Ugrás a tartalomhoz

2008-as MotoGP-világbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2008-as FIM MotoGP világbajnokság
Előző: 2007
Következő: 2009
Valentino Rossi, a világbajnok

A 2008-as MotoGP-világbajnokság volt a gyorsaságimotoros-világbajnokság hatvanadik szezonja. A világbajnokság március 9-től október 26-ig tartott, ezalatt 18 versenyt rendeztek, a nagy részét, 11-et Európában. Egy versenyen, az amerikai nagydíjon csak a MotoGP, vagyis a királykategória képviseltette magát. Itt Valentino Rossi nyert. A másik amerikai versenyen, Indianapolisban a 250 köbcentiméteresek versenyét a rossz időjárási körülmények miatt, melyet az Ike hurrikán okozott, el kellett törölni. A hurrikán egyébként a MotoGP versenyét is lerövidítette, 30 helyett végül csak 20 körös lett.

A 125 köbcentimétereseknél a francia Mike di Meglio diadalmaskodott, vagyis az elmúlt 12 évhez hasonlóan ezúttal sem történt címvédés. A címvédő, Talmácsi Gábor ugyanis csak a mezőny harmadik helyén végzett. A magyar versenyzőt sorozatos kiesések, gyengébb helyezések, valamint a szezon közepén egy kézsérülés is hátráltatta világbajnoki címe megvédésében. A szezon végén a képzeletbeli dobogó második fokára, di Meglio és Talmácsi közé, Simone Corsi állhatott fel. A kategóriában megdőlt egy rekord, ugyanis Scott Redding angliai győzelmével a legfiatalabb nagydíjgyőztes lett, 15 évesen és 170 naposan. Ezzel Marco Melandri rekordját döntötte meg, aki 1998-ban Hollandiában, 15 évesen és 324 naposan tudott győzni. Az év újonca is Redding lett.

A 250 köbcentiméteres géposztályban Marco Simoncelli végzett az összetett első helyén. Miután a versenyző az első két versenyen kiesett, és később már csak 2 alkalom volt, amikor nem tudott felállni a dobogóra (Sanghaj, Misano), ezért magabiztosan, 281 ponttal lett világbajnok, a 244 pontos Álvaro Bautista és a 196 pontos Mika Kallio előtt. A legjobb újonc itt Mattia Pasini lett, aki az év első felében rendkívül jól állt, az első versenyt megnyerte, a második, negyedik és ötödik futamon pedig felállhatott a dobogóra. Később azonban visszaesett a teljesítménye, végül nyolcadik lett.

A MotoGP-ben szintén egy olasz, Valentino Rossi diadalmaskodott. Azzal, hogy 2 év után ismét világbajnoki címet szerzett (2006-ban Hayden, 2007-ben Stoner nyert), megismételte Giacomo Agostini teljesítményét, mivel csak ők ketten tudtak 2 vesztes év után ismét győzni. Rossi egyébként rekordnak számító, 373 ponttal szerezte meg nyolcadik világbajnoki címét. Év elején az előző évi negyedliteres világbajnok, Jorge Lorenzo vezetett, később azonban megsérült, valamint többször ki is esett, végül negyedik lett. Ezzel együtt ő lett az év újonca. A második és harmadik helyen a 2007-es világbajnok Casey Stoner és Dani Pedrosa végzett. Rossi a szezon minden versenyén pontszerző helyen ért célba, ezeken – egy ötödik és egy tizenegyedik helyet kivéve – mindegyiken a dobogón végzett.

Versenynaptár

[szerkesztés]

A 2008-as versenynaptár 2007 júliusában vált véglegessé.[1] Később ezen módosítottak, a japán nagydíj az ausztrál verseny elé került. Az előző évi versenynaptárhoz képest 2 helyen változott a program. A portugál nagydíj április 20. helyett egy héttel korábban, április 13-án került megrendezésre, míg a szezonzáró valenciai nagydíjat is egy héttel korábban rendezték, november 2. helyett október 26-án.[2] A laguna secai amerikai versenyen csak a királykategória vett részt, ugyanis a Kaliforniában hatályos környezetvédelmi törvény értelmében a kétütemű motorok, vagyis a 250 és a 125 köbcentiméteres géposztály nem szerepelhettek a versenyen.

# Hivatalos MotoGP Verseny név Pálya Város / Település Dátum Pályarajz
1 Katar katari nagydíj Losail International Circuit Doha március 9. Losail
2 Spanyol spanyol nagydíj Circuito de Jerez-Ángel Nieto Jerez március 30. Jerez
3 Portugál portugál nagydíj Autódromo do Estoril Estoril április 13. Estoril
4 Kína kínai nagydíj Shanghai International Circuit Sanghaj május 4. Shanghai
5 Francia francia nagydíj Le Mans Bugatti Circuit Le Mans május 18. Le Mans
6 Olasz olasz nagydíj Mugello Circuit Mugello június 1. Mugello
7 Katalónia katalán nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona június 8. Katalónia
8 UK brit nagydíj Donington Park Nottingham június 22. Donington
9 Holland holland nagydíj TT Circuit Assen Assen június 28. Assen
10 Németország német nagydíj Sachsenring Chemnitz július 13. Sachsenring
11 USA amerikai nagydíj Mazda Raceway Laguna Seca Monterey július 20. Laguna Seca
12 Csehország cseh nagydíj Masaryk Circuit Brno augusztus 17. Brno
13 San Marino San Marinó-i nagydíj Misano World Circuit Misano augusztus 31. Misano
14 USA indianapolisi nagydíj Indianapolis Motor Speedway Indianapolis szeptember 14. Indianapolis
15 Japán japán nagydíj Twin Ring Motegi Motegi szeptember 28. Motegi
16 Ausztrália ausztrál nagydíj Phillip Island Grand Prix Circuit Phillip Island október 5. Phillip Island
17 Malajzia maláj nagydíj Sepang International Circuit Kuala Lumpur október 19. Sepang
18 Valencia valenciai nagydíj Circuit Ricardo Tormo São Paulo november 2. Circuit de Valencia
‡ = Esti verseny:[3]† = Csak a MotoGP-nek rendeztek versenyt.

Összefoglaló

[szerkesztés]

MotoGP

[szerkesztés]
Jorge Lorenzo

A királykategória, ugyanúgy, ahogy a 250 és a 125 köbcentiméteres géposztály, a történelmi katari nagydíjjal indult. A versenyt végül az ausztrál Casey Stoner nyerte, az első két versenyen a pole-pozícióból induló újonc, Jorge Lorenzo, valamint Dani Pedrosa előtt.[4] Spanyolországban a hazai közönség előtt versenyző Pedrosa győzött Rossi és Lorenzo előtt. Stoner az egész versenyhétvége alatt technikai problémákkal küszködött, végül 11. lett, miután kétszer is elhagyta a pályát.[5] A portugál nagydíjon Lorenzo megszerezte első királykategóriás győzelmét. Második Pedrosa, harmadik Rossi lett.[6] Kínában Rossi megszerezte első győzelmét a szezon során, melyet másik kettő követett Franciaországban és a hazai, mugellói versenyen, melyet már hetedszer sikerült megnyernie.[7][8][9]

A katalán futamot Pedrosa nyerte, majd a következő három verseny: a brit, a holland és a német, Stoner győzelmével fejeződött be. Az ausztrál versenyzőnek mindhárom versenyen összejött a mesterhármas, vagyis a győzelem mellett mindenütt megszerezte a pole-pozíciót, valamint a leggyorsabb kör is az övé volt.[10][11][12][13]

A szezon hátralévő része Rossiról szólt, aki innentől kezdve csak az Ausztrál és a maláj nagydíjon nem győzött (előbbin második, utóbbin harmadik lett). Indianapolisban neki is sikerült a mesterhármas.[14][15][16][17][18][19][20][21]

Stoner, Pedrosa és Lorenzo tulajdonképpen csak a szezon első felében voltak komoly ellenfelei Rossinak. Stonert technikai nehézségek, míg Pedrosát és Lorenzót sérülések hátráltatták, Lorenzónak például a dobogóra lépéshez, valamint a motorra való felüléshez is többször segítség kellett. Rossi már bőven a szezon vége előtt megszerezte nyolcadik világbajnoki címét, és végül pontrekorddal, 373 ponttal lett bajnok.

250 cm³

[szerkesztés]
Marco Simoncelli

Miután a tavalyi világbajnokság első három helyezettje, a világbajnok Jorge Lorenzo, a második helyezett Andrea Dovizioso és a harmadik Alex de Angelis is felment a MotoGP-be, a negyedlitereseknél egy meggyengült mezőny vágott neki az idénynek.

A szezon első versenyei a nem kifejezetten vb-esélyes pilótákról szóltak. A szezonnyitó katari versenyt az újonc Mattia Pasini nyerte, Mika Kallio az első négy futamon összesen két győzelmet és két harmadik helyet szerzett, ekkor ők ketten álltak az élen, ugyanis a többiek, főként Marco Simoncelli és Álvaro Bautista a szezonnak ebben a részében nem nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményét.

Ezt követően mind Kallio, de még inkább Pasini teljesítménye visszaesett, előbbi végül harmadik, utóbbi csak a nyolcadik helyen végzett.

A világbajnok végül Marco Simoncelli lett, aki az első két versenyen kiesett, azt követően azonban minden versenyen pontszerzőként ért célba, egyszer a negyedik, egyszer a hatodik helyen, a többin dobogón végzett. Legnagyobb ellenfele Kallio visszaesése után Álvaro Bautista volt, akivel a legtöbb esetben felváltva osztoztak a futamgyőzelmeken. Végül Simoncelli Malajziába már világbajnokként érkezett, itt és Ausztráliában egy harmadik és egy első hely volt a mérlege.

Simoncellivel kapcsolatban több vitás eset is történt. Spanyolországban például összeütközött a vezető Bautistával, ekkor első ránézésre úgy tűnt, egyértelműen Simoncelli hibázott. Később Bautista elmondta, motorhiba miatt lelassult, ezért ütközhetett össze vele az olasz. A másik látványos eset Mugellóban volt. Nem sokkal a verseny vége előtt a mögötte haladó Barberá a célegyenesben megpróbálta megelőzni őt, azonban hozzáért Simoncelli fékkarjához, kibillentve őt az egyensúlyából. Végül mégis Barberá járt rosszabbul, ugyanis ő hatalmasat esett, a motorja teljesen összetört, ő pedig nagy sebességgel nekicsúszott a betonfalnak.

A mezőnyben egyetlen magyar volt, Tóth Imre. Ő édesapja csapatában, a Team Toth-ban versenyzett, csapattársa Héctor Barberá volt. Míg csapattársa legtöbbször a futamgyőzelemért harcolt, addig Tóth legtöbbször a mezőny végén motorozott, és a pontszerző helyekért volt kénytelen küzdeni. Barberá végül a szezon végén a hatodik lett 142 szerzett ponttal és több dobogós helyezéssel. Tóth Imre a 20. lett, legjobb eredménye két 13. hely volt, ezen kívül még háromszor mondhatta magát pontszerzőnek, ezeken az egy pontot érő 15. lett. A mezőnyben öt újonc volt, Mattia Pasini, Héctor Faubel, Lukáš Pešek, Doni Tata Pradita és Russell Gómez. Közülük a legjobb helyen Pasini végzett, ezzel ő lett az év újonca-díj győztese is.

Az indianapolisi nagydíjat a géposztály számára nem rendezték meg, ugyanis az Ike hurrikán miatt heves esőzések voltak abban az időszakban a pálya környékén, így, bár az időmérőt megtartották (Simoncelli végzett az élen), úgy döntöttek, hogy a versenyzők biztonsága érdekében a versenyt már nem rendezik meg.

125 cm³

[szerkesztés]

Az előző évi világbajnok, Talmácsi Gábor, a legtöbb élen végző pilótával ellentétben maradt a géposztályban. A címvédő számára nem indult jól a szezon, az első öt versenyen mindössze egyszer állhatott a dobogóra. Katarban műszaki hiba miatt a végén lelassulva tizenkettedik lett, míg Spanyolországban kiesett. Portugáliában a hatodik helyen végzett, majd az esős kínai nagydíjon már a dobogóra állhatott. Ekkorra a riválisok, di Meglio, Corsi, Bradl és Terol már jelentős előnnyel vezettek előtte az összetettben. Az olasz versenytől kezdődően egy jobb időszak kezdődött számára, innentől kezdve a legtöbb versenyen dobogóra állhatott, és megkezdte a felzárkózást. Mivel di Meglio kiegyensúlyozott teljesítményével korán bebiztosította vb-címét, Talmácsi számára a második hely volt a cél. Azonban az Indianapolisi verseny előtt sajkacsont-törést szenvedett, ez a szezon végéig jelentősen hátráltatta a jó eredmények elérésében. Ennek ellenére egészen az utolsó versenyig nyitott volt a második, harmadik és a negyedik hely sorsa. Ekkor dobogós helyezéseinek köszönhetően Talmácsi állt a második, Corsi a harmadik, Bradl a negyedik helyen. Mivel Talmácsi kiesett, Corsi pedig nyert, a pontversenyben helyet cserétek. Bradl is kiesett, így ő maradt a negyedik helyen. Az előszerződésnek köszönhetően, amit 2007-ben kötött, 2009-re felkerült a negyedliteresek közé.

A világbajnoki címet a francia Mike di Meglio szerezte meg. Az egész szezon során mindössze egyszer esett ki, ezenkívül minden versenyen pontszerzőként ért célba, legtöbbször dobogós helyen. A kiesésen kívül legrosszabb eredménye az indianapolisi tizedik hely volt. Összesen négy, a francia, a katalán, a német és az ausztrál versenyt nyerte meg, háromszor végzett a második és egyszer a harmadik helyen. Az idény végén biztossá vált, hogy a 2009-es szezont már ő is a 250 köbcentiméteres géposztályban kezdi meg.

Ebben az évben a géposztályban nyolc futamgyőztes volt, köztük olyanok, akik először állhattak fel a dobogó tetejére. Ők a már említett di Meglio, Corsi, Talmácsi, Bradl és Terol, valamint Andrea Iannone, Scott Redding és Sergio Gadea is szerzett 1-1 futamgyőzelmet. Scott Redding futamgyőzelmét 15 évesen és 170 naposan szerezte, ezzel minden idők legfiatalabb győztese lett. Marco Melandri rekordját döntötte meg, aki az 1998-as holland nagydíjon 15 éves és 324 napos volt, amikor felállhatott a dobogó tetejére.

2008-ban kilenc olyan versenyző volt, aki esélyes volt az év újonca díj elnyerésére. Közülük kiemelkedett Redding és Marc Márquez, előbbi futamgyőzelmet, utóbbi dobogós helyezést szerzett, míg a többi versenyző legtöbbször a pontszerzésért harcolt. Az év újonca végül Redding lett, aki az évet az összetett 11. helyén zárta, megelőzve Márquezt és a szintén spanyol Efrén Vázquezt. Márquez úgy lett a második legjobb újonc (összesítésben tizenharmadik), hogy a szezon első két és utolsó két versenyét sérülés miatt ki kellett hagynia.

Versenyek

[szerkesztés]
# Időpont Nagydíj Helyszín 125 cm³ győztes 250 cm³ győztes MotoGP győztes Összefoglaló
1 Március 9. Katar katari nagydíj Losail spanyol Sergio Gadea olasz Mattia Pasini Ausztrália Casey Stoner Összefoglaló
2 Március 30. spanyol spanyol nagydíj Jerez olasz Simone Corsi finn Mika Kallio spanyol Dani Pedrosa Összefoglaló
3 Április 13. Portugál portugál nagydíj Estoril olasz Simone Corsi spanyol Álvaro Bautista spanyol Jorge Lorenzo Összefoglaló
4 Május 4. Kína kínai nagydíj Shanghai olasz Andrea Iannone finn Mika Kallio olasz Valentino Rossi Összefoglaló
5 Május 18. Francia francia nagydíj Le Mans Francia Mike Di Meglio spanyol Alex Debón olasz Valentino Rossi Összefoglaló
6 Június 1. olasz olasz nagydíj Mugello olasz Simone Corsi olasz Marco Simoncelli olasz Valentino Rossi Összefoglaló
7 Június 8. Katalónia katalán nagydíj Catalunya Francia Mike Di Meglio olasz Marco Simoncelli spanyol Dani Pedrosa Összefoglaló
8 Június 22. brit brit nagydíj Donington brit Scott Redding finn Mika Kallio Ausztrália Casey Stoner Összefoglaló
9 Június 28. holland holland nagydíj Assen magyar Talmácsi Gábor spanyol Álvaro Bautista Ausztrália Casey Stoner Összefoglaló
10 Július 13. német német nagydíj Sachsenring Francia Mike Di Meglio olasz Marco Simoncelli Ausztrália Casey Stoner Összefoglaló
11 Július 20. USA amerikai nagydíj Laguna Seca Nem rendeztek versenyt olasz Valentino Rossi Összefoglaló
12 Augusztus 17. cseh cseh nagydíj Brno német Stefan Bradl spanyol Alex Debón olasz Valentino Rossi Összefoglaló
13 Augusztus 31. San Marino San Marinó-i nagydíj Misano magyar Talmácsi Gábor spanyol Álvaro Bautista olasz Valentino Rossi Összefoglaló
14 Szeptember 14. USA indianapolisi nagydíj Indianapolis spanyol Nicolás Terol Elmaradt olasz Valentino Rossi Összefoglaló
15 Szeptember 28. Japán japán nagydíj Motegi német Stefan Bradl olasz Marco Simoncelli olasz Valentino Rossi Összefoglaló
16 Október 5. Ausztrália ausztrál nagydíj Phillip Island Francia Mike di Meglio olasz Marco Simoncelli Ausztrália Casey Stoner Összefoglaló
17 Október 19. Malajzia maláj nagydíj Sepang magyar Talmácsi Gábor spanyol Álvaro Bautista olasz Valentino Rossi Összefoglaló
18 Október 26. Valencia valenciai nagydíj Valencia olasz Simone Corsi olasz Marco Simoncelli Ausztrália Casey Stoner Összefoglaló
  • Az eredetileg 30 körös indianapolisi nagydíj a MotoGP-nek csak 20 körös lett, a 250 köbcentiméteres géposztálynak pedig meg sem rendezték az Ike hurrikán miatt.

Végeredmény

[szerkesztés]

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

  • A kék háttérrel jelzett versenyzők esélyesek az év újonca díj elnyerésére.
  • A kék háttérrel jelzett versenyeken esett az eső.

Pontozás

[szerkesztés]
Helyezés  1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15 
Pont 25 20 16 13 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1

MotoGP

[szerkesztés]
Poz Versenyző Motor QAT
Katar
ESP
spanyol
POR
portugál
CHN
Kína
FRA
Francia
ITA
olasz
CAT
Katalónia
GBR
brit
NED
holland
GER
német
USA
USA
CZE
cseh
SMR
San Marino
IND
USA
JPN
Japán
AUS
Ausztrália
MAL
Malajzia
VAL
Valencia
Pont
1 olasz Valentino Rossi Yamaha 5 2 3 1 1 1 2 2 11 2 1 1 1 1 1 2 1 3 373
2 Ausztrália Casey Stoner Ducati 1 11 6 3 16 2 3 1 1 1 2 Ki Ki 4 2 1 6 1 280
3 spanyol Dani Pedrosa Honda 3 1 2 2 4 3 1 3 2 Ki Sér 15 4 8 3 Ki 2 2 249
4 spanyol Jorge Lorenzo Yamaha 2 3 1 4 2 Ki Sér 6 6 Ki Ki 10 2 3 4 4 Ki 8 190
5 olasz Andrea Dovizioso Honda 4 8 Ki 11 6 8 4 5 5 5 4 9 8 5 9 7 3 4 174
6 USA Nicky Hayden Honda 10 4 Ki 6 8 13 8 7 4 13 5 Sér Ni 2 5 3 4 5 155
7 USA Colin Edwards Yamaha 7 Ki 4 7 3 5 5 4 3 Ki 14 14 10 15 7 8 8 6 144
8 Ausztrália Chris Vermeulen Suzuki 17 10 8 Ki 5 10 7 8 7 3 3 6 5 9 Ki 15 9 13 128
9 Japán Nakano Sinja Honda 13 9 10 10 10 9 9 9 8 9 10 4 12 17 8 5 5 7 126
10 olasz Loris Capirossi Suzuki 8 5 9 9 7 7 Ki Sér Sér 7 15 3 7 16 6 10 7 9 118
11 brit James Toseland Yamaha 6 6 7 12 Ki 6 6 17 9 11 9 13 6 18 11 6 Ki 11 105
12 spanyol Toni Elías Ducati 14 15 12 8 11 12 Kiz 11 12 12 7 2 3 12 16 11 15 18 92
13 Francia Sylvain Guintoli Ducati 15 16 14 15 13 11 13 13 10 6 12 12 11 7 14 14 13 12 67
14 San Marino Alex de Angelis Honda Ki 14 11 16 12 4 Ki 15 Ki 4 13 8 Ki 10 17 Ki 14 10 63
15 Francia Randy de Puniet Honda 9 Ki 15 13 9 Ki Ki 12 Ki 8 6 16 Ki 13 12 9 10 15 61
16 USA John Hopkins Kawasaki 12 7 5 14 Ki Ki 10 Ki Ni Sér Sér 11 14 14 10 13 11 14 57
17 olasz Marco Melandri Ducati 11 12 13 5 15 Ki 11 16 13 Ki 16 7 9 19 13 16 16 16 51
18 Ausztrália Anthony West Kawasaki 16 13 16 17 14 15 12 10 Ki 10 17 5 13 11 15 12 12 17 50
19 USA Ben Spies Suzuki 14 8 6 20
20 USA Jamie Hacking Kawasaki 11 5
21 Japán Okada Tadajuki Honda 14 2
22 Japán Aoki Nobuacu Suzuki 17 0
- Japán Akijosi Koszuke Suzuki Ki 0
Poz. Versenyző Motor QAT
Katar
ESP
spanyol
POR
Portugál
CHN
Kína
FRA
Francia
ITA
olasz
CAT
Katalónia
GBR
brit
NED
holland
GER
német
USA
USA
CZE
cseh
SMR
San Marino
IND
USA
JPN
Japán
AUS
Ausztrália
MAL
Malajzia
VAL
Valencia
Pont

250 cm³

[szerkesztés]
Poz. Versenyző Motor QAT
Katar
ESP
spanyol
POR
Portugál
CHN
Kína
FRA
Francia
ITA
olasz
CAT
Katalónia
GBR
brit
NED
holland
GER
német
CZE
cseh
SMR
San Marino
IND
USA
JPN
Japán
AUS
Ausztrália
MAL
Malajzia
VAL
Valencia
Pont
1 olasz Marco Simoncelli Gilera Ki Ki 2 4 2 1 1 2 3 1 3 6 C 1 1 3 1 281
2 spanyol Álvaro Bautista Aprilia 6 Ki 1 12 14 Ki 2 3 1 3 2 1 C 2 2 1 3 244
3 finn Mika Kallio KTM 3 1 3 1 5 4 Ki 1 7 4 5 Ki C 5 3 Ki 11 196
4 spanyol Alex Debón Aprilia 4 6 Ki 5 1 2 4 7 4 Ki 1 Ki C 3 5 6 Ki 176
5 Japán Takahasi Júki Honda 5 3 6 7 4 Ki 12 9 8 9 6 2 C 6 7 4 2 167
6 spanyol Héctor Barberá Aprilia 2 5 8 6 12 Ki 3 4 5 2 4 3 C Ni Sér Sér Sér 142
7 Japán Aojama Hirosi KTM 16 4 5 2 7 8 7 6 6 8 13 Ki C 9 Ki 2 5 139
8 olasz Mattia Pasini Aprilia 1 2 Ki 3 3 5 6 Ki Ki 6 7 Ki C 8 Ki Ki 9 132
9 olasz Roberto Locatelli Gilera 8 8 Ki 11 13 6 Ki 11 9 10 9 4 C 10 6 7 4 110
10 spanyol Julián Simón KTM 11 7 7 Ki 8 11 9 8 10 5 12 5 C 4 4 Ki Ki 109
11 Svájc Thomas Lüthi Aprilia 15 Ki 4 Ki 11 3 5 5 2 7 Ki 7 Sér Sér Sér 9 10 108
12 Spanyol Aleix Espargaró Aprilia 9 9 11 9 9 9 Ki 10 17 13 10 Ki C 7 8 5 7 92
13 Thaiföld Rattapark Vilairot Honda 13 12 13 8 15 10 11 16 12 16 11 8 C 13 9 8 8 73
14 spanyol Héctor Faubel Aprilia 10 Ki 9 10 10 Ki 8 15 11 14 8 Ki C 11 Ki Ki 6 64
15 cseh Lukáš Pešek Aprilia Ki 10 10 Ki Ki Ki 10 13 15 Ki 14 9 C 12 14 10 Ki 43
16 cseh Karel Abrahám Aprilia 7 13 16 Ki Ki 7 Ki 12 Ni Ki Ki 10 C Ni 11 12 17 40
17 olasz Alex Baldolini Aprilia Ki 11 12 Ki 16 12 13 Ki 14 11 15 Ki C 16 12 13 12 35
18 olasz Fabrizio Lai Gilera 12 Ki Ki 14 Ki 14 15 17 13 12 17 11 Sér 15 10 11 Ki 33
19 San Marino Manuel Poggiali Gilera 14 Ki 17 Ki 6 Ki 14 14 Ki Ni Ni 16
20 magyar Tóth Imre Aprilia Ki 15 18 16 18 15 Ki Ki 20 17 Ki Ki C 22 13 15 13 9
21 ír Eugene Laverty Aprilia Ki Ki 15 13 Ki 13 Ki Ki 16 15 16 Ki Ni 8
22 olasz Federico Sandi Aprilia 14 17 Ki 18 12 Ki 18 6
23 spanyol Manuel Hernández Aprilia Ki 14 13 C 19 Ki 16 16 5
24 olasz Simone Grotzkyj Gilera 15 C Ki 15 14 15 4
25 spanyol Daniel Arcas Honda Ki 20 16 17 14 2
26 Japán Tomizava Sója Honda 14 2
27 német Toni Wirsing Honda 20 20 14 Ki 2
28 Indonézia Doni Tata Pradita Yamaha 17 16 19 15 Ki 17 18 19 19 19 19 16 C 18 17 18 19 1
- spanyol Russell Gómez Aprilia Sér Sér Ki 17 19 16 17 18 Ki Ki 21 -
- Kína Ho Wan Chow Aprilia Ki Nk Nk Nk -
Poz. Versenyző Motor QAT
Katar
ESP
spanyol
POR
Portugál
CHN
Kína
FRA
Francia
ITA
olasz
CAT
Katalónia
GBR
brit
NED
holland
GER
német
CZE
cseh
SMR
San Marino
IND
USA
JPN
Japán
AUS
Ausztrália
MAL
Malajzia
VAL
Valencia
Pont

|}

A szabadkártyások eredményei

[szerkesztés]
Versenyző Eredmény
portugál Sérgio Batista Nem kvalifikálta magát Portugáliában
brit Toby Markham Nem indult a brit nagydíjon
svéd Frederik Watz 18. Hollandiában
magyar Győrfi Alen 18. Németországban, nem kvalifikálta magát San Marinóban, kiesett Valenciában
olasz Stefano Bianco Nem kvalifikálta magát San Marinóban
USA Barrett Long Nem indult Indianapolisban (elmaradt a verseny)
Versenyző Eredmény
USA Kyle Ferris Nem kvalifikálta magát Indianapolisban
japán Takahasi Takumi 17. a japán nagydíjon
japán Endó Takumi 21. Japánban.
japán Ito Juki 23. Japánban
japán Vatanabe Kadzuki Nem indult Japánban

125 cm³

[szerkesztés]
Poz. Versenyző Motor QAT
Katar
ESP
spanyol
POR
Portugál
CHN
Kína
FRA
Francia
ITA
olasz
CAT
Katalónia
GBR
brit
NED
holland
GER
német
CZE
cseh
SMR
San Marino
IND
USA
JPN
Japán
AUS
Ausztrália
MAL
Malajzia
VAL
Valencia
Pont
1 Francia Mike Di Meglio Derbi 4 9 7 2 1 4 1 2 7 1 2 Ki 10 2 1 5 3 264
2 olasz Simone Corsi Aprilia 7 1 1 Ki 13 1 5 5 3 5 10 3 7 7 8 3 1 225
3 magyar Talmácsi Gábor Aprilia 12 Ki 6 3 14 2 3 Ki 1 3 4 1 14 3 3 1 Ki 206
4 német Stefan Bradl Aprilia 3 4 8 5 6 10 4 Ki 12 2 1 Ki 3 1 2 Ki Ki 187
5 spanyol Nicolás Terol Aprilia 10 2 3 8 3 7 Ki 18 9 7 5 5 1 5 Ki 9 2 176
6 brit Bradley Smith Aprilia 16 3 Ki Ki 2 5 14 10 5 4 6 2 8 Ki Ki 2 4 150
7 spanyol Joan Olivé Derbi 2 Ki 2 6 8 9 Ki 7 2 5 3 12 12 4 14 7 Ki 142
8 német Sandro Cortese Aprilia 11 10 10 16 11 8 8 9 4 6 7 7 5 6 6 4 5 141
9 spanyol Pol Espargaró Derbi 8 14 13 4 4 3 2 Ni Sér 17 8 Ki 2 Ki 5 6 Ni 124
10 olasz Andrea Iannone Aprilia 14 18 11 1 5 12 Ki Ki 8 11 9 6 Ki Ki 4 10 6 106
11 brit Scott Redding Aprilia 5 7 21 Ki Ki 14 6 1 Ki 8 11 Ki 4 8 10 Ki 8 105
12 spanyol Sergio Gadea Aprilia 1 Ki 9 Ki 20 6 9 4 Ki Ki 12 10 18 9 Ki 12 Ki 83
13 spanyol Marc Márquez KTM Sér Sér 18 12 Ki 19 10 3 Ki 9 Ki 4 6 Ki 9 Sér Sér 63
14 spanyol Esteve Rabat KTM 24 12 Ki 11 17 25 Ni 11 6 Kiz 13 9 Ki Ki 7 Ki 10 49
15 USA Stevie Bonsey Aprilia Ki 6 4 14 Ki 11 7 17 17 18 Ki Ki 9 20 Ki Ki Ki 46
16 Svájc Dominique Aegerter Derbi 17 8 12 17 23 24 12 19 16 10 14 8 11 19 Ki 8 Ki 45
17 Japán Kojama Tomojosi KTM Ki 13 16 13 Ki Ki 13 6 13 Ki Ki 18 19 11 11 7 41
18 olasz Raffaele de Rosa KTM Ki 11 Ki 9 9 13 Ki 14 10 Ki Ki Ki 13 12 Ki Ki Ki 37
19 UK Daniel Webb Aprilia 6 Ki 5 Ki 21 Ki 11 Ki Sér Ki Ki 14 15 10 Ni Ki Ki 35
20 spanyol Efrén Vázquez Aprilia 9 Ki 15 10 Ki 18 16 Ni Ki 15 18 11 20 14 11 Ni 12 31
21 spanyol Pablo Nieto KTM 18 5 Ki Ni Ki Ki Ki Ki 20 14 16 Ki Ki 18 13 14 9 25
22 olasz Lorenzo Zanetti KTM 21 Ki Ki Ki 7 20 Ki 15 Ki Ki 19 Ki 30 17 12 13 11 22
23 osztrák Michael Ranseder Aprilia 15 16 14 7 Ki 15 17 12 14 Ki 21 13 Ki Ki Nk 22
24 japán Nakagami Takaaki Aprilia 19 15 19 Ki 16 16 22 8 Ki 19 Ki 19 Ki 13 Ki Ki 16 12
25 Svájc Randy Krummenacher KTM 22 Sér Sér Ki 10 17 15 13 19 Ki 23 26 Sér Sér 21 19 17 10
26 spanyol Pere Tutusaus Aprilia 20 19 22 15 12 21 19 22 21 12 20 Ki 9
27 olasz Stefano Bianco Aprilia 13 Ki 17 Ni Ki Ki 18 20 11 8
28 francia Alexis Masbou Loncin Ki 21 20 Ki 15 27 Ki Ki 23 21 26 Ki 26 15 Ki Ki 14 4
29 olasz Lorenzo Savadori Aprilia 22 Ki 13 3
30 német Marcel Schrötter Honda 13 3
31 német Robin Lässer Aprilia 23 Ni Sér Ki Ki 28 Ki 21 22 Ki 15 20 17 23 15 20 Ki 2
32 spanyol Enrique Jerez KTM 19 Ki 15 1
33 spanyol Adrián Martín Aprilia Ki 25 17 15 Ki 1
34 német Jonas Folger Aprilia Ki 15 24 16 17 18 1
35 holland Hugo van den Berg Aprilia Ki Ki Ki 19 Ki 29 21 25 15 Ki 25 24 21 Ki Ki Ki Ki 1
- Francia Jules Cluzel Loncin Ki 17 Ki Ni 23 20 16 18 Ki 24 16 16 Ki Ki 16 19 0
- francia Louis Rossi Honda 25 24 Sér 18 19 32 25 23 24 22 29 23 23 0
- olasz Roberto Lacalendola Aprilia Ki 20 Ni Ki 18 Ki 23 27 Ki 0
- olasz Marco Ravaioli Aprilia 24 22 17 Ki 21 16 18 20 0
- Románia Robert Muresan Aprilia Ki 26 24 Ki 22 34 24 24 25 23 27 Sér 25 Ki Ki 22 21 0
- Svájc Bastien Chesaux Aprilia Ki 28 22 23 Ki Ki 21 22 0
- Francia Cyril Carrillo Honda 25 Ki 28 26 18 Ni Sér 0
Poz. Versenyző Motor QAT
Katar
ESP
spanyol
POR
Portugál
CHN
Kína
FRA
Francia
ITA
olasz
CAT
Katalónia
GBR
brit
NED
holland
GER
német
CZE
cseh
SMR
San Marino
IND
USA
JPN
Japán
AUS
Ausztrália
MAL
Malajzia
VAL
Valencia
Pont

A szabadkártyások eredményei

[szerkesztés]
Versenyző Eredmény
ITA Dino Lombardi Spanyolország: kiesett, Portugália: 23.
spanyol Iván Maestro 22. Spanyolországban, 27. Portugáliában, kiesett a katalán nagydíjon
spanyol Axel Pons Kiesett Spanyolországban és Katalóniában, 26. Portugáliában
spanyol Daniel Sáez 23. Spanyolországban, 24. a valenciai nagydíjon, 27. Katalóniában
spanyol Alberto Moncayo 25. a spanyolországi versenyen
CZE Karel Pesek 28. Portugáliában
ITA Gioele Pellino Kiesett a francia nagydíjon
francia Steven Le Coquen Kiesett a francia nagydíjon
GER Tobias Siegert Kiesett a francia nagydíjon
francia Valentin Debise Kiesett a francia nagydíjon
ITA Riccardo Moretti 26. Olaszországban, kiesett San Marinóban
ITA Luca Vitali 30. Olaszországban, 25. San Marinóban
ITA Gabriele Ferro 31. Olaszországban, 21. San Marinóban
ITA Ferruccio Lamborghini 33. Olaszországban
spanyol Ricard Cardús 26. a katalán nagydíjon, kiesett Valenciában
spanyol Jordi Dalmau Kiesett a katalán nagydíjon
UK Lee Costello 26. a brit nagydíjon
Versenyző Eredmény
UK Matthew Hoyle Kiesett a brit nagydíjon
UK Connor Behan Kiesett a brit nagydíjon
ír Paul Jordan Kiesett a brit nagydíjon
UK Luke Hinton Kiesett a brit nagydíjon
NED Michael Van Der Mark 26. Hollandiában
SWE Robert Gull 27. Hollandiában
NED Jasper Iwema 28. Hollandiában
NED Ernst Dubbink 29. Hollandiában
NED Jerry Van De Bunt 30. Hollandiában
NED Joey Litjens Kiesett Hollandiában
GER Marvin Fritz 20. Németországban
GER Sebastian Kreuziger Kiesett Németországban
GER Eric Hübsch Kiesett Németországban
CZE Lukas Sembera Kiesett Csehországban
CZE Michal Prasek 30. Csehországban
CZE Andrea Touskova 31. Csehországban
ITA Gennaro Sabatino Kiesett San Marinóban
Versenyző Eredmény
USA PJ Jacobsen 22. Indianapolisban
ITA Davide Stirpe 27. Indianapolisban
USA Kristian Lee Turner 29. Indianapolisban
JPN Janagiszava Júicsi 22. Japánban
JPN Ono Hiroki 24. Japánban
JPN Vatanabe Kazuma Kiesett Japánban
JPN Namihira Jori Kiesett Japánban
JPN Ivata Hirómi Kiesett Japánban
AUS Jed Metcher 20. Ausztráliában
AUS Rhys Moller Kiesett Ausztráliában
AUS Brad Gross Kiesett Ausztráliában
AUS Jake Horne Nem kvalifikálta magát Ausztráliában
AUS Blake Leigh-Smith Kiesett Ausztráliában
spanyol Cristian Traballon 25. Valenciában
spanyol Julián Miralles Kizárták Valenciában

Gyártók végeredménye

[szerkesztés]

MotoGP

[szerkesztés]
Poz. Gyártó QAT
Katar
ESP
spanyol
POR
Portugál
CHN
Kína
FRA
Francia
ITA
Olasz
CAT
Katalónia
GBR
brit
NED
holland
GER
német
USA
USA
CZE
Cseh
SMR
San Marino
IND
USA
JPN
Japán
AUS
Ausztrália
MAL
Malajzia
VAL
Valencia
Pont
1 Japán Yamaha 2 2 1 1 1 1 2 2 3 2 1 1 1 1 1 2 1 3 402
2 ITA Ducati 1 11 6 3 15 2 3 1 1 1 2 2 3 4 2 1 6 1 321
3 JPN Honda 3 1 2 2 4 3 1 3 2 4 4 4 4 2 3 3 2 2 315
4 JPN Suzuki 8 5 8 9 5 7 7 8 7 3 3 3 5 6 6 10 7 9 181
5 JPN Kawasaki 12 7 5 14 14 15 10 10 Ki 10 11 5 13 11 10 12 11 14 88

250 cm³

[szerkesztés]
Poz. Gyártó QAT
Katar
ESP
spanyol
POR
Portugál
CHN
Kína
FRA
Francia
ITA
Olasz
CAT
Katalónia
GBR
brit
NED
holland
GER
német
CZE
Cseh
SMR
San Marino
IND
USA
JPN
Japán
AUS
Ausztrália
MAL
Malajzia
VAL
Valencia
Pont
1 ITA Aprilia 1 2 1 3 1 2 2 3 1 2 1 1 C 2 2 1 3 343
2 ITA Gilera 8 8 2 4 2 1 1 2 3 1 3 4 C 1 1 3 1 300
3 AUT KTM 3 1 3 1 5 4 7 1 6 4 5 5 C 4 3 2 5 245
4 JPN Honda 5 3 6 7 4 10 11 9 8 9 11 8 C 6 7 4 2 174
5 JPN Yamaha 17 16 19 15 Ki 17 18 19 19 19 19 16 C 18 17 18 19 1

125 cm³

[szerkesztés]
Poz. Gyártó QAT
Katar
ESP
spanyol
POR
Portugál
CHN
Kína
FRA
Francia
ITA
Olasz
CAT
Katalónia
GBR
brit
NED
holland
GER
német
CZE
Cseh
SMR
San Marino
IND
USA
JPN
Japán
AUS
Ausztrália
MAL
Malajzia
VAL
Valencia
Pont
1 ITA Aprilia 1 1 1 1 2 1 3 1 1 2 1 1 1 1 2 1 1 401
2 ESP Derbi 2 8 2 2 1 3 1 2 2 1 2 8 2 2 1 5 3 319
3 AUT KTM 18 5 16 9 7 13 10 3 6 9 13 4 6 11 7 11 7 123
4 CHN Loncin Ki 17 20 Ki 15 23 20 16 18 21 24 16 16 15 Ki 16 14 4
5 JPN Honda 25 24 25 18 19 26 25 23 24 13 29 21 28 22 18 Ni 23 3
6 GER Seel 28 20 0
7 JPN Yamaha Ki 0

Résztvevők

[szerkesztés]

MotoGP

[szerkesztés]
Csapat Konstruktőr Motor Abroncs # Versenyző Fordulók
ITA Ducati Marlboro Team
Ducati Team (11.és 14. forduló)
Ducati Ducati Desmosedici GP8 B 1 AUS Casey Stoner[22] Összes
33 ITA Marco Melandri[23] Összes
JPN Repsol Honda Team Honda Honda RC212V B 2 ESP Dani Pedrosa[24] 14-18
M 1-13
8 JPN Tadayuki Okada[25] 6
69 USA Nicky Hayden[22] 1–11, 13–18
SMR JiR Team Scot MotoGP Honda Honda RC212V M 4 ITA Andrea Dovizioso[26] Összes
FRA Tech 3 Yamaha Yamaha Yamaha YZR-M1 M 5 USA Colin Edwards[27] Összes
52 GBR James Toseland[28] Összes
JPN Rizla Suzuki MotoGP Suzuki Suzuki GSV-R B 7 AUS Chris Vermeulen[29] Összes
9 JPN Nobuatsu Aoki 17
11 USA Ben Spies[30] 8
11 USA Ben Spies 11, 14
64 JPN Kousuke Akiyoshi 15
65 ITA Loris Capirossi[31] 1–7, 9–18
JPN Kawasaki Racing Team Kawasaki Kawasaki Ninja ZX-RR B 12 USA Jamie Hacking 11
13 AUS Anthony West[32] Összes
21 USA John Hopkins[33] 1–9, 12–18
MCO LCR Honda MotoGP Honda Honda RC212V M 14 FRA Randy de Puniet[34] Összes
ITA San Carlo Honda Gresini Honda Honda RC212V B 15 SMR Alex de Angelis[26] Összes
56 JPN Shinya Nakano[35] Összes
ITA Alice Team Ducati Ducati Desmosedici GP8 Sat B 24 ESP Toni Elías[36] Összes
50 FRA Sylvain Guintoli[37] Összes
JPN Fiat Yamaha Team Yamaha Yamaha YZR-M1 B 46 ITA Valentino Rossi[22] Összes
M 48 ESP Jorge Lorenzo[38] Összes
Jelmagyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártyás versenyző
Helyettes versenyző

250cm³

[szerkesztés]
Csapat Motor Abroncs # Versenyző Forduló
Red Bull KTM 250 KTM D 4 JPN Hiroshi Aoyama 1-10, 12-18
36 FIN Mika Kallio 1-10, 12-18
Repsol KTM 250cc 60 ESP Julián Simón 1-10, 12-18
Lotus Aprilia Aprilia D 6 ESP Alex Debón [39] 1-10, 12-18
41 ESP Aleix Espargaró 1-10, 12-18
Blusens Aprilia Aprilia D 7 ESP Russell Gómez 3-10, 12, 18
43 ESP Manuel Hernández 1-2, 13-18
50 IRL Eugene Laverty 1-10, 12-14
92 ESP Daniel Arcas 15-18
Team Toth Aprilia Aprilia D 10 HUN Imre Tóth 1-10, 12-18
21 ESP Héctor Barberá 1-10, 12-14
27 ITA Stefano Bianco 16
93 HUN Alen Győrfi 18
Emmi – Caffe Latte Aprilia D 12 SUI Thomas Lüthi 1-10, 12-14, 17-18
Auto Kelly CP 52 CZE Lukáš Pešek 1-10, 12-18
Thai Honda PTT SAG Honda D 14 THA Ratthapark Wilairot 1-10, 12-18
Metis Gilera Gilera D 15 ITA Roberto Locatelli 1-10, 12-18
58 ITA Marco Simoncelli 1-10, 12-18
Cardion AB Motoracing Aprilia D 17 CZE Karel Abraham 1-10, 12-14, 16-18
Mapfre Aspar Team Aprilia D 19 ESP Álvaro Bautista 1-10, 12-18
55 ESP Héctor Faubel 1-10, 12-18
Matteoni Racing Aprilia D 25 ITA Alex Baldolini 1-10, 12-18
90 ITA Federico Sandi 12, 13
Campetella Racing Gilera D 27 ITA Stefano Bianco 14
32 ITA Fabrizio Lai 1-10, 12-18
35 ITA Simone Grotzkyj 13-18
54 SMR Manuel Poggiali 1-10, 12
Yamaha Pertamina Indonesia Yamaha D 45 IDN Doni Tata Pradita 1-10, 12-18
JiR Team Scot 250cc Honda D 72 JPN Yuki Takahashi 1-10, 12-18
Polaris World Aprilia D 75 ITA Mattia Pasini 1-10, 12-18
Longevity Racing Yamaha D 29 USA Barrett Long 14
Team Infinity Replicast Yamaha D 38 USA Kyle Ferris 14
BM Groundworks Yamaha D 63 GBR Toby Markham 8
Jaap Kingma Racing Aprilia D 64 SWE Frederik Watz 9
Burning Blood Racing Team Honda D 65 JPN Takumi Takahashi 15
Project U FRS Honda D 66 JPN Shoya Tomizawa 15
RT Morinokumasan-Satohjuku Yamaha B 67 JPN Kazuki Watanabe 15
Dog Fight Racing Yamaha D 68 JPN Yuuki Ito 15
Ser.Spruce/Pro-Tec Yamaha D 69 JPN Takumi Endoh 15
Zongshen Team of China Aprilia D 89 CHN Ho Wan Chow 3, 5, 10, 16
90 ITA Federico Sandi 3, 5, 10
Zongshen AOS Racing 16, 18
Paddock Competições Honda D 91 PRT Sérgio Batista 3
Team Honda Merson Honda D 92 ESP Daniel Arcas 7
Motorcycle Competition Service Honda D 93 HUN Alen Győrfi 10, 13
Racing Team Germany Honda D 94 DEU Toni Wirsing 10, 12-13, 18
Jelmagyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártyás versenyző
Helyettes versenyző

125cm³

[szerkesztés]
Csapat Motor Abroncs # Versenyző Forduló
Bancaja Aspar Team Aprilia D 1 HUN Talmácsi Gábor 1-10, 12-18
26 ESP Adrián Martín 13, 15-18
30 ESP Pere Tutusaus 1-10, 12
33 ESP Sergio Gadea 1-10, 12-18
54 USA PJ Jacobsen 14
Loncin Racing Loncin D 5 FRA Alexis Masbou 1-10, 12-18
16 FRA Jules Cluzel 1-4, 6-10, 12-18
61 ITA Gioele Pellino 5
Belson Derbi Derbi D 6 ESP Joan Olivé 1-10, 12-18
44 ESP Pol Espargaró 1-7, 10, 12-18
Blusens Aprilia Junior Aprilia D 7 ESP Efrén Vázquez 1-10, 12-18
45 GBR Scott Redding 1-10, 12-18
BQR Blusens 13 ITA Dino Lombardi 1, 3
ISPA KTM Aran KTM D 8 ITA Lorenzo Zanetti 1-10, 12-18
28 ESP Enrique Jerez 16-18
71 JPN Tomoyoshi Koyama 1-10, 12-15
74 ITA Davide Stirpe 14
Emmi – Caffe Latte Aprilia D 11 DEU Sandro Cortese 1-10, 12-18
Repsol KTM 125 KTM D 12 ESP Esteve Rabat 1-10, 12-18
93 ESP Marc Márquez 2-10, 12-17
Red Bull KTM 125 34 SUI Randy Krummenacher 1-2, 4-10, 12-13, 16-18
94 DEU Jonas Folger 14-15, 18
71 JPN Tomoyoshi Koyama 17-18
Red Bull MotoGP Academy 94 DEU Jonas Folger 12-13, 17
Grizzly Gas Kiefer Racing Aprilia D 17 DEU Stefan Bradl 1-10, 12-18
21 DEU Robin Lässer 1-2, 4-10, 12-18
95 ROU Robert Mureșan 1-10, 12, 14-18
42 ITA Luca Vitali 13
Jack & Jones WRB Aprilia D 18 ESP Nicolás Terol 1-10, 12-18
24 ITA Simone Corsi 1-10, 12-18
14 ESP Axel Pons 2, 3, 7
Matteoni Racing Aprilia D 19 ITA Roberto Lacalendola 1-9
72 ITA Marco Ravaioli 10, 12-18
96 CZE Lukáš Šembera 12
Onde 2000 KTM KTM D 22 ESP Pablo Nieto 1-10, 12-18
35 ITA Raffaele De Rosa 1-10, 12-18
S3+ WTR San Marino Team Aprilia D 27 ITA Stefano Bianco 1-6, 8-9
48 SUI Bastien Chesaux 10, 12-18
I.C. Team Aprilia D 29 ITA Andrea Iannone 1-10, 12-18
40 ITA Lorenzo Savadori 18
60 AUT Michael Ranseder 1-10, 12-18
73 JPN Takaaki Nakagami 1-10, 12-18
Polaris World Aprilia D 38 GBR Bradley Smith 1-10, 12-18
Degraaf Grand Prix Aprilia D 51 USA Stevie Bonsey 1-10, 12-18
56 NLD Hugo van den Berg 1-10, 12-18
83 NLD Jerry van de Bunt 9
99 GBR Danny Webb 1-8, 10, 12-18
Ajo Motorsport Derbi D 63 FRA Mike Di Meglio 1-10, 12-18
77 SUI Dominique Aegerter 1-10, 12-18
Ajo Motorsports Jnr. Project 84 SWE Robert Gull 9
FFM Honda GP 125 Honda D 69 FRA Louis Rossi 1-2, 4-10, 12-13, 18
36 FRA Cyril Carrillo 3, 5, 14-17
Bancaja Mir CEV Aprilia D 23 ESP Julián Miralles 18
Alpo Atlético de Madrid Aprilia D 25 ESP Cristian Trabalón 18
30 ESP Pere Tutusaus 18
Honda 76 ESP Iván Maestro 2
SAG Castrol Honda D 31 ESP Jordi Dalmau 7
Leigh-Smith Racing Honda D 32 AUS Blake Leigh-Smith 16
Czech Road Racing JNR. Aprilia D 37 CZE Karel Pešek 3, 12
Junior GP Racing Dream Aprilia D 39 ITA Ferruccio Lamborghini 6
49 ITA Gennaro Sabatino 13
RCGM Aprilia D 40 ITA Lorenzo Savadori 6, 13
42 ITA Luca Vitali 6
ADAC Nordbayern e.V. Aprilia D 41 DEU Tobias Siegert 5, 10
Metasystem RS Honda D 43 ITA Gabriele Ferro 6, 14
Gross Racing Yamaha D 46 AUS Brad Gross 16
CRP Racing Honda D 47 ITA Riccardo Moretti 6, 13
DYDO Miu Racing Honda B 50 JPN Hiroomi Iwata 15
Villiers Team Competition Honda D 52 FRA Steven Le Coquen 5
Racing Motoclub Circuit D'Albi KTM D 53 FRA Valentin Debise 5
Honda Suzuka Racing Honda B 57 JPN Iori Namihira 15
18 Garage Racing Honda D 58 JPN Yuuichi Yanagisawa 15
Battle Factory Honda D 59 JPN Hiroki Ono 15
Team Plus One Honda B 62 JPN Kazuma Watanabe 15
SP 125 Racing/Mackrory Demolition Honda D 64 GBR Matthew Hoyle 8
Buildbase/Knotts Honda D 65 GBR Luke Hinton 8
Connor Behan Racing Honda D 66 GBR Connor Behan 8
Vent-Axia Honda D 67 GBR Lee Costello 8
KRP Honda D 68 IRL Paul Jordan 8
Rhys Moller Racing Honda D 70 AUS Rhys Moller 16
Andalucía Derbi Derbi D 75 ESP Ricard Cardús 7, 18
79 ESP Alberto Moncayo 2
Hune Matteoni Aprilia D 76 ESP Iván Maestro 3, 7
Gaviota Prosolia Racing Aprilia D 78 ESP Daniel Sáez 2, 7, 18
Abbink Bos Racing Seel D 80 NLD Joey Litjens 9
81 NLD Jasper Iwema 9
Dutch Racing Team Honda D 82 NLD Michael van der Mark 9
Kiefer Bos Sotin Jnr. Team Seel D 85 DEU Marvin Fritz 10
Team Sachsenring Aprilia D 86 DEU Eric Hübsch 10
Toni Mang Team Honda D 87 DEU Marcel Schrötter 10
RZT-Racing Honda D 88 DEU Sebastian Kreuziger 10
RV Racing Team Honda D 89 NLD Ernst Dubbink 9
Veloce Racing Aprilia D 90 USA Kristian Lee Turner 14
Angelo's Aluminium Racing Honda D 91 AUS Jed Metcher 16
Team Anchor Yamaha Honda D 92 AUS Jake Horne 16
Roha'c & Fetja Motoracing Aprilia D 97 CZE Michal Prášek 12
Eurowag Junior Racing Honda D 98 CZE Andrea Toušková 12
Jelmagyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártyás versenyző
Helyettes versenyző

Források

[szerkesztés]
  1. Lostia, Michele. „Turkey dropped from 2008 calendar”, Autosport.com, 2007. július 21. (Hozzáférés: 2007. július 21.) 
  2. 2008 MotoGP Motorcycle Racing Schedule-Calendar”, webbikeworld.com. [2008. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. augusztus 23.) 
  3. Season 2008 - Night race confirmed”, Eurosport.com, 2007. szeptember 1. (Hozzáférés: 2007. szeptember 1.) 
  4. katari nagydíj. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  5. spanyol nagydíj. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  6. portugál nagydíj. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  7. kínai nagydíj. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  8. francia nagydíj. [2016. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  9. olasz nagydíj. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  10. katalán nagydíj. [2012. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  11. brit nagydíj. [2012. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  12. holland nagydíj. [2012. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  13. német nagydíj. [2012. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  14. amerikai nagydíj. [2014. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  15. cseh nagydíj. [2012. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  16. San Marinó-i nagydíj. [2012. február 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  17. indianapolisi nagydíj. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  18. japán nagydíj. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  19. ausztrál nagydíj. [2016. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  20. maláj nagydíj. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  21. valenciai nagydíj. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 28.)
  22. a b c Who goes where for 2008?”, Yahoo! Eurosport, 2007. június 6.. [2007. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. július 10.) 
  23. Melandri to ride for Ducati in 2008”, Autosport.com, 2007. július 22.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. július 23.) 
  24. Pedrosa confirmed until 2009”, Autosport, 2007. szeptember 21.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  25. Tady Okada obtiene Wild Card para la carrera de MotoGP en Mugello (in Spanish)”, 2008. június 6. (Hozzáférés: 2008. október 26.) 
  26. a b Estoril MotoGP: Alex de Angelis to join Gresini Honda”, Motorcycle News, 2007. szeptember 15. (Hozzáférés: 2007. szeptember 16.) 
  27. Birt, Matthew. „Colin Edwards hopes to make Tech 3 stronger”, Motorcycle News, 2007. augusztus 20. (Hozzáférés: 2007. augusztus 20.) 
  28. Toseland to ride for Tech 3 Yamaha in '08”, Autosport.com, 2007. augusztus 1.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. augusztus 1.) 
  29. Vermeulen to stay with Suzuki”, Autosport.com, 2007. július 22.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. július 23.) 
  30. Ben Spies será quien sustituya a Capirossi en Donington Park (in Spanish)”, 2008. június 21.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  31. Capirossi confirms Suzuki switch”, Autosport.com, 2007. augusztus 16.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. augusztus 16.) 
  32. Kawasaki confirms West as Hopkins' team mate for 2008”, MotoGP.com, 2007. augusztus 30.. [2007. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. augusztus 30.) 
  33. Hopkins to join Kawasaki in 2008”, Autosport.com, 2007. július 10.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. július 10.) 
  34. De Puniet signs two-year deal with LCR”, Autosport.com, 2007. augusztus 24.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. augusztus 24.) 
  35. Nakano signs Gresini Honda deal (angol nyelven). MotoGP, 2007. október 25. (Hozzáférés: 2022. október 19.)
  36. Elias signs with d’Antin for 2008 (angol nyelven). MotoGP, 2007. október 25. (Hozzáférés: 2022. október 19.)
  37. Sylvain Guintoli to join D’Antin Ducati”, Motorcycle News, 2007. augusztus 19.. [2007. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. augusztus 20.) 
  38. Yamaha confirm Lorenzo for 2008”, Autosport.com, 2007. július 25.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. július 25.) 
  39. Debon to replace Lorenzo next year”, Autosport.com, 2007. július 27.. [2010. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. július 27.) 

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:2008 in Grand Prix motorcycle racing
A Wikimédia Commons tartalmaz 2008-as MotoGP-világbajnokság témájú médiaállományokat.