Ugrás a tartalomhoz

U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
U19-es labdarúgó-
Európa-bajnokság
Címvédő  Spanyolország
Legtöbb győzelem  Spanyolország (12 alkalommal)
Adatok
SportágLabdarúgás
Résztvevők8
KontinensEurópa (UEFA)
Alapítva1980

HonlapHivatalos honlap

Az U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság egy minden évben megrendezendő labdarúgó-versenysorozat, amit az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szervez a 19 éven aluli labdarúgók számára.

Történelmi áttekintés

[szerkesztés]

Az ifjúsági labdarúgó válogatottak foglalkoztatásának kérdése főleg a második világháború után igen sokszor felmerült a nemzetközi labdarúgás életében. Egyes országok ifjúsági válogatottjai ugyan ez előtt is többször szembekerültek egymással, tornaszerűen vagy valamilyen díjért azonban 1948-ig nem mérkőztek.

Angol kezdeményezésre valósult meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ifjúsági nemzetközi tornája, az U18-as labdarúgó-Európa-bajnokság, amelyet 1948-ban elsőnek Anglia bonyolított le. Mint minden kezdeményezés, ez sem járt mindjárt teljes sikerrel, már ami a résztvevők számát illeti. Sportbeli értéke ellenben igen nagy volt, amit bizonyít, hogy továbbmenően évről évre egyre több ország kapcsolódott be a tornába, és mind több gondot fordított az előkészületekre -, mind a jó szereplés előfeltételére. A kezdeti kiírás végső győztesig szólt, 1955-ben azonban módosították azzal, hogy ne a késhegyig menő vetélkedés legyen a célja a fiatalok találkozójának, hanem egymás megismerése, a baráti kapcsolatok megteremtése stb. Két évig ilyen kiírásban került sor a tornára, azonban bebizonyosodott, hogy minden küzdelem igazi értékét az adja meg, ha a befejezéskor van győztes, vannak helyezettek, és mindenki felkészülése, tudása alapján osztályzott. 1957-ben a spanyolországi tornán már ismét volt végső győztes.

1956-tól már az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) intézi ennek a tornának ügyeit, a kiírástól a lebonyolításig. Az U18-as labdarúgó-Európa-bajnokság az U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság elődje. Az U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság évente megrendezésre kerülő labdarúgó bajnokság, melyet az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) rendez 1956 óta 19 évesnél fiatalabb labdarúgók számára. A jelenlegi hivatalos elnevezés 2002 óta használatos. 1984 és 1992 között csupán minden második évben rendezték meg a tornát.

A torna menete jelenleg két szakaszban történik, hasonlóan a többi UEFA-bajnoksághoz. A selejtezőkön minden UEFA-tag részt vehet, hogy bejusson a nyolc csapatot számláló döntőbe.

Magyarország 1953-ban kapcsolódott először s küzdelmekbe, mégpedig sikeresen. A magyar ifjúsági válogatott kivívta a győzelmet, mégpedig úgy, hogy egyetlen gólt sem kapott a torna folyamán.

Eddigi eredmények

[szerkesztés]

1948-as U18-as labdarúgó-Európa-bajnokság

[szerkesztés]

Angliában rendezték a tornán döntő mérkőzéseit. A selejtező találkozók után Anglia–Hollandia (3:2) döntővel alakult ki a végső sorrend. A tornán elért eredmények alapján a további sorrend: Belgium, Olaszország, Írország, Észak-Írország.

1949-es U18-as labdarúgó-Európa-bajnokság

[szerkesztés]

Hollandia rendezhette meg tornát, ahol a döntő eredménye: Franciaország–Hollandia (4:1). A további sorrend: Belgium, Észak-Írország, Skócia, Anglia.

1950-es U18-as labdarúgó-Európa-bajnokság

[szerkesztés]

Ausztria vállalkozott a torna megrendezésére. A döntő eredménye: Ausztria–Franciaország (3:2). A további sorrend: Hollandia, Luxemburg, Anglia, Svájc.

1951-es U18-as labdarúgó-Európa-bajnokság

[szerkesztés]

Franciaország tett eleget a FIFA felkérésnek a torna házigazdájaként. A döntő eredménye: Jugoszlávia–Ausztria (3:2). A további sorrend: Észak-Írország, Belgium, Anglia, Hollandia.

1953-as U18-as labdarúgó-Európa-bajnokság

[szerkesztés]

Belgium jelentkezett a torna megrendezésére. Brüsszelben 1953. március 27-én rendezett tornán a döntő eredménye: Magyarország–Jugoszlávia (2:0). A további sorrend: Ausztria, Anglia, Svájc, Franciaország.

A magyar csapat mérkőzései:

Magyarország - Svájc: 4-0, Magyarország - Írország: 4-0, Magyarország - Törökország: 2-0, Magyarország - Jugoszlávia: 2-0

A torna gólkirálya Karácsonyi György, 7 góllal.

A győztes magyar csapat összetétele: Balogh István, Rajna Károly, Környei András, Irtási Ferenc, Szabó László, Monok Ferenc, Bukovi Gábor, Nagy Imre, Tichy Lajos, Karácsonyi György, Hajdú László, Várhidi (kapus), Nagymáté István, Domonkos Ferenc, Pál Tibor, Szimcsák László.

Győztesek

[szerkesztés]

1948–1980

[szerkesztés]

1981-2001

[szerkesztés]
Év Rendező Döntő
Győztes Eredmény Második
1981
részletek
Németország Németország  1 – 0  Lengyelország
1982
részletek
Finnország Skócia  3 – 1  Csehország
1983
részletek
Anglia Franciaország  1 – 0  Csehország
1984
részletek
Szovjetunió Magyarország  0 – 0
(3 – 2) büntetőkkel[1]
 Szovjetunió
1986
részletek
Jugoszlávia NDK  3 – 1  Olaszország
1988
részletek
Csehszlovákia Szovjetunió  3 – 1
hosszabbításban
 Portugália
1990
részletek
Magyarország Szovjetunió  0 – 0
(4 – 2) büntetőkkel
 Portugália
1992
részletek
Németország Törökország  2 – 1
hirtelen halállal
 Portugália
1993
részletek
Anglia Anglia  1 – 0  Törökország
1994
részletek
Spanyolország Portugália  1 – 1
(4 – 1) tizenegyesekkel
 Németország
1995
részletek
Görögország Spanyolország  4 – 1  Olaszország
1996
részletek
Franciaország Franciaország  1 – 0  Spanyolország
1997
részletek
Izland Franciaország  1 – 0
hirtelen halállal
 Portugália
1998
részletek
Ciprus Írország  1 – 1
(4 – 3) büntetőkkel
 Németország
1999
részletek
Svédország Portugália  1 – 0  Olaszország
2000
részletek
Németország Franciaország  1 – 0  Ukrajna
2001
részletek
Finnország Lengyelország  3 – 1  Csehország

U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság (2002 óta)

[szerkesztés]
Év Házigazda Döntő Vesztes elődöntősök
(vagy bronzmérkőzés)
Győztes Eredmény Ezüstérmes Bronzérmes Eredmény Negyedik helyezett
2002
részletek
 Norvégia  Spanyolország 1–0  Németország  Szlovákia 2–1  Írország
2003
részletek
 Liechtenstein  Olaszország 2–0  Portugália  Ausztria és  Csehország
2004
részletek
 Svájc  Spanyolország 1–0  Törökország  Ukrajna és  Svájc
2005
részletek
 Észak-Írország  Franciaország 3–1  Anglia  Szerbia és  Olaszország
2006
részletek
 Lengyelország  Spanyolország 2–1  Skócia  Ausztria és  Csehország
2007
részletek
 Ausztria  Spanyolország 1–0  Görögország  Franciaország és  Németország
2008
részletek
 Csehország  Németország 3–1  Olaszország  Magyarország és  Csehország
2009
részletek
 Ukrajna  Ukrajna 2–0  Anglia  Szerbia és  Franciaország
2010
részletek
 Franciaország  Franciaország 2–1  Spanyolország  Anglia és  Horvátország
2011
részletek
 Románia  Spanyolország 3–2
hosszabbítás után
 Csehország  Szerbia és  Írország
2012
részletek
 Észtország  Spanyolország 1–0  Görögország  Franciaország és  Anglia
2013
részletek
 Litvánia  Szerbia 1–0  Franciaország  Portugália és  Spanyolország
2014
részletek
 Magyarország  Németország 1–0  Portugália  Szerbia és  Ausztria
2015
részletek
 Görögország  Spanyolország 2–0  Oroszország  Görögország és  Franciaország
2016
részletek
 Németország  Franciaország 4–0  Olaszország  Anglia és  Portugália
2017
részletek
 Grúzia  Anglia 2–1  Portugália  Csehország és  Hollandia
2018
részletek
 Finnország  Portugália 4–3
hosszabbítás után
 Olaszország  Franciaország és  Ukrajna
2019
részletek
 Örményország  Spanyolország 2–0  Portugália  Franciaország és  Írország
2020
részletek
 Észak-Írország Törölve a Covid19-pandémia miatt[2]
2021
részletek
ROU Románia Törölve a Covid19-pandémia miatt[3]
2022

részletek

SVK Szlovákia  Anglia 3–1  Izrael  Franciaország és  Olaszország
2023

részletek

Málta Málta  Olaszország 1–0  Portugália  Norvégia és  Spanyolország
2024

részletek

Észak-Írország Észak-Írország  Spanyolország 2–0  Franciaország  Olaszország és  Ukrajna
2025

részletek

Románia Románia
2026

részletek

Wales Wales
2027

részletek

Izrael Izrael

Győztesek ország szerint

[szerkesztés]
Ország Győztes Második
 Spanyolország 12 4
 Anglia 11 5
 Franciaország 8 4
 Szovjetunió 6 1
 Portugália 4 9
 Olaszország 4 7
 Németország 3 4
 Bulgária 3 2
 NDK 3 2
 Magyarország 3 1
 Jugoszlávia 2 4
 Ausztria 2 1
 Lengyelország 1 3
 Csehszlovákia 1 2
 Törökország 1 2
 Belgium 1 1
 Románia 1 1
 Skócia 1 1
 Ukrajna 1 1
 Írország 1
 Szerbia 1
 Hollandia 3
 Csehország 2
 Görögország 2
 Finnország 1
 Izrael 1
 Észak-Írország 1
 Oroszország 1
  • 1966-ban a címet megosztva kapta a Szovjetunió és Olaszország.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. www.uefa.com
  2. UEFA.com: 2020 Under-19 EURO cancelled (angol nyelven). UEFA.com, 2020. október 20. (Hozzáférés: 2020. december 13.)
  3. UEFA: elmaradnak az idei U19-es Európa-bajnokságok – is... www.nemzetisport.hu (2021. február 23.) (Hozzáférés: 2021. február 24.)

További információk

[szerkesztés]