Ugrás a tartalomhoz

Orcsik Roland

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Orcsik Roland
Született1975. november 28. (48 éves)
Óbecse
Állampolgárságaszerb
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Orcsik Roland (Óbecse, 1975. november 28.–) Jugoszláviában született, Magyarországon élő magyar költő, író, műfordító, kritikus, szerkesztő, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa.

Élete és pályafutása

[szerkesztés]

1975-ben született a szerbiai Óbecsén. Szülőhelyén végezte az általános iskolát, majd 1990 és 1992 között az Elektronikai Szakközépiskola tanulója volt Adán, 1992 és 1994 között pedig a Gábor Dénes szakközépiskolában tanult. 1992 óta Szegeden él. Költészettel, műfordítással, kritikaírással foglalkozik.[1] 2010-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat és Sziveri János-díjat kapott.[2]

Könyvei

[szerkesztés]
  • Rozsdamaró. Versmanipulációk (versek), Vár Ucca Műhely, 2002
  • Holdnak, arccal. Potyaversek, útközben (versek), Tiszatáj, Szeged, 2007
  • Proeictum Maurits (Maurits Ferencről); szerk. Kollár Árpád, Orcsik Roland, Univ, Szeged, 2010 (Szatirikon könyvek)
  • Mahler letöltve (versek), Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2011
  • Roland Orčik: Skinuti maler (versek); szerbre ford. Orcsik Roland; Treći Trg, Beograd, 2012 (kétnyelvű)
  • Harmadolás (versek), Kalligram Könyvkiadó, Budapest, 2015
  • Detonáció. Domonkos István művészetének exjugoszláv irodalmi kapcsolatformái; Forum, Újvidék, 2015
  • Masírozó angyalok. Kollázsolt breviárium Fenyvesi Ottó tiszteletére; szerk. Virág Zoltán, Orcsik Roland; Forum, Újvidék, 2015
  • Fantomkommandó. Regény; Forum–Kalligram, Újvidék–Bp., 2016 (románul: Comandoul fantomă Ford.: Andrei Dosa, Editura Paralela 45, Bucarest, 2018,szerbül: Fantomkomando, Ford.: Pataki Angéla, KCNS, Újvidék, 2019)
  • Legalja (versek), Forum-Pesti Kalligram Kft., Újvidék-Bp., 2020
  • Smeće i svetinja (válogatott versek horvát (Pataki Angéla) és angol (Lengyel Zoltán) fordításban), SKUD IGK, Zagreb, 2021

Műfordításai

[szerkesztés]
  • Mirko Kovač: Város a tükörben
  • Semezdin Mehmedinović: Ruszki komputer
  • Igor Štiks: Illés próféta széke
  • Robert Mlinarec: Álomszövők
  • Miroslav Mićanović (szerk.): A káosz vigasza
  • Primož Čučnik: Versek nem fogadott hívásokra
  • Delimir Resicki: Meghalni a pandákkal
  • Ana Ristović: P. S.

Díjai

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Hübners Who is Who