Ugrás a tartalomhoz

Meritokrácia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A meritokrácia egy olyan társadalmi forma, amelyben az egyén társadalmi pozíciója nem a társadalmi származásától, hanem tehetségétől, tudásától, szorgalmától és teljesítményétől, egyszóval „érdemeitől” függ. A szó eredete: „meritum” (lat.) tett, teljesítmény, „kratosz” (gör.), uralom vagy erő.

A meritokratikus elv már időszámításunk előtt is ismert volt, viszont magának a szónak a megalkotója Michael Young volt,[1] aki 1958-ban írt The Rise of the Meritocracy című szatirikus regényében fogalmazta meg a meritokráciát. Young regényében a meritokrácia mint pejoratív jelző jelenik meg, napjainkra azonban pozitív színezetű kifejezésként használják mind a közbeszédben, mind a tudományos diskurzusokban egyaránt.[2] Így a meritokrácia egy, a társadalom számára kívánatos absztrakt ideál lett, melynek fényében egy mostani társadalmi rendszer tökéletlenségei megítélhetők. Lehet, hogy nem lehet mindenki számára a születésekor ugyanolyan jó társadalmi pozíciót biztosítani, de a meritokrácia szigorúbban ösztönözheti az érdemeket, ügyelve arra, hogy minden gyermek ugyanolyan oktatási előnyökkel rendelkezzen, és megtanulja azokat a társadalmi módszereket, amelyeket a sikeres családok gyermekei kapnak.[1]

Margaret Thatcher szerint a meritokrácia fogalma: egy jó pozíció betöltéséhez már nem az számít, hogy kit ismersz, hanem, hogy mit tudsz.[3]

Harry Brighouse meritokráciafogalma pedig a következő: „az egyén iskolázottsági előmenetelének kilátásai eltérőek lehetnek tehetségének és törekvésének függvényében, de nem függhetnek társadalmi helyzetétől”.

Története

[szerkesztés]

Kínában már az ókorban (i.e. 600) jelen volt a meritokratikus társadalomhoz hasonló elvű társadalom. Konfuciusz kínai filozófus szerint, az emberek társadalmi pozíciója nem egy örökölhető állapot. Vezetői, rangos pozíciót csak saját érdemekkel lehet megszerezni.

A 17. században a meritokrácia elterjedt Indiában, majd ezáltal Angliában is, így bekerülve Európába. Először a brit birodalom alkalmazta, így próbálta kikerülni a korrupciót és a protekciót. Amerikában 1882-ben törvényben írták elő, hogy az állami munkahelyeket kizárólag érdemek alapján lehet odaítélni a személyeknek, egy felvételi vizsga által kell meghatározni/felmérni tudásukat és nem kötődhet politikai érdemhez megszerzett munkahelyük.

Ausztráliában 1850-ben jelent meg a meritokrácia, a különféle egyenlőtlenségek eltörlése miatt. Az úgynevezett modern meritokratikus államokhoz sorolható Ecuador és Szingapúr.

A társadalmi rang elnyerésének lehetőségei

[szerkesztés]
  • A modern társadalmakat megelőző korban a fizikai képességeken alapuló cselekedetek domináltak, ami napjainkban a sport formájában maradt meg, mint például Pelé.
  • Sorokin (1964) a felfelé mobilitás csatornái között tartja számon a hadsereget, ahol az egyszerű származású, de sikeres hadvezér rangot nyerhetett, és a kiváltságosok közé kerülhetett. Mint Bonaparte Napóleon, gyakran magukhoz ragadták a hatalmat. A katonai hatalomátvétel jellegzetes formája a junta.
  • A szórakoztatás egyre nagyobb embertömeget ér el, emiatt jelentősége is egyre nagyobb, ahogy A legjövedelmezőbb turnék listája is alátámasztja.

Bírálatai

[szerkesztés]

A meritokratikus kiválasztási rendszert bírálók arra hivatkoznak, hogy a gyakorlatban – a nehezen mérhető képességek és az erőfeszítés helyett – az érdem az iskolázottsággal vált azonossá, s ez megkérdőjelezi az egész elmélet érvényességét.

A. H. Halsey (1977) szerint „a származási jellemzők megtalálják az utat, hogy teljesítményként jelenjenek meg” hiszen a munkáltatók a felvétel során olyan személyiségi jellemzőkre helyezik a hangsúlyt mint a lojalitás, kötelességtudás, adaptálódási képesség, alkalmasság a csapatmunkára stb. Herrnstein (1971) véleménye szerint ha a mentális képességek öröklöttek, s ha a társadalmi siker e mentális képességek függvénye, valamint a környezeti különbségek kiegyenlítettek, akkor a társadalmi helyzet részben az öröklött különbségek következménye. Az ilyen kutatási eredmények, valamint az ezt követő további kérdések, mint hogy mit is mérnek a mentális képességeket vizsgáló különféle IQ-tesztek, hogy az azokon elért magas vagy alacsony pontszám mennyire következik mentális vagy kulturális különbségekből, már a problémának politikai jelleget adtak, s a konzervatív–liberális nézőpontok különbségét tükrözik.

John Goldthorpe szerint a kulcsszerepet játszó érdem kategóriája „helyzet-, illetve állapotfüggő”, miáltal változékony és szubjektív ítéleteket foglal magában. Az adott társadalom értékrendje és normái változnak.

James Flynn a meritokrácia elméletét önellentmondásosnak és több szempontból is problémásnak tartja. Flynn szerint a privilégiumok felszámolásának, és ezzel a meritokrácia megvalósulásának előfeltétele a materialista-elitista felfogás felszámolása.[4] A másik oldalról a meritokrácia javakat és magas státuszt ígér azoknak, akik arra tehetségeik szerint érdemesek.

Flynn cikkében amellett érvel, hogy ahhoz, hogy az egyén társadalmi pozícióját érdemei alapján szerezze meg, a környezeti egyenlőséget kell megteremteni először. Később azonban a társadalmi struktúra tetején állók, bár tehetségük alapján érdemelték ki helyüket, gyerekeiket drága, jobb iskolákba tudják járatni, akik így előnyt élveznek a hierarchia alján álló társaikkal szemben.

Flynn harmadik érve a meritokrácia megvalósulásának képtelensége mellett az, hogy ha teljes egyenlőség van egy társadalom környezeti viszonyaiban, úgy a tehetség egyre inkább egy genetikus tényezővé válik. A jó génállománnyal rendelkezők házasságából jobb génekkel megáldott gyermekek születnek. Így genetikai alapon létrejön egy tehetséges elit és egy létminimum alatt élő osztály, akiknek a rosszabb genetikai állománya miatt esélye se lesz feljebb kerülni.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Kwame Anthony Appiah: The Red Baron (angol nyelven). youngfoundation.org, 2018. október 12. [2020. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 12.)
  2. ↑ Allen, A. (2011). Michael Young's the rise of the meritocracy: A philosophical critique. British Journal of Educational Studies, 59(4), 367-382.
  3. ↑ Csúcskör. Figyelő, 2013. december 23. (Hozzáférés: 2013. május 2.)[halott link]
  4. ↑ Flynn, J. R. (1999). Searching for justice: The discovery of IQ gains over time. American Psychologist, 54(1), 5-20.

Források

[szerkesztés]

Lásd még

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Meritokrácia&oldid=27467048”