Wikipédia:Szócikkek a kezdőlapon/2011 II.

Tudnivalók

WP:SZK-2011/2

Ezen az oldalon jelöltük a kezdőlapra a cikkeket, a 2011-es év második felére.

Lásd még: Wikipédia:Szócikkek a kezdőlapon és Wikipédia:Kezdőlapra került szócikkek listája

27. hét

július 4. 0.00 és július 7. 11.59 között: Gorgosaurus

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A Gorgosaurus (jelentése: 'ádáz gyík') a tyrannosaurida theropoda dinoszauruszok egyik neme. Észak-Amerika nyugati részén élt a kréta időszakban, 76,5–75 millió évvel ezelőtt. Fosszilis maradványait a kanadai Alberta tartományban fedezték fel, de feltehetően ehhez a nemhez tartozó leletek kerültek elő az Egyesült Államok Montana államában is. Az őslénykutatók csupán a típusfaját, a G. libratust azonosították, de tévesen más fajokat is ehhez a nemhez soroltak be.
A legtöbb ismert tyrannosauridához hasonlóan a Gorgosaurus két lábon járó húsevő volt. Felnőttkori tömege meghaladta az egy tonnát, állcsontjaiban több tucat nagy, éles fog sorakozott, kétujjú mellső lábai aránylag kicsik voltak. A Gorgosaurus legközelebbi rokona az Albertosaurus volt, a nála nagyobb Tyrannosaurus távolabbi rokon. A Gorgosaurus és az Albertosaurus rendkívül hasonló, főként a fogak és a koponyacsontok felszínes különbségei alapján különböztethetők meg. Egyes szakértők szerint a G. libratus az Albertosaurus egyik faja, ami a Gorgosaurust a másik nem fiatal szinonimájává teheti.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

július 7. 12.00 és július 10. 23.59 között: Második kínai–japán háború

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A japán terjeszkedés mértéke 1940-ben

A második kínai–japán háború (1937. július 7. – 1945. szeptember 9.) a Kínai Köztársaság és a Japán Birodalom katonai konfliktusa volt. A két hatalom Mandzsúria 1931-es megszállása óta harcolt egymás ellen a határvidéken, és ez 1937-től szélesedett totális háborúvá. A konfliktus Japán 20. század eleje óta folytatott imperialista politikájának eredménye. A Birodalom Kínát politikailag és katonailag is uralma alá akarta hajtani, hogy magának biztosítsa az ország fontos nyersanyaglelőhelyeit, hatalmas munkaerő- és élelmiszertartalékait. Ezzel együtt a háború tüzét a kínai nacionalizmus erősödése és az önrendelkezési jogukhoz ragaszkodásuk is szította.
Az 1937 előtti konfliktusok helyi-területi jellegű összecsapások voltak. 1931-ben, a mukdeni incidens után Japán megszállta Mandzsúriát, és ott létrehozta Mandzsukuo bábállamát. 1932-ben, Sanghaj (Shanghai) városában robbant ki a január 28-i incidens, aminek a vége a város demilitarizálása lett. Az utolsó incidens a Marco Polo hídnál volt, ahol a japán hadsereg nagy erőkkel indított támadást, miután egy japán katona rövid időre eltűnt. Ez az esemény lett a háború fő kiváltó oka.
Kína nem egyedül nézett szembe a japán csapatokkal: 1937 és 1941 között Németország, 1938 és 1940 között a Szovjetunió és a háború hátralévő részében az Amerikai Egyesült Államok támogatta katonailag. A kínai haderő ezzel együtt sem tudta komolyabban akadályozni a Japán Császári Hadsereget, és pár hónapon belül elesett a főváros, Nanking (Nanjing) is. A kínai erők a gyérebben lakott belső területekre szorultak vissza, de ott a háború végéig kitartottak. Japán kapitulációja után a Kínában lévő japán csapatok is megadták magukat, hivatalosan 1945. szeptember 9-én, és ezzel zárult le az ázsiai kontinens legnagyobb huszadik századi háborúja.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
2010. július 7-én lesz 74 éve, hogy a második háború kitört Kína és Japán között. – Laci.d ^vita 2010. december 15., 02:31 (CET)[válasz]

28. hét

július 11. 0.00 és július 14. 11.59 között: Bitonto

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Bitonto városközpontja

Bitonto város (közigazgatásilag comune) Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében.
Az ősi peucetius település a római uralom idején vált jelentőssé, amikor megépült a várost átszelő, az apuliai városokat Rómával összekötő Via Traiana. A birodalom bukása után osztozott a többi déli település sorsában: előbb gót, majd bizánci, szaracén és langobárd fennhatóság alá került. A 11. században a normannok meghódították Dél-Itáliát, így Bitontót is. Az ő fennhatóságuk alatt élte egyik virágkorát, ekkor épült fel a hatalmas katedrális, amit az apuliai romanika egyik legszebb építményének tartanak. 1734-ben a város mellett zajlott le a lengyel örökösödési háború egyik legjelentősebb csatája, amelynek eredményeként a Bourbonok – az osztrák csapatokat legyőzve – megszilárdították hatalmukat a Nápolyi Királyságban. Kikötőjét (Santo Spirito) 1928-ban a szomszédos Barihoz csatolták. A 12. században jelentős olívaolaj-készítő központtá vált, termékeit Velence juttatta el Európa más vidékeire. Ezt a jelentőségét napjainkban is megőrizte, egyike Olaszország vezető olajtermelő városainak.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

július 14. 12.00 és július 17. 23.59 között: Xabi Alonso

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Xabi Alonso 2009-ben

Xabi Alonso (ˈʃabi aˈlons̺o), teljes nevén Xabier Alonso Olano (Tolosa, 1981. november 25. – ) spanyol labdarúgó, a Real Madrid és a válogatott középpályása. Testvére, Mikel és apja, Miguel Ángel szintén labdarúgók.
Karrierjét az egyik legismertebb baszk csapatban, a Real Sociedadban kezdte. Egy évig az SD Eibarban volt kölcsönjátékos, majd visszatért a csapathoz, és a 2002–03-as szezonban, amikor a Real Sociedad nagy klubsikert elérve második lett, már ő is játszott.
2004 nyarán 10,5 millió fontért a Liverpool FC játékosa lett. Első szezonjában rögtön BL-győztes lett csapatával. Egy évvel később kupa- és szuperkupa-győztes lett. Öt évet töltött az angol csapatnál, ezalatt 141 mérkőzésen lépett pályára, amelyen 15 gólt szerzett. 2009 óta a Real Madrid játékosa, az abban az évben ismét hivatalba lépő elnök, Florentino Pérez egyik igazolása volt, és a vételára ekkor már 30 millió font volt.
A válogatottban 2003 óta szerepel, azóta négy nagy tornán vett részt. 2008-ban Európa-, két évvel később pedig világbajnok lett. Övé a legmesszebbről lőtt akciógól rekordja (64 méter) a Premier League-ben. Ezt a találatot a Newcastle ellen szerezte még 2006-ban.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

29. hét

július 18. 0.00 és július 21. 11.59 között: Bruce Lee

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Bruce Lee (születési neve kínaiul: 李振藩, népszerű latin betűs átírással: Lee Jun-fan; hanjü pinjin átírással: Lǐ Zhènfān, magyaros átírással: Li Csen-fan; San Francisco, Kalifornia, 1940. november 27. – Hongkong 1973. július 20.) hongkongi származású kínai harcművész, színész, rendező, producer és forgatókönyvíró; a jeet kune do harcművészeti iskola létrehozója. A Time a 20. század legfontosabb személyei közé sorolta, a Variety pedig a 20. század 100 ikonja között tartja számon. Széleskörűen elfogadott, hogy nagy hatást gyakorolt a populáris kultúrára. Csillaga van a hollywoodi hírességek sugárútján és a hongkongi hírességek sugárútján, utóbbin szobrot is emeltek a tiszteletére.
Hongkongi származású szülők gyermekeként az Amerikai Egyesült Államokban született, de Hongkongban nőtt fel. Tizenhárom éves volt, amikor Yip Man Wing Chun-mester tanítványa lett, de más sportokat is űzött, például bokszolt és vívott. 18 évesen visszatért Amerikába, ahol filozófiát tanult, egyetemi évei alatt harcművészet-oktatással tartotta fenn magát. Első szerepét Hollywoodban a The Green Hornet című televíziós sorozatban kapta. 1970-ben Raymond Chow producer leszerződtette a hongkongi Golden Harvest filmstúdióhoz. Negyedik filmje, A sárkány közbelép premierje előtt, 1973. július 20-án váratlanul halt meg, a boncolás szerint allergiás volt a korábban bevett fájdalomcsillapító egyik összetevőjére.
Lee hatással volt a filmművészetre, a harcművészet filmbeli ábrázolására, és számos későbbi rendezőt, színészt inspirált, annak ellenére, hogy csupán négy ilyen jellegű játékfilmet készített.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Fenntartanám a helyet Bruce Lee-nek, addigra csak elkészülök vele Xiǎolóng ^lángnyelv 2011. március 3., 22:32 (CET)[válasz]

július 21. 12.00 és július 24. 23.59 között: Gyémánt

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A gyémánt a terméselemek osztályán belüli széncsoporthoz tartozó ásvány és egyben a legjelentősebb drágakő. Ezt fizikai és kémiai tulajdonságainak köszönheti, hiszen a legkeményebb természetben előforduló ásvány (a nagyon ritka wurtzit-bórnitridet és a lonsdaleitet leszámítva), átlátszósága és fénye tökéletes, fénytörése és színszórása a legmagasabb fokú. Ugyanakkor rajta kívül nincs más drágakő, amely csak egyetlen elemből állna: a gyémánt szénatomokból áll, a szén egy allotróp módosulata (vö. grafit). Neve (latinosan diamans) a görög adamos szóból származik, melynek jelentése legyőzhetetlen, ami keménységére utal. Rendkívül nagy keménysége miatt ipari felhasználása széles körű.
Szerkezete kovalens kötésű atomok tetraéderes koordinációiból épül fel. Elemi cellája két lapon centrált kockarács 1/4 testátlónyi mélységgel való egymásba csúsztatásával állítható elő (gyémántrács). Kristályain uralkodó lapok az atomokkal legsűrűbben rakott rácssíkok, azaz az oktaéder és a hexaéder (kocka). A gyémánt a szabályos rendszerben kristályosodik. Leggyakoribb alakja az oktaéder, majd a rombdodekaéder és hexakiszoktaéder, de előfordul a deltoidikozitetraéder, tetrakiszhexaéder, triákiszoktaéder, tetraéder és hexakisztetraéder formákban is. Ezek formák egymagukban vagy különböző kombinációkban jelennek meg. Az ikerkristályok is gyakoriak. A gyémánt kristályaira jellemző, hogy az élek és lapok sokszor legömbölyödtek, ilyenkor – különösen a soklapú formák esetén – a gömbalakhoz közelednek és a lapok egyenlőtlen kifejlődése folytán gyakran előfordul az alakok eltorzulása. A kristálylapok gyakran érdesek, rostosak és növekedési, illetőleg oldási nyomokkal teltek.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

30. hét

július 25. 0.00 és július 28. 11.59 között: A lovak evolúciója

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Ez a kép a ló evolúcióját hivatott ábrázolni, de valójában nem ilyen egyszerű a Hyracotheriumtól a lóig érő „út”. A képen még látható az ábrázolt fajok bal mellső lába (a középső ujj, amiből a pata lesz sárga színű), és az egyik őrlő metszete.

A lovak evolúciója az a folyamat, melynek során a Hyracotherium nevű, róka nagyságú, erdőlakó ősállatból kialakult mai háziállatunk, a ló. A paleozoológusoknak sikerült összeállítani a lovak családfájának majdnem teljes képét.
A lovak a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjéhez tartoznak. Minden lófélének egyetlen ujjban (egy patában) végződik a lába, felső ajkaik mozgékonyak, és fogazatuk hasonló. Ezek a jellemzők arra utalnak, hogy közös ősük van a tapírfélékkel és az orrszarvúfélékkel. Az első páratlanujjú patások a késő paleocénben jelentek meg, 10 millió évvel a kréta–tercier kihalási esemény után. Ezek az állatok a trópusi erdők lakói voltak. A tapírok és egyes orrszarvúk ma is ezt a helyet kedvelik, míg a lovak kivándoroltak a hűvösebb éghajlatú, száraz sztyeppékre. Egyes Equus-fajok e két hely közti térséget választották élőhelyül.
A lovak legősibb rokonainak több, szétálló lábujjuk volt, ezek segítették őket az erdők puha talaján való járásban. Amikor a lófélék a levélfogyasztásról áttértek a legelésre, a fogazatuk átalakult, alkalmazkodott az új táplálkozási módra. A fogak nagyobbak és erősebbek lettek. A lovak kivonulását az erdőből a sztyeppék terjeszkedése is elősegítette. Mivel a sztyeppén nem volt búvóhely, az állatoknak hosszabb és gyorsabb lábaik alakultak ki, hogy elmenekülhessenek a ragadozók elől. Hogy futásuk gyorsabb legyen, a lovaknak idővel visszafejlődtek a lábujjaik, a harmadikon kívül; ez a lábujj látható a mai lónál is, ennek végén pedig a módosult köröm, a pata.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

július 28. 12.00 és július 31. 23.59 között: Guadalcanali hadjárat

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Amerikai tengerészgyalogosok a guadalcanali dzsungelben

A guadalcanali hadjárat vagy guadalcanali csata a második világháború csendes-óceáni hadszínterén zajlott a szövetségesek (főképp az USA) és a Japán Birodalom között, 1942. augusztus 7. és 1943. február 7. között. A több fázisban, a szárazföldön, a levegőben és a tengeren megvívott csata döntő változást hozott a háború menetében: itt indult meg az a szövetséges offenzíva, amit a japán hadvezetés már nem tudott megállítani, és ami végül elvezetett Japán kapitulációjához.
A csata amerikai tengerészgyalogosok partraszállásával indult Guadalcanal szigetén, valamint két, kisebb szomszédos szigeten (Tulagi és Florida). A hadművelet célja az volt, hogy meggátolják Japán további előrenyomulását az USA, Ausztrália és Új-Zéland irányába, valamint hogy bázisokat nyerjenek a további szövetséges támadó műveletek számára a térség központja, Rabaul elfoglalásához.
A szigeteket Japán pár hónappal az események előtt szállta meg. Guadalcanalon megkezdték egy repülőtér kiépítését, de jelentős erőik nem voltak a szigeteken. A szövetségesek meglepték és megfutamították a japán őrséget és csekély veszteségek árán elfoglalták a két kicsi szigetet, a (már szinte kész) repülőteret és Guadalcanal keleti csücskét.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

31. hét

augusztus 1. 0.00 és augusztus 4. 11.59 között: Pietro Mascagni

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Pietro Mascagni (Livorno, 1863. december 7. – Róma, 1945. augusztus 2. ) olasz zeneszerző, karmester.
Zenetanulmányait szülővárosában kezdte, majd a milánói konzervatóriumba iratkozott be, de az előírt tanéveket nem járta végig, hanem vándortársulatokhoz szegődött mint karmester. Később Cerignolában telepedett le, ahol zongoratanító és a városi zenekar dirigense volt. Itt írta meg a Parasztbecsület című operáját, amellyel nemcsak a Sonzogno kiadóvállalat pályadíját nyerte el, hanem egy csapásra világhírnevet is szerzett. 1891-ben következő operája, a Fritz barátunk is kedvező fogadtatásban részesült. 1895–1902 között a pesarói Liceo Musicale Rossini, 1903-tól a római Scuola Nazionale di Musica vezetője volt. 1933-ban egy rövid időre elfogadta a római operaház főzeneigazgatói állását. A komponálást továbbra sem hagyta abba, bár a Parasztbecsület világhírével és elismertségével későbbi művei már nem tudtak lépést tartani. Az első világháborút követően az olasz szocialista munkásmozgalommal szimpatizált, ami kiváltotta az 1920-as évek elején hatalomra jutó Mussolini ellenszenvét. Rövid önkéntes bécsi emigráció után hazatért és kiegyezett a fasiszta hatalommal, így többek között kinevezték az újonnan alapított Olasz Akadémia tagjává. Élete utolsó éveit Rómában élte le.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Ha nincs ellenvetés, ki kéne cserélni az eggyel lejjebb lévő Mascagnira, mert augusztus 2. a halála évfordulója. - RepliCarter ^{Hagyj üzenetet} 2011. április 18., 19:56 (CEST)[válasz]

Akkor kicseréltem. - RepliCarter ^{Hagyj üzenetet} 2011. július 23., 19:46 (CEST)[válasz]

augusztus 4. 12.00 és augusztus 7. 23.59 között: Edinburgh

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Edinburgh (IPA: [ˈɛdɪnb(ʌ)ɹə] kiejtése^ⓘ; skót gaelül: Dùn Èideann [tuːn ˈeːtʃən]; magyaros fonetikai átírása: edinboró) Skócia fővárosa és második legnagyobb lélekszámú városa.
A Dél-skót-felföld keleti partján található, a Forth folyó deltatorkolatának déli részén. Edinburgh kikötője Leith. A vulkanikus eredetű területen elterülő várost 626-ban alapította Northumbriai Edvin, és a 15. században lett Skócia fővárosa. A híres Edinburgh-i Egyetemnek köszönhetően a felvilágosodás korának egyik központjává vált. A történelem során számos esetben volt csaták színtere; kifosztották, egy része tűzvészben megsemmisült, de lakói kiemelt figyelmet fordítanak történelmi hagyatékuk megőrzésére, környezetük ápolására olyannyira, hogy 1995-ben az Óvárost és az Újvárost az UNESCO a Világörökség részévé választotta. A különleges természeti adottságú, kedvező fekvésű, történelmi nevezetességekben és látnivalókban bővelkedő város gazdasága főleg a turizmusra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatóiparra épül. A nagyszámú bank és az infrastrukturális háttér kiépítése lendületet adott a nemzetközi konferencia- és üzleti turizmusnak is.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

32. hét

augusztus 8. 0.00 és augusztus 11. 11.59 között: Ékírás

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Lu-Enna levele az i. e. 24. század elejéről a Louvre kiállításán

Az ékírás a legkorábbi ismert írástípusok közé tartozó írásrendszer. I. e. 3000 körül alakult ki a sumer nyelv leírására. Előzménye egy piktografikus, képekből és szimbólumokból álló írás, amelynek beszélt nyelvi változatát nem lehet rekonstruálni. Mivel egyes nyelvészeti álláspontok szerint a sumer nyelvben egy még korábbi, a sumertől eltérő nyelv elemei lelhetők fel, amelynek használatáról semmilyen egyéb konkrét adatunk nincs, a képírásos uruki rendszert protosumernek nevezik. Az „ékírás” megnevezés a karakterek felépítésére i. e. 2500-tól használt egyenes vonalak jellegzetes alakjából ered. A piktografikus előzmény mintegy 2000 szimbólumot használt, ennek írásrendszerré alakulása során nagyjából 700-ra csökkentették a lehetséges karaktereket az uruk-kultúra idején.
A sumerek írásrendszerét később több nyelv leírására is alkalmazták: ékírással írták többek közt az akkádot, az elámit, a hettitát és a hurritát, valamint nagy hatással volt az óperzsa írás kialakulására is. Az ékírás a Közel-Kelet diplomáciai levelezésének írásrendszere volt az i. e. 2. évezred teljes egészében, valamint az i. e. 1. évezred első felében. Ez az írástípus a leghosszabb ideig használt írásrendszer, a protosumer képírással együtt négyezer évnél hosszabb ideig, anélkül háromezer évig általános volt. Az írásfejlődés máig vitatott folyamatában lehetséges, hogy az ugariti ábécén keresztül mind a görög, mind a latin ábécé ősének tekinthető, bár az európai betűírások ősét sokszor az ókánaánita ábécében látják, amely az egyiptomi hieroglif írásra is visszavezethető.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Komoróczy Géza augusztus 11-i születésnapjára. LA^pankuš→ 2011. július 8., 10:36 (CEST)[válasz]

augusztus 11. 12.00 és augusztus 14. 23.59 között: August Bebel

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Ferdinand August Bebel (Deutz (ma Köln egyik városrésze), 1840. február 22. – Passugg, Svájc, 1913. augusztus 13.) a szervezett németországi szociáldemokrata munkásmozgalom megalapítóinak egyike. Politikai nézeteinek gyökerei a liberális-demokratikus kézműves és munkásegyesületekben voltak, mielőtt a marxizmus felé fordult. Évtizedeken át együtt dolgozott Wilhelm Liebknechttel, 1869-ben vele együtt alapította meg az SDAP-t, a Németországi Szociáldemokrata Munkáspártot (Sozialdemokratische Arbeiterpartei (Deutschland)). 1875-ben részt vett a párt egyesítésében az Általános Német Munkásegyesülettel (Allgemeiner Deutscher Arbeiterverein), az új párt neve Németországi Szocialista Munkáspárt (SAPD) lett. A párt elleni elnyomási kísérleteknek az ún. szocialista törvény volt az alapja. Ebben az időszakban vált Bebel a szociáldemokrácia központi személyiségévé, és 1892-től egyike lett az SPD, Németország Szociáldemokrata Pártja két elnökének. Az SAPD ezt az új nevet vette fel 1890, a szocialista törvény hatályon kívül helyezése után. Bebel népszerűségét a nép ajkán olyan megnevezések jelzik, mint „Kaiser Bebel” (Bebel császár) vagy „Arbeiterkaiser” (munkáscsászár). A következő években továbbra is a párt élén állt és képviselte az SPD úgynevezett marxista centrumát, a baloldali szárny és a „revizionista” szárny között. A Német Császárság egyik legjelentősebb parlamenti képviselőjeként jelentős hatású írások szerzője volt.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

33. hét

augusztus 15. 0.00 és augusztus 18. 11.59 között: Durhami székesegyház

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A Krisztus, Szűz Mária és durhami Szent Cuthbert-székesegyház vagy ismertebb nevén durhami székesegyház egyike a legjelentősebb angliai zarándokhelyeknek, hiszen itt temették el Szent Cuthbert és Beda Venerabilis földi maradványait. A román stílus és a gótika közötti átmenet egyik legszebb példája, a normann építészet egyik kiemelkedő alkotása. A város központjában emelkedő dombon, a Wear folyó kanyarulatában kialakult félsziget déli oldalán álló székesegyházat északon a Palace Green nevű tér választja el az impozáns durhami vártól. A várral együtt a northumbriai Durham (ejtsd: darem) városának jelképe, 1986 óta az UNESCO Világörökségének része.
A táj látképét uraló hatalmas katedrális története a vikingek lindisfarne-i támadásával kezdődött. A menekülő angolszász szerzetesek égi jel alapján itt találták meg 955-ben azt a helyet, ahol biztonságba helyezhették Szent Cuthbert földi maradványait. A legendák szerint a szerzetesek két fejőlányt követtek, akik egy sötétbarna tehenet (óangol nyelven dun harrow, innen származik a város elnevezése) kerestek, és így érkeztek a Wear folyó kanyarulatához. Ekkor Szent Cuthbert ereklyetartója állítólag mozdíthatatlanná vált, amit a szerzetesek úgy értelmeztek, hogy itt kell eltemetniük földi maradványait — valószínűbb azonban, hogy kiválóan védhető helyzete miatt választották a félszigetet. Közrejátszhatott az is, hogy a terület Northumberland earljének birtoka volt, az earl, az akkori püspök, Aldhun rokona pedig nagy pártfogójuk volt.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

augusztus 18. 12.00 és augusztus 21. 23.59 között: Emberi szem

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Az emberi szem

Az emberi szem (oculus) a látás érzékszerve az ember szervezetében. A környezeti objektumokról származó – az azokból eredő vagy róluk visszaverődő – fénysugarak érzékelésére szolgál, optikai rendszerével leképezi azok alakját, térbeli helyzetét és színét. Ezt a képet idegi ingerületek formájában továbbítja a központi idegrendszerbe, ahol feldolgozásra kerül, és szükség szerint tudatosul. Az embernél a látás alapvető szerepet játszik a külvilágról tájékozódásban és az ahhoz alkalmazkodásban. Az egyik legfontosabb érzékszerv. A különféle egyéb szervezetekben változatos fényérzékeny szerveket találhatunk.
Amíg a legegyszerűbb szemekkel csak az dönthető el, hogy környezetében fény van-e vagy sötét, addig az összetettebb szemek képesek alakok és színek megkülönböztetésére. A legtöbb gerinces – emlős, madár, hüllő és hal – kétszemű. Ez a két szem, mint az emberé is gyakran ugyanabba az irányba néz, és ezzel egyetlen térbeli képet hoz létre; máskor más irányba nézve két külön képet hoznak létre, mint a nyúl vagy a kaméleon szemei. Az emberi szem az arc síkjában elhelyezkedő páros szerv. A szemek a szemüregekben (orbita) találhatók. A szemgolyót (bulbus oculi) járulékos szervek veszik körül, ezek gondoskodnak védelméről és biztosítják mozgását.
Az ember látószervének (organum visus) fő része a szemgolyó, de a látószervhez szervesen hozzátartoznak a szemidegek és a folytatásukba eső idegpályák tractus opticus és radiatio optica, valamint a szem járulékos szervei.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

34. hét

augusztus 22. 0.00 és augusztus 25. 11.59 között: Cipzár

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Fém, műanyag és spirál cipzár

A cipzár – a Magyar értelmező kéziszótár szerinti hivatalos nevén húzózár vagy villámzár – mindennapos termékeken gyakran alkalmazott záró kellék. A cipzárt különféle anyagokból, kivitelben, méretben és színben készítik, mert igen sokféle területen alkalmazzák. A mai cipzár feltalálójának Whitcomb L. Judson amerikai mérnököt tekinthetjük; ő 1893-ban szabadalmaztatta találmányát, ami el is terjedt a piacon, eredetileg az addig gombolható férficsizmák „gyors kampós záraként”. Az akkori megoldás nehezen kezelhető volt, a kampókat és hurkokat külön nyitóval kellett egymásba akasztani. Az első, sorozatban gyártott, előállított ilyen jellegű záróelem, a „Judson C-curity Fastener” nevű termék 1905-ben jelent meg. Ezt tökéletesítette Gideon Sundbäck svéd származású, Amerikában élő mérnök, aki megalkotta a nyitó és záró kocsit, létrehozva ezzel a mai cipzárat. Találmányára, a „nyitható rögzítő szerkezetre” 1913-ban kapott szabadalmat az Amerikai Egyesült Államokban. Európára érvényes szabadalmat a húzózárra 1923-ban a svájci Martin Othmar kapott – ő a két forma egymásba illeszkedésére utaló riri (Rippe und Rille, ami németül a domború és homorú szópár megfelelője) néven kezdte gyártani és forgalmazni a terméket.
A „zipper” elnevezés (amiből a „cipzár” szó is származik) a B. F. Goodrich cégtől ered, amely gumicsizmáin alkalmazta ezt a fajta zárat. (Az angol zip szó egyik jelentése: gyorsaság, lendület, ebből egyértelműen következik a hazai villámzár elnevezés. De az is lehet, hogy hangutánzó szónak szánták.) Az igazi első nagy siker az USA haditengerészetének hatalmas megrendelése volt, amikor 1917-ben a haditengerészet ruházatát ilyen zárral látták el. Célszerűségénél fogva a cipzár a polgári életben is igen hamar nagyon népszerűvé vált. Az 1930-as években Elsa Schiaparelli (1890–1973) az haute couture-be is bevezette. Gyerekruhákon is használták, majd 1937-ben – az igazi nagy siker jeleként – a férfinadrágokon kezdték alkalmazni.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Szerkesztő:Elkágyé munkája és még nem volt kezdőlapon. 2008. 11. 21-óta kiemelt cikk. Andrew69. 2011. július 20., 16:18 (CEST)[válasz]

augusztus 25. 12.00 és augusztus 28. 23.59 között: Vapiti

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A vapiti a világ egyik legnagyobb szarvasféléje, Észak-Amerika és Kelet-Ázsia legnagyobb emlőseinek egyike. A szarvasfélék családjában csak a jávorszarvas nagyobb nála, a számbárszarvas pedig méretben közelíti meg. A vapiti igen hasonlít a gímszarvasra, emiatt sokáig azt hitték, hogy ennek alfaja, de a mitokondriális DNS vizsgálat óta, amelyet 2004-ben végeztek el, a két állatot két külön fajnak tartják.
Az állat az erdőket és az erdőszéleket kedveli, itt füvekkel, lágy szárú növényekkel, levelekkel és kérgekkel táplálkozik. Habár Észak-Amerika és Kelet-Ázsia őshonos állata, a vapiti jól beilleszkedett az olyan országokba is, ahová betelepítették, például Új-Zélandra és Argentínába. A jó alkalmazkodóképessége veszélyezteti az új élőhelyeket és azok endemikus élőlényeit.
A vapiti bikáknak nagy agancsaik vannak, amelyeket évente lecserélnek. Az üzekedési időszakban a bikák egymásnak és a teheneknek mutogatják magukat, ha egyforma méretűek, akkor összeakasztják agancsaikat és hangosan hallatják hangjukat, ezt nevezzük szarvasbőgésnek. A vapitibőgés azon természetes hangok egyike, amelyet az ember könnyen felismerhet.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

35. hét

augusztus 29. 0.00 és szeptember 1. 11.59 között: Hettita Birodalom

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Hettita Nap-jelkép

A Hettita Birodalom (KUR^URUḪa-a/at-ti) az i. e. 2. évezred jelentős anatóliai nagyhatalma volt, a hettiták állama. Legnagyobb kiterjedése idején uralma Anatólia nagy részén kívül kiterjedt Szíria, Kánaán és Mezopotámia egy részére is. A birodalomnak több virágzó és hanyatló időszaka volt, végül i. e. 1200–1190 körül a tengeri népek támadásai és belső problémáinak következtében összeomlott. Évszázadokig létező hettita utódállamokat hagyott maga után, az újhettita királyságokat, amelyek egészen az i. e. 8. század legvégéig fenntartották a hettita államiságot, kultúrát és nyelvet.
A Hettita Birodalom jelentős szerepet játszott a későbbi anatóliai népek, így a görögök etnogenezisében is. Kulturális hatása szinte felmérhetetlen abból a szempontból, hogy kapcsolatot jelent az i. e. 3. évezred ókori közel-keleti népei és az i. e. 1. évezred mediterrán népeinek kultúrája között. Felvevő, megtartó és átadó szerepet játszott. Az építészetben a fellegvárak, palotakomplexumok terjedtek Mezopotámiából nyugat felé. A mezopotámiai mitológia hatására létrejövő hitviláguk elemei megjelennek a nyugatabbra eső, későbbi népeknél. A haditechnikában a görög kardtípusok első megjelenései és a félelmetes hettita harci szekér említendő.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

szeptember 1. 12.00 és szeptember 4. 23.59 között: Dromaeosauridae

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A Dromaeosauridae (jelentése ’futó gyíkok’, az ógörög δρομευς / dromeusz ’futó’ és σαυρος / szaürosz ’gyík’ szavak összetételéből) egy többnyire madárméretű theropoda dinoszauruszokat tartalmazó család. E kis és közepes méretű húsevők virágkora a kréta időszakra esett. A csoport tagjaira gyakran nem hivatalosan (a Jurassic Park című film által népszerűbbé tett megnevezéssel), raptorokként hivatkoznak (a Velociraptor neve alapján); egyes nemek neve tartalmazza is e szót, ami hangsúlyozza madárszerű megjelenésüket.
A dromaeosauridák fosszíliáit Észak-Amerika, Európa, Afrika, Japán, Kína, Mongólia, Madagaszkár, Argentína és az Antarktisz területén is megtalálták. Magyarországon a Magyar Természettudományi Múzeum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Őslénytani Tanszékének munkatársai által 2000 óta a Bakonyban Iharkútnál végzett ásatások eredményeként előkerült négy különböző dinoszaurusz maradvány, melyek közül kettő a theropodákhoz sorolt dromaeosaurida volt. Először a középső jura korban, közelebbről a késő bathi alkorszakban jelentek meg, 164 millió évvel ezelőtt, és egészen a kréta végéig (a 65,5 millió évvel ezelőtt végződő maastrichti korszakig), a kréta–tercier kihalási eseményig, több, mint 100 millió éven át fennmaradtak. A dromaeosauridák középső jura kori jelenlétét elszigetelt fosszilis fogak felfedezése igazolja, ebből az időből származó testfosszíliákat nem találtak.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

36. hét

szeptember 5. 0.00 és szeptember 8. 11.59 között: National Gallery (London)

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A brit Nemzeti Képtárat (National Gallery) 1824-ben nyitották meg a köznek, gyűjteménye rohamosan gyarapodott, ma már több mint 2300 képet számlál. Klasszicista stílusú palotáját 1836–1838 között építették fel London szívében, a Trafalgar tér északi oldalán. Képeinek értéke vetekszik a párizsi Louvre, a madridi Museo del Prado és a szentpétervári Ermitázs gyűjteményével, bár ez utóbbiak mind királyi, illetve cári gyűjteményekből alakultak. A képanyagot a Tate Galériával és a National Portrait Galleryvel megosztva gyűjti, a National Gallery gyűjtőköre a 13. századtól 1900-ig terjed.
Az angol Nemzeti Képtár megalapítását az angol parlamentben John Wilkes radikális képviselő szorgalmazta 1777-ben. Az ő barátja volt a korszak neves festője, Joshua Reynolds, aki már 1768 óta a Királyi Művészeti Akadémia elnöke volt. Wilkes és Reynolds úgy gondolta, hogy a sok magángyűjtemény és magánképtár mellett legyen a köznek is egy képtára. A parlament habozott elfogadni Wilkes javaslatát, s emiatt az 1745-ben elhunyt Robert Walpole miniszterelnök értékes gyűjteményét sem vásárolták meg. Helyettük Nagy Katalin orosz cárnő vette meg, így Walpole gyűjteménye ma az Ermitázsban látható.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

szeptember 8. 12.00 és szeptember 11. 23.59 között: Queen II

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A Queen II a brit Queen rockegyüttes második stúdióalbuma. 1974. március 8-án jelent meg (Amerikában március 9-én), a producerei Roy Thomas Baker és az együttes tagjai voltak. Az elődjénél nagyobb sikert aratott, az 5. helyet érte el a brit albumlistán.
Bár nem tekinthető kifejezetten koncepcióalbumnak, az átlagosnál egységesebb szerkezetbe rendezték: a hagyományos A és B oldalak helyett van egy fehér oldala, amelyre egy kivétellel Brian May gitáros írt dalokat (az egy kivétel Roger Taylor dobos „The Loser in the End” című dala), valamint egy fekete oldala, amin kizárólag Freddie Mercury énekes dalai találhatóak. A két oldal jelentős hangulati és stíluskülönbségeit May és Mercury tudatosan alakította ki. John Deacon basszusgitáros nem írt dalt az albumra.
Egyetlen kislemez jelent meg róla, a „Seven Seas of Rhye”, ez azonban átütő siker lett: a tizedik helyet érte el az angol slágerlistán — ez volt az első olyan kislemezük, amely felkerült a listákra. A korabeli kritika elmarasztalta az albumot, amit túlhangszereltnek és túlprodukáltnak tartottak. Idővel jelentősen javult megítélése, úgy hogy napjainkban az együttes egyik legjobb lemezének tartják, és sok zenei előadó inspirációjának forrása.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

37. hét

szeptember 12. 0.00 és szeptember 15. 11.59 között: Hattuszasz

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Hattuszasz helyreállított falszakasza

Hattuszasz (óasszír Ḫattuš vagy Ḫattum, hettita nyelven ^URUḫa-at-tu-ša-aš, magyarul Hattum vára) a Hettita Birodalom központja Anatólia középső részén, a mai Boğazkale (korábban Boğazköy) nevű település közelében helyezkedett el. Ma látható épületeinek nagy része az i. e. 14. és 13. században épült, abban az időben, amikor a nagy hatalmú hettita uralkodók, főleg III. Hattuszilisz és III. (IV.) Tudhalijasz monumentális épületeket emeltettek a városban, és kiterjesztették annak határait.
Hattuszasz egy hegyes, völgyekkel és vízfolyásokkal tagolt vidéken épült egy még korábbi település helyére. Ahogy területe bővült, formája és elrendezése a környezethez igazodott. A település négy nagyobb részre osztható: Büyükkale és a rajta épült citadella (zárt, elkülönülő egység a városon belül); Felsőváros, Alsóváros és a Büyükkaya-hegy.
Hattuszasz városa legnagyobb kiterjedését az i. e. 14. és 13. század között érte el. A régészek a Felsővárosban számos templomépületet azonosítottak, és ezekből sok ékírásos dokumentum került elő. Az ásatások öt réteget tártak fel. Az V. ásatási réteg egy i. e. 2000-ből való települést hozott felszínre, a IV. réteg a hettita betelepülés korszakából való. A fénykori Hattuszaszt a III./a réteg rejtette. A III./b réteg, amit a II. rétegtől hatalmas tűzvész nyomai választanak el, a késői újbirodalom kora. A II. rétegben késői fríg korra utaló leleteket találtak (ekkor Pteria volt a város neve), az I. réteg pedig hellenisztikus korú. A Felsővárost délről tornyokkal tagolt városfal védte; ezek a tornyok védték a híres kapukat, az Oroszlános kaput, a Király kapuját és a Szfinxek kapuját. A város legnagyobb épületét, az 1. vagy Nagy templomot az Alsóvárosban tárták fel – ezt szintén fal vette körül. A templomegyüttes, amit a vihar istenének, Teszubnak és a napistennőnek, Hebatnak ajánlottak, egy főépületből és körülötte számos raktárhelyiségből állt.
Hattuszasztól 2 kilométerre északkeletre található Yazılıkaya (a „feliratos szikla”), ahol egy sziklaszentélyt építettek. Kialakítása az i. e. 13. század második felében, III. (IV.) Tudhalijasz királynak tulajdonítható.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

szeptember 15. 12.00 és szeptember 18. 23.59 között: Hirtelen szívmegállás

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Újraélesztési gyakorlat

A hirtelen szívmegállás a szív pumpafunkciója – és ezzel a vérkeringés – hirtelen megszűnése, aminek következtében megszűnik az életfontosságú szervek oxigénellátása. Ez a kórkép gyors és szakszerű beavatkozások hiányában – sőt, ezek mellett is – azonnali életveszéllyel jár. A hatékony beavatkozásra csak nagyon rövid idő, 3–5 perc áll rendelkezésre, a hosszabb idő visszafordíthatatlan agy- és szívkárosodásokhoz vezet. A hirtelen szívmegállás leggyakoribb oka a szív koszorúereinek betegsége. A szívmegállás a klinikai halál szinonimája. A szívmegállást klinikailag rendszerint a tapintható pulzus hiánya alapján diagnosztizálják.
A szívmegállás még nem azonos a szívhalállal, de a késői beavatkozás vagy a beavatkozás hiánya azt eredményezi.
Mivel a szívmegállás következményei sikeres újraélesztés után is kedvezőtlenek, sokan próbáltak hatékony stratégiákat kidolgozni megelőzésére. Mivel a szívmegállás vezető oka a szív vérellátásának elégtelensége (iszkémiás szívbetegség), intenzíven népszerűsítik az egészséges táplálkozást, a testmozgást, próbálják visszaszorítani a dohányzást. A szívbetegségek veszélyének kitett páciensek több jellemzőjére az orvosoknak fokozottan figyelniük kell: fontos a vérnyomás karbantartása, a vér koleszterol szintjének csökkentése és az egyéb kontroll- és terápiás tevékenységek.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

38. hét

szeptember 19. 0.00 és szeptember 22. 11.59 között: Málta történelme

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Málta 1565-ös ostroma

Málta történelme szorosan összefonódott a földközi-tengeri népek, különösen Szicília és Észak-Afrika történetével. A világ legrégebbi templomai, bronzkori kőfejtők, föníciai sírok, római villák emlékeztetnek a sziget régmúltjára. A keresztény, arab, lovagkori és brit örökség pedig a mai máltaiak életét is mélyen meghatározza.
A kőkori, majd bronzkori betelepülőket görögök és föníciaiak követték, akiknek fél évezreden át megfelelő kikötőhelyet nyújtottak a szigetek. Róma a pun háborúk során tett szert Máltára, amely hosszú időre csendes, vidéki kolóniává vált. Az elsők között adott otthont a kereszténységnek, miután 60-ban Pál apostol megtérítette a később szentként tisztelt Publius kormányzót. Európa történelmébe a vandálok megjelenésével kapcsolódott be, majd Bizánc uralma alatt ismét veszített jelentőségéből. 870-ben Észak-Afrika arab megszállói foglalták el, akiket a szicíliai normannok űztek el két évszázaddal később. Ettől kezdve Málta Szicília királyságának része lett mint hűbérbirtok, koronabirtok, végül a johannita lovagok szinte önálló állama. 1565-ben visszaverte a legnagyobb török ostromot is. A lovagokat 1798-ban Napoléon francia konzul űzte el, és megszállta a szigeteket. A fosztogató franciák elleni lázadáshoz 1800-ban csatlakoztak a britek, akik ezután 160 évre itt maradtak. Málta a földközi-tengeri flotta főhadiszállása lett és a második világháborúban egyedül igyekezett gátolni a tengelyhatalmak kapcsolatát afrikai birtokaikkal. Innen indult később Olaszország felszabadítása is. A háború után a politika került előtérbe, ami 1964-ben Málta függetlenségéhez vezetett. Az ország 1974 óta köztársaság, a brit hadiipartól való függetlenség jegyében mára nagyrészt turizmusra rendezkedett be.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

szeptember 22. 12.00 és szeptember 25. 23.59 között: Etna

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Az Etna (szicíliai nyelven Muncibeddu, olaszul Mongibello vagy Etna, latinul Aetna) egy napjainkban is aktív vulkán Szicília északkeleti részén, Catania és Messina között, a sziget keleti partján. A vulkán területe 1200 km², kerülete a hegy lábánál 135 km. Európa legmagasabb működő vulkánja: jelenlegi magassága 3329 méter, ami állandóan változik a kitörések miatt. Neve valószínűleg a görög aitho (égni) vagy föníciai athana (tűzhely) szavakból ered. A helyiek által használt Mongibello elnevezés a latin mons (hegy) és az arab dzsabal (hegy) szavak keverékéből alakult ki.
A vulkán több szempontból is érdekes: először is azért, mert a Föld valamennyi vulkánja közül az Etna kitöréseit jegyezték fel a leghosszabb ideje és a legrészletesebben; másodsorban pedig, mert működésének körülményei mai napig nem egyértelműek, ezért fölöttébb érdekli a vulkanológusokat, akik működésének magyarázatára több, többé-kevésbé egyenrangú elméletet is kidolgoztak. A tényezők felkutatását nehezíti, hogy a tűzhányó a Földközi-tenger vidékének tektonikai szempontból legbonyolultabb részén alakult ki. A Hawaii-szigetek vulkánjaihoz hasonlóan az Etna sem pusztító erejéről híres. Aktivitását hosszú lávafolyamok, magasra törő lávaszökőkutak jellemzik, és ezek számos turistát vonzanak a környékre, mert viszonylag közelről és biztonságban láthatják a vulkáni jelenségeket. Bár az Etna a világ egyik legaktívabb vulkánja, a hegy lejtőin és környékén több tízezer ember él, aminek fő oka a bor- és gyümölcstermelésre kiválóan alkalmas, termékeny vulkáni talaj.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

39. hét

szeptember 26. 0.00 és szeptember 29. 11.59 között: Bartók Béla

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Bartók Béla 1927-ben

Szuhafői Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.) a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténetben, hanem az egyetemes kultúrában is korszakalkotó.
Zeneszerető családban nevelkedett: apja, idősebb Bartók Béla a város iskolájának igazgatója volt, zongorán, csellón játszott, zenekart vezetett, sőt komponálással is foglalkozott; anyja tanítónő volt, és ő is kiválóan zongorázott. Bartók 1899-ben a Pesti Zeneakadémiára iratkozott be Thomán István zongora osztályába és Koessler János zeneszerzés osztályába. Stílusának alakításában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltán támogatásával behatóan foglalkozott a magyar népzenével, összehasonlító kutatásaiban pedig a szomszéd népek zenéjét is górcső alá vette. A parasztzenét megismerve kompozíciós stílusa is átalakult, immár a népzene stílusjegyeire támaszkodott. Ennek kiteljesedése a Balázs Béla misztériumjátékára írt operája, A kékszakállú herceg vára. 1940-ben az Egyesült Államokba emigrált, és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zenéről. 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban, leukémiában. Posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták 1948-ban.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

szeptember 29. 12.00 és október 2. 23.59 között: Nürnbergi per

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A vádlottak

A helyszínéről nürnbergi pernek nevezett bírósági eljárás volt az első olyan aktus, amelyben a szövetséges hatalmak a Harmadik Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetői felett ítélkeztek a második világháború alatt elkövetett bűneik miatt. A vádlottakat a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, a Kriegsmarine, a Wehrmacht főbb vezetői és az államhatalom egyéb funkcionáriusai közül válogatták össze. Kezdetben 24 főt jelöltek a vádlottak padjára, de számuk – különböző okok miatt – a per kezdetére megfogyatkozott.
A perben vizsgálták és elítélték egyes szervezetek (Gestapo, SD, SS) tevékenységét is. A főbűnösök pere 1946. október 1-jén ért véget: 12 vádlottat kötél általi halálra, hetet letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, hármat felmentettek. Tíz halálraítéltet (Martin Bormannt távollétében ítélték halálra, Göring október 15-én öngyilkos lett) 1946. október 16-án végeztek ki. Az elsőt egész Németországban további hasonló perek követték. Ezeken 1949-ig hozzávetőleg kétszáz vádlott tevékenységét vizsgálták ki, köztük embereken kísérletező orvosokét, a koncentrációs táborok parancsnokaiét és a nemzetiszocialista gyakorlatot támogató bírákét.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
A főbűnösök pere 1946. október 1-jén ért véget. Tambo ^vita 2011. július 8., 11:01 (CEST)[válasz]

40. hét

október 3. 0.00 és október 6. 11.59 között: Közönséges cserepesteknős

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A közönséges cserepesteknős (Eretmochelys imbricata) a hüllők (Reptilia) osztályába, a teknősök (Testudines) rendjébe és a tengeriteknős-félék (Cheloniidae) családjába tartozó Eretmochelys nem egyetlen tagja. A két térítő között az Atlanti- és a Csendes-óceánban, valamint a hozzájuk tartozó tengerekben él két alfaja: az atlanti területek lakója az E. imbricata imbricata, az indo-csendes-óceáni térségé pedig az E. imbricata bissa.
Megjelenése nagyon hasonló a többi tengeri teknőséhez. Lapított, testét teknőspáncél védi, a mellső végtagja viszonylag nagy; egyaránt segít az úszásban és a szárazon haladásban. A többi tengeri teknőstől azért különböztethető meg könnyen, mert a felső állkapcsa horgos, és emiatt a nyakrejtésre is képes fejvégződése csőrszerű. Páncéljának színezete kissé változhat, mivel alkalmazkodik környezetéhez és a víz hőmérsékletéhez. Bár e teknős életének jelentős részét a nyílt óceánban tölti, előfordul a sekély lagúnákban és a korallzátonyok környékén is.
A modern halászat, a megváltozott környezet és a környezetszennyezés nagyon veszélyezteti, ezek miatt a kihalás szélére került. Értékes páncéljából különböző használati tárgyakat, például edényeket, szemüvegkeretet, gombot, gitárpengetőt stb. készítenek. Húsának fogyasztása nem javasolt, mert toxikus anyagokat tartalmazhat. Az európaiak étrendjén nem is szerepel, mert hasmenést, hányást okozhat. Él egy olyan hiedelem, hogy rendszeres fogyasztása keléseket vagy daganatokat idéz elő, mindezek ellenére egyes törzsekben rendszeresen eszik. Kínában egy időben az ínyencek kedvence volt, és egyes indián törzsek szerint különböző betegségektől is megóv. Fogyasztása mindezek ellenére egyáltalán nem ajánlott: nemcsak mert már halálos mérgezést is okozott, hanem azért is, mert veszélyezettsége miatt – a washingtoni egyezmény (CITES) alapján – befogása és a belőle előállított termékek forgalmazása tilos.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Ide védett állatot javaslok, mert október 4. Az Állatok Világnapja. Andrew69. 2011. július 20., 16:26 (CEST)[válasz]

október 6. 12.00 és október 9. 23.59 között: Harisnya

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Női finomharisnya

A harisnya egy olyan ruhadarab, amelynek célja a lábfej és a lábszár öltöztetése és védelme a termék kivitelétől függő magasságig. Ennek megfelelően esztétikai és funkcionális szerepe is van, kivitelét pedig egyrészt a mindenkori divat, másrészt a betöltendő védelmi illetve egészségügyi szerep határozza meg. Sokféleségét még annak is köszönheti, hogy megjelenése, viselési kényelme, tartóssága függ előállításának módjától is. A harisnya rövidebb szárú változata a zokni (eredetileg a német Socke kifejezés átvétele). A „harisnya” a magyar köznapi szóhasználatban ma gyakorlatilag a női finomharisnyát jelenti, azaz azt a harisnyatípust, amely nagyon vékony, ma már kizárólag szintetikus filamentfonalból (általában poliamidból, azaz nylonból, esetleg rugalmas elasztánfonal hozzáadásával) készül. A textilipari szaknyelvben azonban a „harisnya” általánosabb fogalom, a „harisnyagyártás”, „harisnyakötőgép”, „harisnyaipar” stb. magában foglalja a harisnyák, zoknik, sőt a harisnyanadrágok előállítását, illetve az ezekhez szükséges gépeket és eljárásokat is. A különböző harisnyák és zoknik a kötőipar legfontosabb, legnagyobb mennyiségben előállított termékei közé tartoznak.
A régészek már az egyiptomi leletek közt találtak egy i. sz. 2. századból származó zoknit és egy, az 5 – 6. századból származó kopt zoknit; mindkettő gyapjúból készült, és jellegzetességük, hogy a lábujjaknál a saruszíj beillesztését lehetővé téve kettéválnak. A lábszárat és a lábfejet egyaránt fedő ruhadarab későbbi eredetű. Egy milánói templom 5. századból származó mozaikján már látható ilyen viselet, amit akkoriban még csak magas rangú egyházi személyiségek hordtak. A mai értelemben vett harisnya története a középkorban kezdődik. A nemesek a 14. században kezdtek selyemharisnyát hordani. Ekkor említik először a női harisnyát is, ami azonban abban az időben még a férfiszemek elől rejtegetett ruhadarab volt, amit nem tehettek ki közszemlére.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
2008-05-08 óta kiemelt, de még nem volt a kezdőlapon. Andrew69. 2011. augusztus 6., 13:41 (CEST)[válasz]

41. hét

október 10. 0.00 és október 13. 11.59 között: Giuseppe Verdi

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Giuseppe Fortunino Francesco Verdi (1813. október 10. – 1901. január 27.) a 19. század legnépszerűbb olasz zeneszerzője volt, az operának (Mozart és Wagner mellett) kimagasló egyénisége.
Szülei kocsmárosok voltak a Parmához közeli Busseto melletti Le Roncole falucskában. Bár a család szegény volt, támogatásukkal a fiú zenei tehetsége hamar kibontakozott: tizenkét éves korára kinevezték a helyi templom orgonistájának, és hamarosan Bussetóba költözhetett, hogy megkezdje rendszeres zenei tanulmányait. Ezután Antonio Barezzi zenerajongó kereskedő vette pártfogásába, és több zeneművet rendelt tőle a helyi Filharmóniai Társaság számára. Biztatására 1832 májusában Verdi Milánóba utazott, hogy felvételizzen a konzervatóriumba, de mindenki nagy meglepetésére megbukott. Mindazonáltal a nagyvárosban maradt, és magánúton tanult tovább.
Idővel karmesteri munkákat is vállalt, és ennek köszönhetően megismerték. 1835-ben visszatért Bussetóba, ahol megpályázta a Filharmóniai Társaság igazgatói posztját. 1836 márciusában megkapta hivatalos kinevezését, két hónap múlva pedig feleségül vette Barezzi leányát, Margheritát. 1838-ban lemondott posztjáról, és visszaköltözött Milánóba, ahol benyújtotta a Scalának első operáját, az Obertót, amit csak az ifjú szoprán, Giuseppina Strepponi közbenjárásának köszönhetően mutattak be. A sikeres bemutató után az operaház még három opera komponálására szerződtette az akkor még ismeretlen zeneszerzőt. 1838-ban azonban meghalt a lánya, 1839-ben a fia, aztán 1840-ben a felesége — Verdi lelkileg összeomlott, és megpróbált kihátrálni a Scalával kötött szerződésből, de sikertelenül. A pünkösdi királyság csúfos bukása után felhagyott a vígoperák írásának gondolatával. 1842-ben megírta a Nabuccót, amelynek politikai felhangjait a szabadságra vágyó olasz nép azonnal felismerte, így Verdi híressé, a risorgimento ikonikus alakjává vált vált szerte Itáliában. A következő nyolc évben tizenhárom operát komponált, köztük a Traviatát, Az álarcosbált és A trubadúrt. Kapcsolata Strepponival egyre szorosabbá vált, de házasságot csak 1859-ben kötöttek. 1851-ben megírta a Rigolettót, amivel megalapozta világhírét. Az Aida (1871) után tizenöt évig nem írt újabb operát. Eközben beválasztották az olasz szenátusba, ahol öt évig tevékenykedett, átdolgozta több korábbi operáját, és megírta a Requiemet (1874). A Simon Boccanegra átdolgozása közben ismerkedett meg Arrigo Boito költő-zeneszerzővel, akinek szövegkönyveiből született meg a Verdi életművét megkoronázó két utolsó operája, az Otello (1887) és a Falstaff (1893). Élete végén egyházi műveket írt. A műveiből származó jogdíjak javát a Casa di Riposo per I Musicisti, a milánói muzsikusotthon létrehozásának szentelte. 1901-ben szélütésben hunyt el Milánóban.
Verdi a 19. századi opera Wagnerrel egyenértékű vezéralakja; az olasz zene világviszonylatban egyik leghíresebb képviselője. Művészetének fejlődése a korai 19. század jelentős olasz mestereinek — Rossini, Bellini, Donizetti — művészetéből ágazott ki, áttörte korának bel canto kliséit, és a zenedráma szolgálatába állította az éneket — korabeli kritikusai éppen emiatt zenéjét gyakran nyersnek, csiszolatlannak minősítették. Hatása óriási: a századforduló olasz operaszerző nemzedékére (Puccinire és kortársaira) gyakorolt közvetlen hatásán túl közvetve (Wagnerhez hasonlóan) erősen hatott az opera 20. századi fejlődésére is. Műveit ma is nagy sikerrel játsszák világszerte, és néhány részletük igazi slágerré vált, mint például a La donna è mobile (Az asszony ingatag) a Rigolettóból vagy a Brindisi a Traviatából.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

október 13. 12.00 és október 16. 23.59 között: Aerosmith

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Aerosmith koncert 2003. szeptember 4-én a Washingtoni National Football League-ban.

Az Aerosmith amerikai hard rock zenekar, melyet gyakran illetnek a „The Bad Boys Boston” (bostoni rosszfiúk) és az „America's Greatest Rock and Roll Band” (Amerika legnagyobb rock and roll zenekara) jelzőkkel. A zenekar hagyományos rhytm & blues alapú rockot játszik, de hosszas pályafutásuk alatt több stílus is felbukkant zenéjükben. Míg a korai érát a rhythm and blues és a blues alapú hard rock jellemezte, addig a '80-as években már poposabb és AOR-osabb felhanggal is megszólaltak, a hard rock mellett. A sok stílusváltás ellenére is meg tudták őrizni sajátos arculatukat, és számos későbbi rockegyüttesnek jelentettek inspirációs forrást. Az együttes 1970-ben alakult Bostonban, miután Steven Tyler énekes csatlakozott a Jam Band két tagjához, Tom Hamilton basszusgitároshoz és Joe Perry gitároshoz. A felállás Joey Kramer dobossal és Ray Tabano gitárossal lett teljes. 1971-ben Tabanót Brad Whitford váltotta fel, így kialakult az együttes klasszikus felállása. 1972-ben a Columbia Records kiadóval szerződtek, de az első két albumuk (Aerosmith – 1973, Get Your Wings – 1974) még nem lett sikeres. A mainstream áttörést az 1975-ben megjelent Toys in the Attic hozta el számukra, majd az ezt követő Rocks albummal szupersztár státuszba kerültek. A sikerek hatására az első két album is platinalemez minősítést szerzett, a zenekar hűséges rajongótáborát pedig Blue Army-ként (kék hadsereg) emlegették (utalva egységes farmerdzseki és nadrág megjelenésükre).
Az 1970-es évek közepén-végén az egyik legnépszerűbb együttesnek számítottak, a belső konfliktusok és a mértéktelen kábítószerhasználat viszont megakasztotta az együttes pályafutását, és a '80-as évekre népszerűségük jelentősen csökkent. Joe Perry 1979-ben, Brad Whitford 1981-ben kilépett, helyükre Jimmy Crespo és Rick Dufay került. A már velük készült Rock in a Hard Place ugyan aranylemez lett, de már nem tudta megismételni a korábbi sikereket. 1984-ben Perry és Whitford visszatért, a zenekar pedig a Geffen Recordsszal kötött hosszú távú szerződést. Korábbi népszerűségüket az 1987-ben megjelent Permanent Vacation albummal érték el, amelyet már a korábban jellemző alkohol- és drogproblémák nélkül készítettek el. Ezt követően olyan sikeres albumok születtek, mint a Pump (1989), a Get a Grip (1993), vagy a Nine Lives (1997). Az együttes '80-as évek végi sikereit úgy szokás jellemezni, mint az egyik leginkább figyelemre méltó visszatérést a rockzene történetében.
Közel négy évtizedes pályafutásuk alatt generációk sztárzenekaraira voltak hatással, kezdve a Guns N’ Roses-tól a Metallicáig, a Mötley Crüe-től a Nirvanáig. Amerika egyik legismertebb és legnagyobb múltra visszatekintő, kereskedelmileg a legkelendőbb zenekara, több mint 150 millió, világszerte eladott lemezével (ebből 66,5 milliót adtak el az USA-ban). Az Aerosmith a legtöbb arany- és multi-platina albumot szerzett amerikai zenekar, és számos zenei díjat is kaptak. 21 daluk került fel a Billboard Hot 100 Top 40-es listájára, közülük kilenc vezette a Mainstream Rock listát. Négy Grammy- és tíz MTV Video Music Awards díjuk van. Népszerűségüket a '90-es években és az új évezredben is meg tudták őrizni; a mai napig telt házas stadionkoncerteket adnak. 2001-ben bekerültek a Rock and Roll Hall of Fame-be, de a Rolling Stone és a VH1 minden idők 100 legnagyobb előadóinak listáján is szerepeltek.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

42. hét

október 17. 0.00 és október 20. 11.59 között: I. Károly magyar király

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

I. Károly Róbert feltételezett koponyája után rekonstruált arca

I. Károly (Nápoly, 1288. – Visegrád, 1342. július 16.), Károly Róbert néven ismert magyar király. 1301-től koronás uralkodó, de csak az „Anjou párt” elismerte el; érvényesen harmadik koronázása után, 1310–1342 között uralkodott. A történelemtudomány az 1308. évi királyválasztó országgyűlés alapján a második koronázás évét tekinti uralkodása kezdetének. Ő volt a magyar Anjou-ház alapítója. Anjou Martell Károly és Habsburg Klemencia elsőszülött gyermekeként születésekor a Caroberto nevet kapta — ez nem a Károly és a Róbert összetétele. Nyugati és északi politikájával igyekezett a német-római császárság nagyhatalmi helyzetét ellensúlyozó szövetségi rendszert kialakítani és gazdaságilag is kedvezőbb helyzetbe hozni Magyarországot. A honor rendszer kiépítésével a királyi jogon szerzett regálé jövedelmekre alapozó pénzügyi reformjaival jelentősen megnövelte a kincstár bevételeit.
Károly Róbert uralkodásának második felében jelentős gótikus építkezésekbe fogott, mint például a visegrádi királyi palota, a soproni ferences kolostor káptalanterme és a diósgyőri vár átépítése — a török dúlás miatt ezeknek csak nyomai maradtak fenn. Halálakor erős országot hagyott fiára, Nagy Lajosra.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

október 20. 12.00 és október 23. 23.59 között: Liszt Ferenc

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Liszt Ferenc (németül Franz Liszt) (Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.) a 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.
Apja, Liszt Ádám, Esterházy herceg uradalmi hivatalnoka, korán felismerte fiának kivételes zenei tehetségét, és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatására. Liszt kilencéves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd műpártoló főurak támogatásával hamarosan Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1822. december 1-jén mutatkozott be az osztrák fővárosban. Első, nagy feltűnést keltő bécsi koncertjén az akkor 11 éves művészre még Beethoven is felfigyelt. Itt jelent meg nyomtatásban első műve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára (keringőre), amelyre Beethoven híres zongoraművét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplése, majd négy nagy sikerű pesti, illetve budai koncertje után 1823 őszén atyjával az európai művészeti élet központjába, Párizsba utazott.
Felvételét a párizsi Conservatoire-ba Cherubini, az intézmény vezetője gátolta meg, ezért Bécsben maradt, ahol zeneelméletet és ellenpontot tanult magánúton, közben hangversenykörútra indult. Londoni bemutatkozását számos újabb meghívás követte Franciaországba, Svájcba, majd ismét Angliába. Műsorán többnyire a népszerű operákra írt ábrándok, parafrázisok szerepeltek. 1827-ben egy időre a francia fővárosban telepedett le, ahol tehetségének köszönhetően a társasági élet ünnepelt hőse lett. Itt ismerkedett meg Chopinnal, akitől eltanulta a zongorajáték árnyalatait, valamint Berliozzal, akitől a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait sajátította el. Az 1830-as évek végén újabb hangversenykörutakra indult, bejárta egész Európát Portugáliától Oroszországig. 1835-ben a genfi konzervatórium tanára lett. Az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjait Bécsben rendezett hangversenyeinek jövedelmével támogatta. Ugyanilyen bőkezűen járult hozzá néhány évvel később a bonni Beethoven-emlékmű létrehozásához. Az oroszországi hangversenykörutakon ismerte meg az orosz komponisták művészetét, valamint szerelmét, Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnőt, aki a később irodalmi munkásságában is közreműködött. A negyvenes évek elején Weimarban az udvari színház karmestere lett: népszerűsítette és vezényelte kortársai műveit, tanította a kontinens minden sarkából érkező pályakezdő muzsikusokat és komponistákat. Liszt élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg. A budapesti Zeneakadémia első éveiben készséggel segítette a magyar zenekultúra újonnan kialakuló központját, és az év néhány hónapjában tanított is itt.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Október 22. Liszt születésének évfordulója. - RepliCarter ^{Hagyj üzenetet} 2011. október 4., 19:36 (CEST)[válasz]

43. hét

október 24. 0.00 és október 27. 11.59 között: Domenico Scarlatti

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Giuseppe Domenico Scarlatti (Nápoly, 1685. október 26. – Madrid, 1757. július 23.) olasz barokk zeneszerző, a híres nápolyi operaszerző Alessandro Scarlatti fia, Bach és Händel mellett a barokk zene egyik legnagyobb alakja. A Scarlatti-család Itália egyik legrégibb és legnagyobb zenészcsaládja volt, több nemzedéken keresztül igen jelentős muzsikusokat adtak a világnak. Származásuk bizonytalan, a legtávolabbi ismert ős, Domenico nagyapja a szicíliai Trapaniban született, később Palermóba költözött, ott nősült meg 1688-ban. Hat életben maradt gyermeke közül legidősebb fia, Alessandro, Domenico apja emelkedett a legmagasabbra, de testvérei is elismert zenészek, énekesek voltak.
Apja tanításának köszönhetően korán, már tizenhat évesen nápolyi királyi orgonistává nevezték ki. Velencében tanult, majd Rómában apja helyébe lépett, mint Mária Kazimira lengyel királyné zenemestere, majd 1713-ban a Szent Péter-bazilika maestro di capellája lett. 1719-ben V. János portugál király meghívására a lisszaboni udvarba utazott, ahol a királyi kápolna kórusát és zenekarát vezette, és egyben a király gyermekeinek zenemestere is volt. Mária Borbála infánsnőt követve Madridban telepedett le, ahol zeneoktatással, illetve zeneszerzéssel foglalkozott. Hosszas betegség után 1757. július 23-án halt meg a spanyol fővárosban. Scarlatti számos művet írt, de híressé elsősorban csembalóra írt szonátái tették. Ezekben Scarlatti olyan technikai újításokat alakított ki, mint például a kézkeresztezés, a teljes klaviatúra kihasználása, az egy hangon repetálás, futamok és vakmerő ugrások. Scarlatti jelentős hatással volt a billentyűs zene fejlődésére, különösképpen Spanyolországban és Angliában.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Születési évfordulója október 26-án van. - RepliCarter ^{Hagyj üzenetet} 2011. július 8., 10:22 (CEST)[válasz]

október 27. 12.00 és október 30. 23.59 között: Gárdonyi Géza

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Gárdonyi Géza 1921-ben

Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza; Gárdony-Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a 19–20. századforduló magyar irodalmának máig kiemelkedően népszerű alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenet a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között. Első ízben tizenhat évesen, 1881. május 5-én az egri Füllentőben megjelent humoreszkjét írta alá Gárdonyi Z. Géza néven. Írói nevét születési anyakönyvezési helyszíne, Gárdony után választotta és 1881 után – a Z. elhagyásával – egyre gyakrabban, az 1890-es évektől pedig kizárólagosan ezt tüntette fel művei fejlécén.
A pályafutását 1881-ben népiskolai tanítóként kezdő, majd 1885 után újságíróként folytató Gárdonyi 1897 után vidékre visszavonulva („az egri remete”) alkotott, szépírói munkásságának szentelve idejét. Pályáját folyamatos útkeresés, tematikai és formai kalandozás jellemezte, prózaírói életműve ennek fényében három korszakra osztható. A kortársak elismerését az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései (Az én falum, 1898) hozták meg számára, de az utókor elsősorban a századfordulót követő évtizedben írt történelmi regényeiről (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908) ismeri, illetve a magyar lélektani regény korai darabjainak (Szunyoghy miatyánkja, 1913; Ida regénye, 1920) szerzőjét tiszteli benne. Költői és drámaíró munkássága szintén jelentős, bár kevésbé bizonyult maradandónak. Az 1900-as években a szórakoztató célú népszínművek kliséin túllépve lélekábrázoló jellegű népies történeteket dramatizált színpadra (A bor, 1901). Gárdonyi néhány művében célzatosan az ifjúsághoz szólt történetmesélési szándékkal, legjelentősebb történelmi regényeinek megírását nem az újabb generációk szórakoztatása vagy nevelése motiválta. Az utókor azonban, részben már az 1930-as évek, de igazán jellemzően az 1940-es–1950-es évek óta az ifjúsági szerzők között tartja számon. A főbb művei iskolai olvasmányok lettek és legismertebb művét, az Egri csillagokat eddig mintegy húsz nyelvre fordították le, A Nagy Könyv címen futó 2005-ös felmérés során, az olvasóközönség szavazatai alapján pedig a legnépszerűbb magyar regénnyé választották.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

44. hét

október 31. 0.00 és november 3. 11.59 között: Vincenzo Bellini

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Vincenzo Bellini

Vincenzo Bellini (Catania, 1801. november 1. – Puteaux, 1835. szeptember 23. ) olasz zeneszerző. Szülővárosában szinte mindent róla neveztek el. Művészete halála után szinte feledésbe merült, de a 20. század első felétől a világszerte újjászülető bel canto és olyan kiváló énekesnők, mint Maria Callas vagy Renata Tebaldi halhatatlanná tették a nevét.
Szicíliában született, régi muzsikus családban. Zenei tehetsége korán kibontakozott nagyapja magánóráin. 1819-től a nápolyi San Sebastiano konzervatóriumban tanult Nicolò Zingarelli tanítványaként. Első jelentős szerzeménye az Adelson és Salvini című opera volt, amit vizsgaelőadásként 1824-ben mutattak be hatalmas sikerrel a konzervatórium színházában. Ezt követte Bianca és Fernando című operája, amit a Teatro di San Carlo számára írt. Ennek sikere nyomán meghívták Milánóba, hogy a La Scalának komponáljon. Itt ismerkedett meg későbbi állandó szövegírójával, Felice Romanival. Első közös művük, A kalóz (1827) alapozta meg Bellini hírnevét Itáliában. Ezt követték további sikeres művei: Az idegen nő, Rómeó és Júlia, Az alvajáró, Norma és a Beatrice di Tenda.
A komponistaként sikert sikerre halmozó Bellini magánélete szerencsétlenül alakult: nem sikerült elnyernie nagy szerelme, Giuditta Turina kezét. A Norma után összeveszett szövegírójával is. Bellini 1833-ban Párizsba költözött, ahol Rossini és Heine barátja, a legjobb művésztársaságok kedvence lett. 1833-ban néhány hónapra Londonba utazott, ahol fényesen fogadták. 1834-ben visszatért Párizsba, és a Théâtre-Italien számára megírta A puritánok című nagyoperáját, amit rendkívüli lelkesedéssel fogadtak. Az ifjú kora óta betegeskedő zeneszerzőt néhány hónappal a bemutató után a Párizs melletti Puteaux-ban érte a halál – mindössze 33 évesen.
Bellini a nápolyi iskola szerzői közül kivételes dallaminveciójával tűnik ki. Első, még a kísérletezés korszakába tartozó operája után a vígopera egyáltalán nem érdekelte. A mondanivaló kifejezése érdekében kortársainál sokkal szorosabban összefogja dalműveinek egyes számait. Műveiben az ária is sokkal kifinomultabb, érzelmesebb lett. Kora operakomponistái közül Glinkára, Verdire és Wagnerre volt a legnagyobb hatással.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]

210 éve született – Istvánka ^posta 2010. augusztus 17., 11:17 (CEST)[válasz]

november 3. 12.00 és november 6. 23.59 között: Nagada-kultúra

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Gránit sólyomszobor a Nagada kultúra utolsó szakaszából

A Nagada kultúra nevét típuslelőhelyéről, a mai Nagada településről kapta (ókori egyiptomi nevén Nubit). Felső-Egyiptom egyik régészeti tipológiája, amely a kőrézkori Badari kultúra utolsó fázisával egy időben kezdődött és az ókori Egyiptom dinasztikus – történeti – korszakáig tartott; eképpen a predinasztikus kor utolsó jelentős szakasza. Három fő periódusa az i. e. 4. évezredre eső Nagada I és Nagada II, valamint az i. e. 31. századi Nagada III kultúra. A Nagada kultúra rendkívül jelentős Egyiptom történelmében, mivel a régészeti anyag alapján egyértelmű, hogy átmenete a dinasztikus korokba mind kulturális, mind politikai értelemben meghatározó és törésmentes. Az első jelentős, nem a Nagada kultúrkörhöz sorolt elemek a III. dinasztia kezdetén, vagyis az Óbirodalom elején jelennek meg.
Ebben a kultúrfázisban már a távolsági kereskedelem is kimutatható: a leletanyagban egészen messzi földről, a Kaukázus környékéről származó termékek és nyersanyagok is megjelennek. Kapcsolatba került délebbre lakó népekkel is, de a núbiai A csoporttal kialakított kapcsolataik jelentősége még tisztázatlan. Városias lakókörnyezet, nagy, sokáig használt temetők és épített sírok jellemzik. A Nagada kultúra első kutatója Flinders Petrie volt, aki a predinasztikus korszakot 1894-ben periodizálta három temető alapján. A korok névadói az el-amrahi temető („amratien”), az el-girzai temető („gerzéen”) és az esz-szemainai temető („szemainen”). A Nagada-periodizálást Werner Kaiser vezette be, mivel az amratien és gerzéen periódusok egymástól és a kultúra kiinduló pontjától is távoli helyekről kapták nevüket. A Nagada kultúrák összefüggenek, egymásból származtathatóak. A legtipikusabb leletanyag Nagada térségéből került elő, ahol mindhárom periódus megtalálható nagyjából ugyanazon a helyen. 1957-ben Kaiser már lehetőséget látott a Nagada alszakaszainak további felosztására is, és Mindhárom alszakaszt további három (a-, b- és c-betűkkel jelölt) rétegre bontotta. Rendszere azóta is érvényben van.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
George Andrew Reisner 144. születésnapja november 5-én lesz. LA^pankuš→ 2011. július 8., 10:15 (CEST)[válasz]

45. hét

november 7. 0.00 és november 10. 11.59 között: Kínai Köztársaság

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Tajpej, a Kínai Köztársaság fővárosa

A Kínai Köztársaság (台灣, hivatalosan 中華民國, pinjin: Zhōng huá Mín guó, magyarosan Csunghua Minkuo), ismertebb nevén Tajvan, a csendes-óceáni Tajvan szigetén és pár kisebb szigeten fekszik, a kontinentális Kína partjaitól kb. 200 km-re délkeletre.
Politikai státusa vitatott, mivel a Kínai Népköztársaság egyik tartományának tartja Tajvant, a Kínai Köztársaság azonban önálló államnak tekinti magát. A Kínai Köztársaság kormánya igazgatja Tajvan szigetét, a Penghu‑, Kinmen‑, valamint a Matsu-szigeteket és más kisebb szigeteket is. Szomszédai nyugaton Kína, északkeleten Japán, délen a Fülöp-szigetek.
A Kínai Köztársaságot hivatalosan 1912. január 1-jén hozták létre az 1911. október 10-i vucsangi felkelés (wuchangi felkelés) eredményeként. 1949-ig a kontinentális Kínát és Külső-Mongóliát is magába foglalta. A polgárháború végén, 1949-ben a kontinentális Kína fölötti hatalmat átvették a kommunisták, majd az országhoz csatolták Hainant, Tachent és más szigeteket is, azóta a Kuomintang (Guomindang) csupán Tajvanon, Penghun, Kinmenen és néhány más kisebb szigeten kormányoz. A Kuomintang (Guomindang) Tajpejt tette ideiglenes fővárossá. A kontinentális Kínában a kommunista párt létrehozta a Kínai Népköztársaságot Peking székhellyel, ennek ellenére az 1970-es évekig sok ország és nemzetközi szervezet a Kínai Köztársaságot ismerte el Kína és Tajvan legitim kormányának.
A Kínai Népköztársaság (KNK) nem ismeri el önálló államnak a Kínai Köztársaságot. A Tajvani Köztársaság kikiáltására (vagyis a Kínai Köztársaság átnevezésére) a KNK akár katonai megtorlással is reagálhatna. A KNK nem hajlandó diplomáciai kapcsolatokat fenntartani olyan országokkal, amelyek elismerik a Kínai Köztársaságot, így azt a világon alig két tucat ország ismeri el önálló államnak, a többiek nem hivatalos kapcsolatokat ápolnak vele.
Tajvan tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek és az APEC-nek; fejlettsége miatt az „ázsiai tigrisek” egyikeként tartják számon, gazdasági teljesítménye 26. legnagyobb a világon.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

november 10. 12.00 és november 13. 23.59 között: Kolozsvár várfalai és bástyái

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A Hídkapu, előtte a Malomárok hídja. Veress Ferenc felvétele az 1860-as évekből

Kolozsvár várfalai és bástyái középkori eredetűek. Az első vár, amelynek helye vitatott, valószínűleg a 10. században épült, és a tatárjárásban pusztult el. A második, úgynevezett Óvárat a betelepített szász hospesek emelték a 13. század második felében, a harmadik vár a 15. században épült.
Az egyes bástyák védelme és javíttatása a városi céhek feladata volt, de szükség esetén a város is részt vett a költségek viselésében; súlyosabb károk javítására különadókat vetettek ki. A vár többször is szerepet kapott a 14–17. század háborúiban, majd a 18. században a fellegvári erődítmény felépítésével elvesztette harcászati jelentőségét. A 19. században a várfalak és bástyák nagyobb részét elbontották, az építőanyagot a város különböző építkezéseihez használták fel. A régi várból mindössze egy, az újabból öt bástya maradt fenn — jórészt csak a vár déli falon. A legjobb állapotú a Farkas utca végén található (utóbb Bethlen-bástyának nevezett) Szabók bástyája; ebben a 2007 és 2009 közötti felújítás után városi művelődési központot rendeztek be. Három kisebb bástya áll a Petőfi utcában (Avram Iancu): a Vargák bástyája, a 15. századinak feltételezett Asztalosok bástyája és a valószínűleg 16. századi Kőműves-bástya. A déli várfal maradványai a Fogoly (Potaisa) utcában láthatóak. A város kaputornyai közül egyedüliként a város északi falán 1574-ben emelt Szappany utcai kis kapu, más néven Takácsok tornya maradt fenn, mert a 19. században tűzoltótoronnyá építették át.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

46. hét

november 14. 0.00 és november 17. 11.59 között: Petefészekrák

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Egy kevéssé rosszindulatú nyákos petefészektumor szövettani képe

A petefészekrák vagy ováriumkarcinóma (latinul: carcinoma ovarii) a petefészek (ovarium) valamelyik részéből kiinduló rosszindulatú rákos burjánzás. Többek között azért is veszélyes betegség, mert gyakran túl későn ismerik fel. A petefészekrákban szenvedő nők nem mindegyikénél jelentkeznek tünetek, amelyek közül a jellegzetesek – a haspuffadás, medencei fájdalom, étkezési zavarok és a gyakori vizeletürítés – könnyen összetéveszthetők más betegségek tüneteivel.
A petefészekrák a második leggyakoribb nőgyógyászati rák, amely elérte – a kedvezőnek nem tekinthető – 47%-os túlélési arányt az 1970-es évek végének 38%-áról. Ez idő alatt a különböző rákok összesített ötéves túlélési aránya sokkal jelentősebben javult, általánosságban 68%-ra – ami a 2001-ben diagnosztizált esetek aránya – az 1970-es évek 50%-áról.
Megközelítőleg a nők 5–10%-át műtötték életük során valamilyen ovariális szövetszaporulat miatt, amelyek jelentős részben jóindulatúak (benignus) voltak. A legtöbb (>90%) petefészekrákot a hámszövet eredetűek közé sorolják, de vannak arra utaló bizonyítékok is, amelyek szerint a méhkürt (tuba uterina) szintén kiindulója lehet bizonyos petefészekrákoknak. Mivel az ovariumok és a méhkürtök nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, feltételezik, hogy a méhkürtök sejtjeinek elfajulásai utánozhatják a petefészekrákot. Más típusok a petesejtekből indulnak ki (csírasejtdaganatok), vagy a kötőszöveti sejtekből a gonádlécek/redők (plica gonadalis) támasztósejtjeiből.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Tényleg "petefészekrák"-nak kell a címlapon lennie? Kinek jó ez? A legtöbb ember azt szeretné, ha nem kellene tudnia róla, hogy ez a betegség létezik. Ha kereskedelmi vállalkozás lennénk, lehúzhatnánk a rolót, de a látogatottság sem számít, meg a negatív megítélés? Nem hiszem, hogy a többség örömmel nézegetne egy ilyen cikket, akármilyen jól van megírva. misibacsi*^üzenet 2011. szeptember 23., 11:11 (CEST)[válasz]

Én támogatom, hogy kint legyen. Enciklopedikus tartalom, és jó mutatni, hogy orvosi témában is vannak kiemelt cikkeink. "A legtöbb ember azt szeretné, ha nem kellene tudnia róla, hogy ez a betegség létezik" - ez agy van, de sajnos létezik, és sjanos sokakat érint, és az enciklopédia célja a tájékoztatás. A kiemelt cikkek bemutatójában hol szerepel az, hogy mindig csak mosolygós témákat lehet a kezdőlapra tenni? :) Ilyen erővel a Közelmultban elhunytak listáját is levehetnénk a kezdőlapról, mert ki szeret halálozásokról olvasni? Xiǎolóng ^{vigyázz, harap!} 2011. október 28., 15:30 (CEST)[válasz]

november 17. 12.00 és november 20. 23.59 között: The Fame Monster

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A The Fame Monster (a borító írásmódja szerint The Fame Mons†er) Lady Gaga amerikai énekesnő második fő stúdióalbuma és harmadik középlemeze, amely 2009. november 18-án jelent meg. Az eredeti elképzelések szerint újra kiadták volna Gaga The Fame című (2008) debütáló albumát, kiegészítve a nyolc új dallal. Később azonban Gaga és kiadója, az Interscope Records úgy döntött, hogy az új számok egy különálló albumon is megjelennek, mivel az énekesnő szerint az újrakiadás túl drága lett volna, és a nyolc szám önálló koncepcióval rendelkezik, így önmagában is megállja a helyét. Ugyanakkor a The Fame Monster deluxe kiadása a kezdeti terveknek megfelelően a The Fame dalait is tartalmazza egy második lemezen. Emellett több, kifejezetten rajongóknak szánt kiadás is napvilágot látott az albumból.
Az album a hírnév sötétebb oldalát mutatja be, amellyel 2008–09-es, világ körüli turnéja alatt kellett szembesülnie az énekesnőnek. A különféle buktatókat – például szex, szerelem, magány, alkohol – Gaga egy-egy szörnyetegként („monster”) nevezte meg. Debütáló albuma és a The Fame Monster hangulatvilágának különbségét a jin-jang kettős koncepciójához hasonlította. Az album kétféle borítója is ezt a kettősséget szimbolizálja. A The Fame Monster dalainak inspirációja többek között a gótikus zene és a divatbemutatók voltak. A kritikusok pozitívan értékelték az albumot, és többnyire a Bad Romance, a Telephone és a Dance in the Dark című számokat dicsérték.
Az album néhány országban a The Fame-mel együtt szerepelt az albumeladási listákon, míg más országokban – például az Egyesült Államokban, Japánban és Kanadában – különálló albumként. A listák élére került az Egyesült Királyságban, Írországban, Németországban, Lengyelországban, Ausztráliában és Új-Zélandon, és számos országban a legjobban fogyó tíz album között volt. Első kislemeze, a Bad Romance első lett Kanada, az Egyesült Királyság és Írország listáin, és második az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Svédországban. A soron következő kislemezek a Telephone és az Alejandro voltak, s mindkettőnek sikerült bejutnia a legjobb tíz közé az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. Az album népszerűsítésére Gaga 2009. november 27-én The Monster Ball Tour címmel világ körüli turnéra indult, amely 2011. május 5-éig tartott. 2011. február 13-án az album és dalai három kategóriában díjat nyertek az 52. Grammy-díjátadó gálán, amellett, hogy többek között Az év albuma kategóriában is jelölést kapott.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]

2 éve jelent meg. Kirtap92 ^vita 2011. június 8., 13:09 (CEST)[válasz]

47. hét

november 21. 0.00 és november 24. 11.59 között: Rhode Island

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Rhode Island címere

Rhode Island állam és Providence ültetvény (röviden: Rhode Island) az Amerikai Egyesült Államok időrendben 13. tagállama, az államok új-angliai részén. Fővárosa Providence. Ez a legkisebb területű állam (4002 km² – szárazföldi része akkora, mint Nógrád megye, teljes területe mint Tolnáé). Szomszédai: nyugaton Connecticut, északon és keleten Massachusetts; délnyugaton tengeren New York állam (Long Island).
Rhode Island nevével („Rodosz-sziget”) ellentétben nem sziget, hanem nagyrészt a szárazföldön fekszik. A teljes neve két kolónia nevéből adódik: Providence ültetvény a mai Providence városának helyén feküdt. Az „eredeti” Rhode Island pedig a mai Aquidneck-sziget megnevezése volt (ez az állam legnagyobb szigete) a Narragansett-öbölben. Ezek összetételéből született a hivatalos Rhode Island állam és Providence ültetvény megnevezés. Becenevét, az Óceáni-államot azért kapta, mert az állam területének közel harmada az Atlanti-óceánhoz tartozó vízfelület.
A 13 amerikai kolónia közül Rhode Island nyilvánította ki először függetlenségét a brit uralomtól, de közülük az utolsóként ratifikálta az amerikai alkotmányt. 1524-ben az olasz Giovanni da Verrazzano volt az első olyan európai, aki Rhode Island területére tévedt. Mivel az állam az Atlanti-óceán partján fekszik, az gazdaságában és kultúrájában is meghatározó szereppel bír; számtalan ételkészítési mód az Egyesült Államokban szinte kizárólag csak Rhode Islandre jellemző, más államokban nem vagy csak nehezen lelhető fel.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

november 24. 12.00 és november 27. 23.59 között: Bode Múzeum

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A Bode Múzeum, amit 1904-ben Kaiser-Friedrich-Museum (Frigyes Császár Múzeum) néven nyitottak meg, a berlini Múzeum-sziget épületegyüttesének részeként 1999-ben került fel a Világörökség listájára. Létrehozását a dinasztikus hagyományoknak megfelelően III. Frigyes német császár kezdeményezte még trónörökös korában. Művészi koncepcióját mai névadója, Wilhelm von Bode, a kor nagy művészettörténésze alapozta meg.
A múzeum fő gyűjteményei a középkori európai szobrok, a bizánci művészet és az érmék; mindhárom nemzetközileg is kiemelkedő. Emellett itt található a berlini Gemäldegalerie egy sor olyan, régi mesterektől származó festménye is, amelyek tematikája és megformálása kapcsolódik az itt kiállított tárgyakhoz. Összesen hatvanhat termében 1700 kisebb-nagyobb (elefántcsont, márvány, fa) szobor, több mint 150 festmény, 4000 érme látható.
A Bode Múzeum is súlyos károkat szenvedett a második világháborúban. Az NDK idején helyreállították, de ez sok kívánnivalót hagyott maga után. Alapos felújításra és az egész Múzeum-sziget közös tervében a kiállítási koncepció teljes újragondolására csak Németország újraegyesítése után nyílt lehetőség. A Bode Múzeum 2006 októberében nyílt meg újra, nagy sikert aratva a szakértők és a nagyközönség körében egyaránt.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

48. hét

november 28. 0.00 és december 1. 11.59 között: Deinonychus

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A Deinonychus rekonstrukciója.

A Deinonychus (nevének jelentése 'rettentő karom' – az ógörög δεινος / deinosz 'rettenetes', 'rettentő' és ονυξ/ονυχος / onüx/onükhosz 'karom' szavak összetételéből) a húsevő dromaeosaurida dinoszauruszok egyik neme. Egyetlen faját írták le, a Deinonychus antirrhopust. Ez a 3–4 méter hosszú állat a kora kréta korban (a középső apti–kora albai alkorszakban) élt, mintegy 115–108 millió évvel ezelőtt. Fosszíliáira az Egyesült Államok Montana, Wyoming és Oklahoma államaiban, a Cloverly- és az Antlers-formációban találtak rá, azonban feltehetően a Deinonychus-fogakat találtak a keletebbre fekvő Marylandben is.
Az 1960-as évek végén John Ostrom őslénykutató a Deinonychusról írt tanulmánya forradalmasította a tudósok nézeteit a dinoszauruszokról, elindítva az úgynevezett „dinoszaurusz reneszánszt”, és lángra lobbantva a vitát arról, hogy a dinoszauruszok vajon melegvérűek voltak-e. Azelőtt a dinoszauruszokról úgy gondolták, hogy vánszorgó, hüllőszerű óriások voltak. Ostrom szerint a kis test, a lapuló, vízszintes testhelyzet, a struccszerű gerinc és – különösen – a lábak hegyes, görbe karmai arra utalnak, hogy ez az állat aktív és gyors ragadozó lehetett.
Neve arra utal, hogy a hátsó lábainak második ujján szokatlanul nagy, sarló alakú karom nőtt. Az YPM 5205 jelzésű fosszília egy nagy, erősen hajlított végső ujjperccel (unguallal) őrződött meg. Az élő archosaurusoknál ezt a csontot szarutok borítja, és egyben meg is hosszabbítja ezt a testrészt. Ostrom a krokodilok és madarak karmai alapján rekonstruálta az YPM 5205 karmát, aminek hossza meghaladhatta a 120 millimétert. A faj (antirrhopus) neve (aminek jelentése 'ellensúly') John Ostrom afarokról kialkított elképzelésére utal. Más dromaeosauridákhoz hasonlóan ennek az állatnak a farkát is elcsontosodott inak és felső, meghosszabbodott csontnyúlványok tartották mereven; ettől javult az egyensúlya és fordulóképessége. Úgy tűnik, ugyanezek a jellemzők tették merev ellensúllyá a közeli rokonságába tartozó Velociraptor mongoliensis (az IGM 100/986 azonosítójú lelet) farkát is, amelynek maradványait hosszirányban elnyúlt S alakban meghajolva találták meg. Ebből arra következtethetünk, hogy farka rendkívül rugalmas volt, és vele akár ostorszerűen oldalra is csaphatott.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

december 1. 12.00 és december 4. 23.59 között: Baszk nyelv

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Baszk nyelvű írások.

A baszk nyelv (saját néven euskara, illetve a különböző dialektusokban euskera, eskuara, üskara) a spanyol–francia határ mentén (a nyugati Pireneusokban fekvő spanyolországi autonóm Baszkföldön és a franciaországi baszk földön) beszélt, ismeretlen eredetű toldalékoló nyelv. Az egybehangzó tárgyi kutatások túlnyomó része szerint egyetlen, jelenleg élő nyelvnek sem rokona. Így az egész kontinens egyedüli izolált nyelve, míg Európa valamennyi más nyelve vagy az indoeurópai, vagy az uráli, vagy a török nyelvek közé tartozik. A nyelvet Baszkföldön (Euskal Herria), a spanyol-francia határvidék Atlanti-parti részén körülbelül 700 ezren beszélik, közülük 500 ezer Spanyolországban él, a többi Franciaországban. A világ többi területén – mindenekelőtt Európában és Amerikában – is jelentős, megközelítőleg százezres kisebbség beszéli a nyelvet. Ezzel mindösszesen körülbelül 800 000 ember beszél baszkul, és egymillió körüli lehet a nyelvet tudók száma.
A nép és a nyelv elnevezése a latin Vasco, Vascones, spanyol vasco szóból származik, minden bizonnyal a francia basque közvetítésével. A népnév etimológiailag valószínűleg az eusk- szótőből származhat. A baszkok önelnevezése euskaldunak, azaz ’baszkul beszélők’ a nyelv nevéből (euskara) származik. A Pireneusok vidékén már évezredek óta helytáll, és megtartja egyediségét különböző a indoeurópai nyelvek, mint például a kelta, a latin és az újlatin nyelvek között. Bizonyára nem hiba azt feltételezni, hogy a baszk lehet az utolsó képviselője egy, Európában az indoeurópai nyelvek feltűnése előtt elterjedt óeurópai nyelvrétegnek.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Javaslom ezt az időszakot, mert a baszk nyelv nemzetközi napja december 3. Andrew69. 2011. május 12., 13:28 (CEST)[válasz]

49. hét

december 5. 0.00 és december 8. 11.59 között: Barbarossa hadművelet

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Német katonák zsákmányolt szovjet repülőgépeket vizsgálnak, az előtérben egy Jakovlev UT–1 kiképző repülőgép, a háttérben egy Polikarpov I–16 vadászrepülőgép

A Barbarossa hadművelet (németül Fall Barbarossa vagy Unternehmen Barbarossa, angolul Operation Barbarossa) a második világháborúban a náci Németország a Szovjetunió ellen 1941. június 22-én indított támadó hadműveletének fedőneve volt. Ez a hadművelet volt a keleti fronton vívott háború nyitó szakasza: a keleti front 1941 júniusától 1945 májusáig létezett, amíg a szovjetek el nem foglalták Berlint, ebből a Barbarossa hadművelet 1941 júniusától 1941 decemberéig tartott.
Adolf Hitler már 1940 júniusában komolyan fontolgatta a Szovjetunió megtámadását, és 1940. július 31-én utasította a német vezérkart (Oberkommando der Wehrmacht, OKW) annak megtervezésére. A hadművelet első terveit december 5-én kapta kézhez, és 1940. december 18-án adta ki 21. számú hadműveleti utasítását, amelyben megparancsolta a Szovjetunió elleni totális háború terveinek részletes kidolgozását.
A hadművelet fedőneve Fall Barbarossa lett, Barbarossa Frigyes, a Német-római Birodalom egykori uralkodója után. A nevet hosszú mérlegelés után választották az Otto név helyett, mert ezzel is demonstrálni akarták a Harmadik Birodalom jogfolytonosságát Barbarossa Frigyes óta. Az előkészületekkel együtt majdnem egy évig, 1941 tavaszától 1941 decemberéig tartó művelet tervezését Paulus tábornok vezette, a hadjárat célja a Szovjetunió európai része és azon belül Ukrajna gyors elfoglalása volt az Arhangelszktől Asztrahánig húzott képzeletbeli vonalig, amit gyakran csak A–A-vonalként (A–A linie) említettek.
Az előkészítő szakaszban Németország és szövetségesei – a tartalékokkal együtt – kb. 3,9 millió katonát vezényeltek a keleti frontra úgy, hogy 1941. június 22-én mintegy 3,5 millió katona indított támadást a Szovjetunió ellen egy kb. 2900 kilométer széles arcvonalon, 3600 harckocsival, 4389 harci repülőgéppel, 600 000 egyéb gépjárművel és 750 000 lóval. A támadás kezdetben sikeres volt; a németek jelentős veszteségeket okoztak a Vörös Hadseregnek, elfoglalták a Szovjetunió európai felének nagy részét, elsősorban a fejlett ipari és mezőgazdasági területeket. Ezután azonban a Vörös Hadsereg sikerrel állította meg a Wehrmacht legerősebb támadásait: megakadályozta, hogy a németek elfoglalják Moszkvát, illetve Leningrádot.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
A Barbarossa hadművelet 1941. június 22. – 1941. december 5. között tartott.

Nem túl hosszú ez a cikkajánló szöveg? --Hkoala 2011. szeptember 22., 07:24 (CEST)[válasz]

Ezt akartam kérdezni én is, hogy a cikkíró honnan tudja, hogy mennyi anyagot vegyen át az eredeti cikkből (van-e erre ajánlás), illetve, hogy szabad-e átfogalmazni a teljes cikk szövegéhez képest? (pl. egy-egy mondatot elhagyni vagy lerövidíteni). misibacsi*^üzenet 2011. november 23., 14:51 (CET)[válasz]

Rövidítettem. Tambo ^vita 2011. november 24., 06:58 (CET)[válasz]

december 8. 12.00 és december 11. 23.59 között: Jüan Si-kaj

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Jüan Si-kaj (hagyományos kínai: 袁世凱, egyszerűsített kínai: 袁世凯, pinjin: Yuán Shìkǎi, 1859. szeptember 16. – 1916. június 6.) kínai politikus, katona és önjelölt császár. Gyakran nevezték Kína „erős emberének” is, a korabeli nagyhatalmak véleménye alapján. Igen nagyhatalmú tábornok volt Kínában a 20. század elején, mivel a jól felszerelt északi Pejjang Hadsereg (Beiyang Hadsereg) parancsnokává nevezték ki 1895-ben. A Csing (Qing)-udvar híveként részt vett Kuang-hszü császár (Guangxu császár) 1898-as száznapos reformjában is, ám a reformtörekvések végül miatta buktak el, hiszen a konzervatív Ce-hszi anyacsászárné (Cixi császárné) oldalára állt, és őrizetbe vette a császárt. A dinasztia végnapjaiban, a vucsangi felkelés után miniszterelnökké nevezték ki, ekkor tárgyalást kezdett a lázadókkal és megegyezett velük. A Csing-dinasztia (Qing-dinasztia) lemondatásáért cserébe megkapta az elnöki pozíciót Szun Jat-szen (Sun Yat-sen)től.
Hatalmának erősödése azt jelentette, hogy Kína folyamatosan haladt egy újabb császárság irányába. Mivel az időközben megtartott választások után úgy tűnt, hogy a forradalmi Kuomintang (Guomindang) jelöltje, Szung Csiao-zsen (Song Jiaoren) lesz a miniszterelnök, és ő jelentősen megnyirbálja majd elnöki jogköreit, ezért 1913 tavaszán Jüan (Yuan) merényletet hajtatott végre a politikus ellen. Erre lázadás tört ki a déli tartományokban, azonban Jüan (Yuan) csapatai két hónap alatt vérbe fojtották a megmozdulásokat. Ezzel politikai pozíciója is megszilárdult, és október 6-án az ország elnökévé választották. 1914 januárjában feloszlatta a nemzetgyűlést, majd 1914 decemberében személyesen mutatott be áldozatot az Ég Urának, ami a monarchia visszaállításának egyértelmű jele volt. Jüan (Yuan) a nép akaratára hivatkozva december 11-én bejelentette a császárság visszaállítását, ám ekkor az egész országban lázongások törtek ki. Azért, hogy a polgárháborút elkerülje, 1916. március 22-én lemondott, majd nem sokra rá, június 6-án meghalt agyvérzésben.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Ezt a helyet szeretném Jüan Si-kajnak fenntartani, mivel december 11-én kiáltotta ki magát császárrá. – Laci.d ^vita 2011. április 21., 21:14 (CEST)[válasz]

50. hét

december 12. 0.00 és december 15. 11.59 között: Jedlik Ányos

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Jedlik Ányos

Jedlik Ányos (Szímő, 1800. január 11. – Győr, 1895. december 13.) magyar természettudós, feltaláló, bencés szerzetes, kiváló oktató. Ő alkotta meg többek között az első elektromotort, mondta ki az öngerjesztés elvét, írta le elsőként a dinamóelvet, ismerte fel a feszültségsokszorozás jelenségét. Bár Magyarországon már 1746-ban megjelent az első, elektromossággal foglalkozó tankönyv, az elektrodinamika kutatását és oktatását ő kezdte el.
A 19. századot joggal nevezhetjük az elektromosság korszakának. Volta 1800-ban állította össze az első, elektromos áramot termelő oszlopot — Arago szerint ez volt a legcsodálatosabb eszköz, amit ember valaha felfedezett; a század nagy eredményeit pedig az az 1901-es hír tetőzte be, hogy Marconinak sikerült hullámokkal, drót nélkül összekötnie Európát és Amerikával. E két időpont között a század zseniális kutatói fokozatosan feltárták az elektromos áram sokféle tulajdonságát, hatását, és ezek gyakorlati alkalmazásai megváltoztatták az emberi civilizáció arculatát. Ebbe a munkába a 19. század negyedik évtizedétől Magyarország is bekapcsolódott, jó ideig egyedül Jedlik munkásságával. Hátramaradt írásainak alaposabb feldolgozása azt mutatta, hogy a szerény anyagi eszközökkel rendelkező fizikai szertárak csendes munkása nemcsak, hogy lépést tartott az európai haladással, de nem egy dologban meg is előzte azt.

Mi magyarok nem vagyunk olyan gazdagok nagy emberekben, hogy könnyelmű felületességgel elhanyagolhatnók őket. Kell, hogy emléküket tiszteljük, hagyatékukat szerető gonddal őrizzük. Az angoloknak nagyjaik számára megvan a Westminster Apátságuk, a franciáknak a Pantheonjuk. Mi csak szellemünkben tudunk pantheont készíteni nagy íróink, politikusaink, tudósaink emlékének. Ezek sorába kell, hogy méltó hely jusson Jedlik Ányosnak, a múlt évszázad csendben, önzetlenül dolgozó tudósának is.

– Holenda Barnabás: Jedlik életrajza, alkotásai

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
100 éve, 1911. december 14-én érte el Roald Amundsen a Déli-sarkot. Ennek emlékére ezt az időszakot szeretném lefoglalni egy Antarktisszal kapcsolatos kiemelt cikknek, ami még nem tudom, hogy mi lesz. Talán a Déli-sark, talán Amundsen cikke, esetleg maga az Antarktisz, vagy Amundsen expedíciója (amiről még nincs is cikk.) – Hujber Tünde ^vita 2011. január 6., 15:17 (CET)[válasz]

Jedlik Ányos

Átemelve Hujber Tünde vitalapjáról: "Szia kedves Tünde! Ezt jelölted Anktartisz. Gondolom nagyon fontos lenne ez a dátum, mivel már januárban lefoglaltad. A mai nappal lett kiemelt Jedlik Ányos, ki 1895. december 13-án hunyt el, és a „Súlyos testek természettana” tankönyvéért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalmát 1858. december 15-i dátummal ítélték oda. Tisztelettel megkérdezném, nem lehetne az 50. hét december 15. 12.00 és december 18. 23.59 közötti időre áttenned? Ha nem, akkor sincs probléma, csak így a két időpont miatt szerencsésebb lenne. Üdvözlettel Tambo ^vita 2011. május 9., 14:42 (CEST)"[válasz]

Mivel nem volt reakció, mailben is megkerestem, de arra sem reagált. Mivel fontos lenne ez az időpont, és nem szeretnék konfliktust Tündével vitára bocsájtom a kocsmafalon Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Kezdőlap kiemelt cikk. A többség véleményét függetlenül annak tartalmától, elfogadom. Tambo ^vita 2011. május 20., 10:34 (CEST)[válasz]

Tambo vitalapjáról: "

Antarktisz vs. Jedlik Ányos

Szia! Nyugodtan jelöld Jedliket. Úgy volt, hogy januárban lefoglaltam az időpontot a kerek 100. évforduló miatt az Antarktisz cikk számára, de most már biztosan nem lesz belőle kiemelt cikk határidőre. – Tünde ^vita 2011. május 30., 16:43 (CEST)"[válasz]

Kérném a hely felszabadítását. Tambo ^vita 2011. május 31., 06:43 (CEST)[válasz]

december 15. 12.00 és december 18. 23.59 között: Petter Solberg

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Petter Solberg

Petter Solberg (Askim, 1974. november 18.) norvég autóversenyző, a 2003-as rali-világbajnokság győztese, tizenháromszoros rali-világbajnoki futamgyőztes. Colin McRae és Richard Burns után ő a harmadik olyan versenyző, aki a Subaru csapatával egyéni világbajnoki címet nyert. Anyai ágon került az autósport közelébe, hisz mind édesanyja, mind anyai nagyapja ralikrossz-versenyző volt. Pettert és bátyját, Henninget a szülei már fiatalon az autóversenyzés felé terelték. Petter 13 évesen megnyert egy rádió-távvezérléses autók számára kiírt bajnokságot. 1992-ben, három nappal a 18. születésnapját követően, és mindössze egy nappal azután, hogy kézhez kapta jogosítványát, benevezett első bilcross versenyére.
1993 és 1995 között párhuzamosan vett részt ralikrossz- és hegyi versenyeken. 1998-ban debütált a rali-világbajnokságon. A 2002-es brit versenyen elért győzelmével megszerezte hazája első sikerét a sorozatban. 2003-ban, a Subaru World Rally Team alakulatával egyéni világbajnoki címet szerzett. Az ezt követő két szezonban legnagyobb riválisával, Sébastien Loebbel küzdött a bajnoki elsőségért, ám mind a két évben alulmaradt francia ellenfelével szemben. A Subaru kivonulását követően, 2009-ben, Petter saját csapatot alapított, amellyel kezdetben egy Citroën Xsarával, majd egy Citroën C4 WRC-vel vett részt a világbajnokság versenyein. Jelenleg is privát alakulatában, egy Citroën DS3 WRC-vel van jelen a sorozatban.
Pályafutása jelentős részében a walesi Phil Mills volt a navigátora. Együtt 152 világbajnoki versenyen vettek részt, egy bajnoki címet és tizenhárom győzelmet szereztek a világbajnokságon. Mills a 2010-es portugál ralit követően a visszavonulás mellett döntött, helyét a brit Chris Patterson vette át. A skandináv raliversenyzőkhöz hasonlóan Petter is murvás futamokon érte el sikerei nagy részét. Tizenhárom világbajnoki győzelméből mindössze egyet jegyez aszfalton, és további egy született havas borítású pályákon. A brit rali kivételével – ahol Solberg négy alkalommal is nyerni tudott – az összes többi győzelmét különböző versenyeken érte el.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

51. hét

december 19. 0.00 és december 22. 11.59 között: Benkő József

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Benkő József portréja a Vasárnapi Ujságban

Középajtai és árkosi Benkő József (Bardóc, 1740. december 20. – Középajta, 1814. december 28.) református lelkész, teológus, botanikus, történetíró, nyelvész.
A felvilágosodás korszakának elején élt tudós egyaránt eredményes művelője volt a társadalom- és a természettudományoknak. Fő műve, a Transsilvania, a korabeli Erdély leírása a művelődéstörténet, a néprajztudomány és a családtörténet máig használt forrásmunkája, amelyben az államismereti iskola módszerével vizsgálja az erdélyi társadalom anyagi és szellemi életét. Botanikusként elsőként alkalmazta Linné kettős nevezéktanát magyar nyelven. A Magyar Hírmondóba írt cikkeivel a tudománynépszerűsítés egyik korai művelője lett.
Halála után nyolc évvel jelent meg első életrajza, amit öccse, Benkő Ferenc írt. 1842-ben az erdővidéki gazdasági egylet emléket akart állíttatni Erdővidék híres szülöttjének, de ez végül nem sikerült. A 19. század közepén Kőváry László gyakran írt elismeréssel Benkőről, 1854-ben pedig két anekdotát tett közzé róla. Az első tudományos igényű Benkő-monográfiát Mikó Imre állította össze, gondosan összegyűjtve és közzétéve az akkor még létező kéziratokat. Az általa kialakított Benkő-képet a sors csapásai ellen hasztalanul küzdő, ám mégis kiemelkedőt alkotó tudósról lényegében változatlanul vették át a későbbi cikkírók is. Benkő József az 1989-es romániai rendszerváltás után került a honismereti tevékenység fókuszába.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]

december 22. 12.00 és december 25. 23.59 között: Egészségügyi harisnya

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

Az egészségügyi harisnya közönségesen csak gumiharisnya vagy kompressziós harisnya néven ismert termék – amelyet ma már általában nem gumi-, hanem elasztánfonal tesz rugalmassá – olyan gyógyászati segédeszköz, amely a lábszár felületi visszerein keletkezett tágulatok kezelésére vagy néhány más, ilyenfajta szorítóerőt igénylő betegség gyógyítására szolgál. Aszerint, hogy milyen hatást kívánnak elérni vele, többféle fajtáját fejlesztették ki. Megjelenési formáját tekintve lehet combközépig, a térdet takaró vagy csak a térd alá érő harisnya, harisnyanadrág, vagy zokni, attól függően, hogy a láb mely részeinek kezelésére szolgál. Készül lábfej nélküli – csak a lábszárat borító – kivitelben is. Hatása abban áll, hogy összenyomja a kitágult ereket és hogy felerősíti a lábizmok „szivattyúzó” hatását, ezzel csökkenti a vérpangás kialakulását a visszerekben és elősegíti a vér visszaáramlását a szív felé. Az egészségügyi harisnyákat négy szorítóerő-fokozatban gyártják és szorítóerejük függvényében két alaptípusuk van gyógyharisnya (kompressziós harisnya), amit egyedi méretvétel alapján, az adott betegség kezelésének megfelelő kivitelben, kifejezetten orvosi előírás szerint kell elkészíttetni és viselni, van támasztó harisnya, ami szabad forgalomban is kapható és amit főleg nagyobb baj megelőzésére ajánlanak és szintén különböző – bár enyhébb – szorítóerőkkel állítanak elő.
Történetét tekintve már az ókori egyiptomiak is használtak – gyakran ragasztóval, gyantával vagy valamilyen gyógyhatású készítménnyel bevont – szövetcsíkot sebek kezelésére. A 17. században Pierre Dionis, Marie Antoinette és Mária Terézia orvosa javasolta a fásli használatát lábszárfekély esetére. Ezt abban az időben vászonból vagy kutyabőrből készítették, de ezeknek az anyagoknak a rugalmatlansága miatt a kezelés nem volt igazán hatásos. Csak a 19. század második felében jelentek meg az első rugalmas pólyák, amelyek rugalmasságát gumifonal alkalmazásával állították elő.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
Nincs különösebb oka, hogy Karácsonyra jelöltem a szócikket. Ha valaki tud jobbat át lehet tenni más időpontra. Bár a méhnyakrák előtt ez talán sokkal könnyedebb téma. Egyébként 2008 május óta kiemelt és még nem volt kezdőlapon. Andrew69. 2011. október 30., 07:15 (CET)[válasz]

megjegyzés a méhnyakrák átkerült egy későbbi időpontra. – CsGábor^[±] 2011. november 23., 10:13 (CET)[válasz]

52. hét

december 26. 0.00 és december 29. 11.59 között: Tölcséres fúvókájú hangszerek

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A harsona fúvókája.

A tölcséres fúvókájú hangszereket — anyaguktól függetlenül — rézfúvós hangszerek néven is ismerjük, mert mai változataikat leggyakrabban réz ötvözetből készítik. Más fúvós hangszerektől nem anyaguk, hanem megszólaltatásuk módja különbözik lényegesen, ugyanis e hangszerek elsődleges hangforrásai a hangszerjátékos ajkai, amiket az átpréselt levegő hoz rezgésbe. A hangot legtöbbször tölcsér- vagy csészeformájú fúvókával keltik, de egy egyszerű nyílás is betöltheti ezt a szerepet.
Ez a rezgés egy gyakran összetett formájú, változó keresztmetszetű hangszertest, rezonátorcső különböző saját rezgéseit, rezgési móduszait gerjeszti, így hoz létre zenei hangokat, hangsorokat. A keletkező hangok módosíthatók hanglyukakkal (például cink), tolócsővel (például harsona), szelepekkel (például trombita). A hangszereknek ezt a kategóriáját időnként (tágabb értelemben) kürtöknek is nevezik. A hangszerek Sachs–Hornbostel-féle osztályozása a fúvós hangszereken belül a trombiták fogalmát használja erre a családra. A legtöbb aerofon hangszerhez hasonlóan a tölcséres fúvókájú hangszerek is három akusztikusan csatolt részre — az elsődleges rezgéskeltő szerkezetre, a rezonátorra és a hangot a külső térbe kisugárzó alkatrészre — oszthatók.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap módosítása)] [frissítés]
A korábban itt jelölt méhnyakrák cikket áthelyeztem ide: Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2012-5-1 – CsGábor^[±] 2011. november 23., 10:00 (CET)[válasz]

december 29. 12.00 és január 1. 23.59 között: Galaxis-útikalauz stopposoknak

A cikkajánló: [szerkeszt (cikkajánló módosítása)] [frissítés]

Az alábbi cikkajánlót archiváltuk. Arra kérünk, hogy ezt az összefoglalót már ne módosítsd!

A Galaxis-útikalauz stopposoknak című sorozatot (eredeti angol címén The Hitchhiker's Guide to the Galaxy) először Douglas Adams rádiójátékaként ismerte meg a közönség, amelyet 1978-ban a BBC 4 rádió sugárzott fejezetenkénti folytatásokban. 1979 és 1992 között regénysorozat született ötrészes trilógia formájában, majd 2009-ben kiadták az Eoin Colfer által írt hatodik részt. 1981-ben televíziós sorozat, 1984-ben számítógépes játék, 1993 és 1996 között képregény és 2005-ben mozifilm is készült belőle, melynek forgatókönyvírója és egyik producere maga Douglas Adams volt. 2004-2005 folyamán a regény 3., 4. és 5. részének története alapján The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Tertiary to Quintessential Phases címmel egy újabb, 14 részes rádiójátékot sugárzott a BBC 4. A sikeres regénysorozatot több mint harminc nyelvre fordították le, lemez, kazetta és CD formátumban is kiadták, valamint színházi előadásként is látható volt.
A sorozat címét az elektronikus útikalauz után kapta, mely a világegyetem összes információját tartalmazza, és regénybeli népszerűségének oka a borítóján található Ne ess pánikba felirat. A Galaxis útikalauz stopposoknak gyakran szerepel „HHGTTG” vagy „H2G2” rövidítésként. Az előbbit Neil Gaiman használta először Don't Panic: The Official Hitch-hiker's Guide to the Galaxy Companion című művében, az utóbbi a BBC által működtetett h2g2 internetes enciklopédia neve lett, amelyet 1999 áprilisában indított Douglas Adams.
Az első rádiójáték egy „The Ends of the Earth” (magyarul: A Föld pusztulásai) című kezdeményezésből származik. Ez egy hat epizódos történet volt, amelyek során hat különböző módon pusztul el a Föld. Az első epizód írása során Douglas Adams rájött, hogy szükség lenne egy földönkívülire a bolygón, és az idegennek egy megfelelő indok is kell, amiért a Földre érkezett. Adams végül amellett döntött, hogy az idegen a Galaxis útikalauz stopposoknak című útikönyv világjáró kutatója lesz. Az epizód formálódása során az útikönyv lett a történet – és az egész sorozat – központi témája, az eredeti ötletből csak a Föld pusztulása maradt meg.

Megjegyzések, vita: [szerkeszt (vitalap létrehozása)] [frissítés]