalmazott HDI számítások rögzített minimum és maximum értékekkel dolgoznak. Mindegyiket a számszerű értékek 0 és 1 közé vetítésével képezik. Korábban a 0 és az 1 értéket az adatok két szélső értéke jelentette, azonban az évenkénti összehasonlíthatóság érdekében (meglehetősen önkényes) fix értékeket határoztak meg: a várható élettartamnál 25 és 85 év, a GDP-nél 100 és 40 000 USD (itt logaritmikus átszámítást alkalmaznak), az írástudásnál és a beiskolázásnál pedig 0 és 100%. A HDI index minden összetevőjére önálló indexek számíthatók normalizált átalakítással. Ez alól csak egy kivétel van. A HDI vizsgálatokban a GDP alkalmazására vonatkozó képlet arra az állításra épül, hogy egy megfelelő, elfogadható fejlettségi szint eléréséhez nincs szükség végtelenül nagy jövedelemre. Ennek érzékeltetésére, a nagyságrendekben meglevő különbségeket megtartó logaritmikus transzformációt használják. A három index a következő:[2][3]

  • születéskor várható élettartam indexe: (2010-től )
  • oktatási index:
    • felnőtt írástudási index (Adult Literacy Index, ALI):
    • kombinált beiskolázási index: (Gross Enrolment Index, GEI):
  • GDP-index:

Az indexek kiszámítása után a HDI-t a megfelelő összetevők átlagolásával kaphatjuk meg minden területegységre:

(születéskor várható élettartam + oktatási index + GDP index)/3

LE: születéskor várható élettartam (life expectancy)
ALR: felnőtt írástudási arány (adult literacy rate)
CGER: kombinált beiskolázási arány (combined gross enrolment ratio)
GDPpc: egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson, dollárban

A HDI kritikái

[szerkesztés]

A HDI-t ért kritikákat azok tartalma és célzottsága szerint több csoportba lehet sorolni. Vannak olyan bírálatok, melyek vagy magával az indexszel, vagy annak egy-egy komponensével kapcsolatban fogalmazzák meg észrevételeiket, javaslataikat. Ezek általában a számításához felhasznált mutatók köre megválasztásának hiányosságait emeli ki. A bíráló észrevételek egy másik csoportja módszertani jellegű (megjegyzendő, hogy a HDI módszertana folyamatosan változik): általában véve az index számítási metódusát, a súlyozást, valamint az ezekben rejlő esetleges negatív hatásokat részletezik és vizsgálják. Némely kritikusok a HDI lényegét vetik el.

Eredmények

[szerkesztés]

HDI 2018

[szerkesztés]

Magyarország 45. a világranglistán.

Helyezés Ország HDI
2018-as hely.
[4]
Változás előző évről[4] 2018-as érték
[4]
Változás előző évről
[4]
1 Állandó  Norvégia 0,953 Növekedés 0,002
2 Állandó  Svájc 0,944 Növekedés 0,001
3 Állandó  Ausztrália 0,939 Növekedés 0,001
4 Állandó  Írország 0,938 Növekedés 0,004
5 (1)  Németország 0,936 Növekedés 0,002
6 Állandó  Izland 0,935 Növekedés 0,002
7 Növekedés (1)  Hongkong 0,933 Növekedés 0,003
7 Állandó  Svédország 0,933 Növekedés 0,001
9 (1)  Szingapúr 0,932 Növekedés 0,002
10 Állandó  Hollandia 0,931 Növekedés 0,003
11 (1)  Dánia 0,929 Növekedés 0,001
12 Állandó  Kanada 0,926 Növekedés 0,004
13 (1)  USA 0,924 Növekedés 0,002
14 Állandó  Egyesült Királyság 0,922 Növekedés 0,002
15 Állandó  Finnország 0,920 Növekedés 0,002
16 Állandó  Új-Zéland 0,917 Növekedés 0,002
17 (1)  Belgium 0,916 Növekedés 0,001
17 (1)  Liechtenstein 0,916 Növekedés 0,001
19 Állandó  Japán 0,909 Növekedés 0,002
20 Állandó  Ausztria 0,908 Növekedés 0,002
21 Állandó  Luxemburg 0,904 Növekedés 0,001
22 Állandó  Izrael 0,903 Növekedés 0,001
22 Növekedés (1)  Dél-Korea 0,903 Növekedés 0,003
24 Állandó  Franciaország 0,901 Növekedés 0,002
25 Állandó  Szlovénia 0,896 Növekedés 0,002
26 Állandó  Spanyolország 0,891 Növekedés 0,002
27 Állandó  Csehország 0,888 Növekedés 0,003
28 Állandó  Olaszország 0,880 Növekedés 0,002
29 Állandó  Málta 0,878 Növekedés 0,003
30 Állandó  Észtország 0,871 Növekedés 0,003

Helyezés Ország HDI
2018-as hely.
[4]
Változás előző évről[4] 2018-as érték
[4]
Változás előző évről
[4]
31 (1)  Görögország 0,870 Növekedés 0,002
32 Állandó  Ciprus 0,869 Növekedés 0,002
33 Növekedés (1)  Lengyelország 0,865 Növekedés 0,005
34 (1)  Egyesült Arab Emírségek 0,863 Növekedés 0,001
35 Állandó  Andorra 0,858 Növekedés 0,002
35 Növekedés (1)  Litvánia 0,858 Növekedés 0,003
37 (1)  Katar 0,856 Növekedés 0,001
38 Növekedés (1)  Szlovákia 0,855 Növekedés 0,002
39 Növekedés (1)  Brunei 0,853 Növekedés 0,001
39 (1)  Szaúd-Arábia 0,853 0,001
41 Növekedés (2)  Lettország 0,847 Növekedés 0,003
41 Növekedés (1)  Portugália 0,847 Növekedés 0,002
43 (2)  Bahrein 0,846 Állandó
44 Állandó  Chile 0,843 Növekedés 0,001
45 Állandó  Magyarország 0,838 Növekedés 0,003
46 Állandó  Horvátország 0,831 Növekedés 0,003
47 Állandó  Argentína 0,825 Növekedés 0,003
48 (1)  Omán 0,821 0,001
49 Állandó  Oroszország 0,816 Növekedés 0,001
50 Állandó  Montenegró 0,814 Növekedés 0,004
51 (1)  Bulgária 0,813 Növekedés 0,003
52 Állandó  Románia 0,811 Növekedés 0,004
53 Növekedés (1)  Fehéroroszország 0,808 Növekedés 0,003
54 (1)  Bahama-szigetek 0,807 Növekedés 0,001
55 Növekedés (1)  Uruguay 0,804 Növekedés 0,002
56 (1)  Kuvait 0,803 0,001
57 Állandó  Malajzia 0,802 Növekedés 0,003
58 (1)  Barbados 0,800 Növekedés 0,001
58 Növekedés (2)  Kazahsztán 0,800 Növekedés 0,003

A HDI-eredmények a (0;1) intervallumon belül oszlanak meg, ahol az 1 közeli értékek a fejlettebb, a 0 közeliek pedig a fejletlenebb területegységekre utalnak.

HDI 2012 (2013)

[szerkesztés]

A 40 legjobb listája (HDI értékeik 0,955 és 0,819 közé esnek, zárójelben a változás az előző évi helyezéshez képest). Az itt lévő országok közül mind a nagyon magas kategóriába tartoznak!:

  1.  Norvégia – 0,955 ()
  2.  Ausztrália – 0,938 ()
  3.  USA – 0,937 ( 1)
  4.  Hollandia – 0,921 ( 1)
  5.  Németország – 0,920 ( 4)
  6.  Új-Zéland – 0,919 ( 1)
  7.  Írország – 0,916 ()
  8.  Svédország – 0,916 ( 2)
  9.  Svájc – 0,913 ( 2)
  10.  Japán – 0,912 ( 2)
  1.  Kanada – 0,911 ( 5)
  2.  Dél-Korea – 0,909 ( 3)
  3.  Izland – 0,906 ()
  4.  Hongkong – 0,906 ()
  5.  Dánia – 0,901 ( 1)
  6.  Izrael – 0,900 ( 1)
  7.  Belgium – 0,897 ( 1)
  8.  Ausztria – 0,895 ( 1)
  9.  Szingapúr – 0,895 ( 8)
  10.  Franciaország – 0,893 ()
  1.  Finnország – 0,892 ( 1)
  2.  Szlovénia – 0,892 ( 1)
  3.  Spanyolország – 0,885 ()
  4.  Liechtenstein – 0,883 ( 16)
  5.  Olaszország – 0,881 ( 1)
  6.  Egyesült Királyság – 0,875 ( 2)
  7.  Luxemburg – 0,875 ( 1)
  8.  Csehország – 0,873 ( 1)
  9.  Görögország – 0,860 ()
  10.  Brunei – 0,855 ( 2)
  1.  Ciprus – 0,848 ()
  2.  Málta – 0,847 ( 4)
  3.  Andorra – 0,846 ( 1)
  4.  Észtország – 0,846 ( 1)
  5.  Szlovákia – 0,840 ()
  6.  Katar – 0,834 ( 1)
  7.  Magyarország0,831 ( 1)
  8.  Barbados – 0,825 ( 9)
  9.  Lengyelország – 0,821 ()
  10.  Chile – 0,819 ( 4)

 Magyarország 0,769 ponttal az Egyesült Nemzetek 26. legfejlettebb országa (193-ból) a társadalmi egyenlőtlenség mértéke szerint súlyozott IHDI értéke alapján.[5]

Bővebben : Országok listája az emberi fejlettségi index alapján

HDI 2011

[szerkesztés]

A 30 legfejlettebb ország:

  1.  Norvégia – 0,943
  2.  Ausztrália – 0,929
  3.  Hollandia – 0,910
  4.  USA – 0,910
  5.  Új-Zéland – 0,908
  6.  Kanada – 0,908
  7.  Írország – 0,908
  8.  Liechtenstein – 0,905
  9.  Németország – 0,905
  10.  Svédország – 0,904
  1.  Svájc – 0,903
  2.  Japán – 0,901
  3.  Hongkong – 0,898
  4.  Izland – 0,898
  5.  Dél-Korea – 0,897
  6.  Dánia – 0,895
  7.  Izrael – 0,888
  8.  Belgium – 0,886
  9.  Ausztria – 0,885
  10.  Franciaország – 0,884
  1.  Szlovénia – 0,884
  2.  Finnország – 0,882
  3.  Spanyolország – 0,878
  4.  Olaszország – 0,874
  5.  Luxemburg – 0,867
  6.  Szingapúr – 0,866
  7.  Csehország – 0,865
  8.  Egyesült Királyság – 0,863
  9.  Görögország – 0,861
  10.  Egyesült Arab Emírségek – 0,846

 Magyarország 0,816-os HDI értékével 38. a listán.[6]

A társadalmi egyenlőtlenség mértéke szerint súlyozott IHDI értéke alapján Magyarország 0.759 ponttal az Egyesült Nemzetek 25. legfejlettebb országa (193-ból).[7]

HDI 2007 (2009)

[szerkesztés]

A 2009-es jelentést október 5-én mutatták be, és javarészt 2007-es adatokon alapszik. Ebben az évben vezették be a nagyon magas fejlettségi szintet jelölő kategóriát a 0,9 feletti értéket elérő országok számára.

A 30 legjobb listája (HDI értékeik 0,971 és 0,920 közé esnek, zárójelben a változás az előző évi helyezéshez képest):

  1.  Norvégia – 0,971 ( 1)
  2.  Ausztrália – 0,970 ( 2)
  3.  Izland – 0,969 ( 2)
  4.  Kanada – 0,966 ( 1)
  5.  Írország – 0,965 ()
  6.  Hollandia – 0,964 ()
  7.  Svédország – 0,963 ()
  8.  Franciaország – 0,961 ( 4)
  9.  Svájc – 0,960 ( 1)
  10.  Japán – 0,960 ( 2)
  1.  Luxemburg – 0,960 ( 2)
  2.  Finnország – 0,959 ()
  3.  Egyesült Államok – 0,956 ( 1)
  4.  Ausztria – 0,955 ()
  5.  Spanyolország – 0,955 ( 1)
  6.  Dánia – 0,955 ( 2)
  7.  Belgium – 0,953 ()
  8.  Olaszország – 0,9511 ( 1)
  9.  Liechtenstein – 0,951 (N/A)
  10.  Új-Zéland – 0,950 ()
  1.  Egyesült Királyság – 0,947 ()
  2.  Németország – 0,947 ( 1)
  3.  Szingapúr – 0,944 ( 5)
  4.  Hongkong – 0,944 ( 2)
  5.  Görögország – 0,942 ( 7)
  6.  Dél-Korea – 0,937 ( 1)
  7.  Izrael – 0,935 ( 3)
  8.  Andorra – 0,934 ()
  9.  Szlovénia – 0,929 ( 3)
  10.  Brunei – 0,920 ( 3)

 Magyarország 0,879-es HDI értékével 5 helyet rontva 43. a listán.

HDI 2005 (2007)

[szerkesztés]

A 2007-es jelentést november 27-én mutatták be Brazíliában. A felhasznált adatok 2005-ből vagy korábbról származnak, így ez a 2005-ös HDI-t mutatja be. Nem minden ENSZ tagállam kívánja vagy tudja azonban rendelkezésre bocsátani a szükséges adatokat.

Az előző évi adatokhoz képest világviszonylatban enyhe emelkedés figyelhető meg, amihez főként a fejlődő országok (ezen belül is a legelmaradottabbak) javuló adatai járultak hozzá, ezzel szemben a fejlett államok mutatója az átlagot tekintve romlott.

A 0,5 alatti HDI érték alacsony fejlettségi szintnek számít. Az ide tartozó 22 ország mindegyike afrikai. Szub-szaharai Afrika legjobban teljesítő országai Gabon és a Dél-afrikai Köztársaság, a lista 119. és 121. helyén. Ebből a csoportból 9 ország lépett feljebb az előző jelentés óta.

A 0,8 feletti érték magas fejlettségi szintet mutat. Ide tartoznak a fejlett országok (Észak-Amerika, Európa, Óceánia és Kelet-Ázsia), valamint néhány fejlődő ország Kelet-Európában, Latin-Amerikában, Délkelet-Ázsiában, a Karibi térségben, valamint az olajban gazdag Arab-félszigeten. Idén hét ország lépett be ebbe a csoportba: Albánia, Fehéroroszország, Brazília, Líbia, Macedónia, Oroszország és Szaúd-Arábia.

A 30 legjobb listája (HDI értékeik 0,968 és 0,894 közé esnek, zárójelben a változás az előző évi helyezéshez képest):

  1.  Izland – 0,968 ( 1)
  2.  Norvégia – 0,968 ( 1)
  3.  Ausztrália – 0,962 ()
  4.  Kanada – 0,961 ( 1)
  5.  Írország – 0,959 ( 1)
  6.  Svédország – 0,956 ( 1)
  7.  Svájc – 0,955 ( 3)
  8.  Japán – 0,953 ( 1)
  9.  Hollandia – 0,953 ( 1)
  10.  Franciaország – 0,952 ( 6)
  1.  Finnország – 0,952 ()
  2.  Egyesült Államok – 0,951 ( 4)
  3.  Spanyolország – 0,949 ( 6)
  4.  Dánia – 0,949 ( 1)
  5.  Ausztria – 0,948 ( 1)
  6.  Egyesült Királyság – 0,946 ( 1)
  7.  Belgium – 0, 946 ( 4)
  8.  Luxemburg – 0,944 ( 6)
  9.  Új-Zéland – 0,943 ( 1)
  10.  Olaszország – 0,941 ( 2)
  1.  Hongkong – 0,937 ( 1)
  2.  Németország – 0,935 ( 1)
  3.  Izrael – 0,932 ()
  4.  Görögország – 0,926 ()
  5.  Szingapúr – 0,922 ()
  6.  Dél-Korea – 0,921 ()
  7.  Szlovénia – 0,917 ()
  8.  Ciprus – 0,903 ( 1)
  9.  Portugália – 0,897 ( 1)
  10.  Brunei – 0,894 ( 4)

 Magyarország 0,874-es HDI értékével egy helyet rontva 36. a listán.

Hiányzó országok:

Korábbi elsők

[szerkesztés]

(A HDR kiadásának éve szerint)

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Human Development Report 2020 The Next Frontier: Human Development and the Anthropocene pp. 343-346. HDRO (Human Development Report Office) United Nations Development Programme. (Hozzáférés: 2020. december 15.)
  2. Human Development Report 2010. UNDP, 2010. november 4. [2015. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 15.)
  3. Technical notes. UNDP, 2013. [2015. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 15.)
  4. a b c d e f g h http://hdr.undp.org/sites/default/files/2018_human_development_statistical_update.pdf.
  5. 2013 Human Development Complete Report. [2013. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
  6. 2011 Human Development Index
  7. 2011 Human Development Complete Report