Ugrás a tartalomhoz

Székely fonó

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Székely fonó
(Székely fonó)
opera
Jelenetkép az ősbemutatóból (Vajda M. Pál felvétele)
Jelenetkép az ősbemutatóból
(Vajda M. Pál felvétele)
Eredeti nyelvmagyar
ZeneKodály Zoltán
Felvonások száma1 felvonás
Főbb bemutatók1932. április 24.
Budapest
Magyar Királyi Operaház

A Székely fonó Kodály Zoltán 1932. április 24-én Budapesten, a Magyar Állami Operaházban bemutatott egyfelvonásos daljátéka. A zeneszerző második színpadi műve, tulajdonképpen egy hatalmas népdalfüzér.

Az opera keletkezésének története

[szerkesztés]

20. századi népdalgyűjtőinket nemcsak megihlette a magyar népdal, hanem nagy hatást gyakorolt világnézetükre is. Kodály és Bartók népdalgyűjtő körútjaikon a történelmi Magyarország számos vidékére eljutott, ahol alkalmuk volt megismerkedni az egyszerű falusi emberek életével, szokásaival, hagyományaival. Kodály egy idő után nemcsak a népdalokat, hanem a népszokásokat is kutatni és gyűjteni kezdte. Bartók úgy gondolta, hogy a népdal spontán természeti képződmény, amely segítségével az emberi természet magatartásformáinak spontán alakulását tanulhatja el. Ezzel szemben Kodály úgy látta, hogy a népdalok egy le nem jegyzett hatalmas nagy népi eposz töredékei. Ezeket a darabokat akarta felgyűjteni és összeilleszteni, hogy ily módon rekonstruálni lehessen a valamikor egységes verses elbeszélést.

Ez a törekvés valósult meg a Magyar népzene című művében, amelyet énekhangra és zongorára komponált. Ebben a hatalmas zenei ciklusban 57 magyar népdalt és népballadát dolgozott fel 1924–1932 között, majd ezt egészítette ki egy 1964-ben készített 11. füzettel. Az egyes darabok a dalkarakterek és énekes karakterek rendezőelve szerint csoportosulnak. Ez a dalciklus tekinthető a Székely fonó közvetlen előzményének, sőt, tulajdonképpen a Székely fonó nem más, mint a Magyar népzene színpadi változata. A daljáték komponálásához tizenkilenc daltételt használt fel a szerző, ezek közül tizenhárom található meg kisebb-nagyobb eltéréssel a Magyar népzene ciklusban. Hat további népdaltétel a színpadi cselekmény folytonosságát biztosítja, tehát ezeknek dramaturgiai szerepe van.

Kodály saját elmondása szerint a hangversenytermekben, zongora vagy zenekari kísérettel feldolgozott, frakkos, estélyi ruhás előadók által előadott népdalok láttán úgy érezte, hiányzik a dalok természetes környezete és előadójuk: a népviselet és a nép. Ezért kezdett el gondolkozni egy színpadi változat megvalósításán, ahol az énekesek a jelmezek és a díszletek segítségével közelebb tudják hozni a népdalt a közönséghez. Először kísérleti jelleggel egy kisebb színházban próbálkozott, majd miután nagy sikert aratott a produkcióval, úgy gondolta, kibővíti a darabot az Operaház számára. Nagyon jól látta, hogy a korábbi magyar operák egyik legnagyobb baja a prozódia volt: a szövegkönyvírók nem tudtak jól magyarul, és egy, a nyelvünktől idegen hangsúlyozást próbáltak meg ráerőltetni a dalszövegekre. Kodály szerette volna Bartók után ismét megvalósítani a tökéletes magyar ének frazeológiát. Máshol arról is beszélt, hogy a magyar népdalt az élettel szerves egységben kell megmutatni, ezzel is betekintést kell engedni a városi lakosságnak a falu életébe.

Az opera szereplői

[szerkesztés]
Szereplő Hangfekvés
A háziasszony drámai alt
A kérő lírai bariton
A szomszédasszony lírai alt
A leány lírai szoprán
A legény lírai tenor
A gazdag legény bariton vagy buffo tenor
  • Kórus: öregasszonyok, legények, leányok, a falu népe
  • Történik: egy székely faluban
  • Színhely: a fonóház
  • Játékidő: mintegy 70 perc

A daljáték cselekménye

[szerkesztés]

A kérőt üldözik a csendőrök. Az idő sürget, búcsút kell vennie szerelmétől és el kell indulnia. A háziasszony magára marad a bánatával. A fonó közben szép lassan benépesül. Mindenki tudja, mi történt. Igyekeznek hát felvidítani a szomorkodó mennyecskét: dallal, tánccal, tréfával, játékkal próbálják elűzni szomorúságát. A kérőt közben elfogták a csendőrök. Láncra verve hozzák be a színpadra. A gazdag legény, amint meglátja a csendőröket, megijed és elrejtőzik. De az egyik öregasszony észreveszi és leleplezi: nem a kérő a bűnös, hanem ő! A csendőrök ezek után a kérőt és a gazdag legényt is magukkal viszik. A fonó kiürül, csak néhány öreg anyóka marad még a háziasszony mellett. Közben lassan virradni kezd. A távolból egyszer csak hallani lehet a vidám legények és lányok nótáját. A fonó újra megtelik, majd a szabadon bocsátott kérő is megjelenik és boldogan zárja karjaiba a szerelmét. Az ártatlan kiszabadulását és a bűnös megbüntetését egy emberként ünnepli az egész falu.

A műfajiság problémái

[szerkesztés]

Kodály daljátékai esetében mindig érdekes és összetett kérdés azok műfaja. A daljáték szó alatt sok mindent érthetünk: ide tartozik a német singspiel, a zarzuela vagy a liederspiel. A Székely fonó műfaji gyökerei azonban ennél jóval mélyebbre nyúlnak. Ugyanis a darab a 1819. századi operahagyomány egyik fontos típusának, a szabadító operának a felelevenítése. Ennek a műfajtípusnak a lényege, hogy a főhős, mint felvilágosult egyén, összeütközésbe kerül a hatalommal. Az alapsémája: a főszereplő üldöztetése, rabságba vetése, meghurcolása, majd önfeláldozó segítők által történő szabadulása.

Ha a 19–20. századi magyar történelmet nézzük, akkor a szabadságharc, majd a trianoni békeszerződés után az egyszerű néphez is igen közel álló és ismert szituáció volt az elnyomás és a megaláztatás. Kodály azonban lemond a konkrét történelmi környezetről: a darab cselekményét az időtlenségbe helyezi, ezzel adva egyetemes érvényességet a mondanivalónak. Nem tudjuk, hogy a kérőt kik és pontosan miért üldözik. Alapszituációként csak az adott, hogy üldözik és el kell szakadnia szeretteitől, el kell bujdosnia, mert máskülönben elfogják. A végkifejletben pedig kiderül az ártatlansága, amit a falu egy emberként ünnepel meg. A szereplőknek nincsenek személynevei, ezzel is a darab általános mondanivalóját hangsúlyozhatta a zeneszerző.

Felmerül azonban egy másik probléma is. Mondaható-e a darab operának? Mert bár a Háry János esetében számos prózai résszel találkozunk, de van egy összefüggő, folyton előrehaladó cselekvés, egy zenei keret, egy bevezető nyitány. A Székely fonó esetében azonban nincsenek prózai párbeszédek, de recitativo sem. Ezek helyét a pantomim veszi át: sok gesztusú néma játékok kötik össze az énekes számokat.

A darab másik fő jellegzetessége, hogy az énekes számok egytől egyig népdalokból bontakoznak ki. Ezt a tudatos szerzői szándékot eleinte sokan az eredetiség hiányával magyarázták. De Kodály a saját elmondása szerint az atmoszférát akarta megteremteni, és ehhez semmi más nem kellett, mint a készen talált anyag. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy kész építőkockákból összerakni, megkonstruálni egy tudatosan felépített daljátékot úgy, hogy az összefüggő egységes egész legyen, nem kis feladat.

A darab zenéje alapvetően szimfonikus építkezésű, a zenei felépítés egy három részes forma, amely a visszatérés elemeivel és a fináléval válik teljessé. Kodály mesterien fűzte össze a kész anyagot. Lemondott a daljátékszerű cselekményes környezetről, az áttételes lírai és kórusdramaturgiát vitte színpadra, amit már korábbi népdalfeldolgozásaiban is alkalmazott. Tulajdonképpen a színpadi formáról való lemondást avatta színpadi gesztussá.

A daljáték dalai

[szerkesztés]
  1. Elmenyek, elmenyek
  2. A citrusfa levelestől
  3. Nekem olyan emberecske kéne
  4. Üres ládám az ajtóba'
  5. Szomorú fűzfának harminchárom ága – A háziasszony dala
  6. Én elmentem a vásárra
  7. Jók a leányok
  8. (Pantomim)
  9. Bizony csak meghalok, anyám, édesanyám (Görög Ilona balladája), A malomnak nincsen köve
  10. Lányok ülnek a toronyban
  11. Hess, légy
  12. Most jöttem Erdélyből
  13. Egy nagy orrú bolha
  14. A csitári hegyek alatt – A leány és a legény kettőse
  15. El kéne indulni – A gazdag legény dala
  16. Jaj! Jöjjön haza édesanyám! – A rossz feleség balladája
  17. Az hol én elmegyek, még az fák is sírnak – A kérő dala
  18. (Pantomim)
  19. Ah!
  20. Tőlem a nap úgy telik el
  21. (Interlude)
  22. Jaj, de szépen cseng
  23. Mondd meg, rózsám, Cifra bunda szegre van akasztva, Én Istenem, add megérnem

CD kiadások

[szerkesztés]

HáziasszonyKomlóssy Erzsébet, KérőMelis György, LányAndor Éva, LegénySimándy József, Gazdag legényPalcsó Sándor, Szomszédasszony – Barlay Zsuzsa
Közreműködik: a Magyar Rádió és Televízió Énekkara, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, vezényel: Ferencsik János. A felvétel készült: 1970, CD kiadás: 1996, Hungaroton, HCD12839-40, Stereo, ADD.

Források

[szerkesztés]
  • Till Géza: Opera, Zeneműkiadó, Budapest, 1973, 295–296. o.
  • Eősze László: Az opera útja, Zeneműkiadó, Budapest, 1972, 408–410 o.
  • A budapesti Operaház száz éve, Zeneműkiadó, Budapest, 1984, Szerk. Staud Géza, 232. o.
  • Kertész Iván: Operakalauz, Saxum, Budapest, 2005, 193–194. o.
  • A Kerényi Imre rendezte operaházi előadás műsorfüzete
  • Kodály Zoltán: Székely fonó. Hungaroton (Hozzáférés: 2016. április 15.) arch dallista, audiórészletek.
  • opera Operaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap